„A nemzet házában” láttak vendégül magyar gyerekeket

Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte a gyerekeket •  Fotó: MTI/Lakatos Péter

Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte a gyerekeket

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a hagyományos Országházi Gyermekkarácsonyi ünnepségen nyolcszáz, nehéz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű általános iskolás gyermeket látott vendégül Magyarországról és határon túli, magyarok által lakott településekről szombaton a Parlamentben.

Hírösszefoglaló

2024. december 21., 17:222024. december 21., 17:22

2024. december 21., 18:202024. december 21., 18:20

Az ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte a gyerekeket, kísérőiket és tanáraikat, majd felidézte, hogy a Parlament csodálatos épülete felmenőink közös erőfeszítéséből, munkájából és pénzéből épülhetett fel.

„Az, hogy ma ti itt vagytok a Kárpát-medence különböző területeiről – Felvidékről, Délvidékről, Partiumból, Erdélyből, az anyaországból –, valamint a Kárpát-medencén túli Csángóföldről, az is azt bizonyítja, hogy

ez több mint kis-Magyarország Országgyűlésének az épülete, ez a nemzet háza. Hazajöttetek, Isten hozott benneteket!” – fogalmazott a házelnök.

Kövér László arra kérte a jelenlévő gyerekeket, hogy imádkozzanak a kárpátaljai gyerekekért, akik nem lehetnek jelen a szombati ünnepségen, hogy a jövő évi Országházi Gyermekkarácsonyon már ők is ott lehessenek – idézte az MTI.

•  Fotó: MTI/Lakatos Péter Galéria

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke bemutatta a gyerek házelnököt és képviselőtársait, akik közül voltak, akik Csángóföldről, mások Székelyföldről, a Felvidékről, valamint az anyaországból érkeztek. Ezt követően Kövér László átadta az Országház kulcsát a gyerek házelnöknek.

A parlamenti főlépcsőn tartott műsorban fellépett a Bolyki Balázs és a B4 zenei formáció, valamint Gubik Petra, Oláh Gergő, Vastag Csaba és Vastag Tamás. Az előadás végén a fellépők a közönséggel együtt elénekelték a Kiskarácsony nagykarácsony című dalt.

A műsorban Mikes Anna, Suti András, Tóth Katica és Baranya Dávid táncelőadását is láthatták a gyerekek.

A felsőházi teremben az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium növendékeinek zenés műsora, a Vadászteremben pedig a Kulturált Közlekedésért Alapítvány közlekedési játéka várja délutánig a gyerekeket, a Delegációs Teremben a Pénzmúzeum programján vehetnek részt, a Déli Társalgóban pedig ismert sportolókkal találkozhatnak.

•  Fotó: MTI/Lakatos Péter Galéria

Fotó: MTI/Lakatos Péter

A Déli dunai folyosón kézműves-foglalkozás, arcfestés, mézeskalács-készítés, buborékfújás és lufihajtogatás lesz, a Gobelin teremben tánctanítással várják a gyerekeket, ezen kívül országházi sétával is készülnek a szervezők.

Az Országházi Gyermekkarácsony műsora a Parlament főlépcsőjén a csángóföldi gyerekek énekprodukciójával zárul.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 21., szombat

Páratlan karácsonyi koncertek és meglepetésműsor az M5-ön

A magyar közmédia kulturális csatornája idén is gazdag műsorkínálattal varázsol ünnepi hangulatot a nézők otthonába. A karácsonyi időszakban még inkább a művészetek kerülnek fókuszba, és a Librettó az év utolsó adásában különkiadással készül.

Páratlan karácsonyi koncertek és meglepetésműsor az M5-ön
2024. december 20., péntek

Mesterséges intelligencia: a Z generáció ügyesen használja, de nem elég kritikus vele

A Z generációhoz tartozó diákok és munkavállalók sem „születtek” a mesterséges intelligenciára, hanem meg kell tanítani őket annak használatára – állapítja meg az EY friss jelentése.

Mesterséges intelligencia: a Z generáció ügyesen használja, de nem elég kritikus vele
2024. december 20., péntek

Ünnep előtti jó hír: pettyes szarvas született a Marosvásárhelyi Állatkertben

Pettyes szarvas született a Marosvásárhelyi Állatkertben – közölte Facebook-oldalán az intézmény.

Ünnep előtti jó hír: pettyes szarvas született a Marosvásárhelyi Állatkertben
2024. december 20., péntek

Ízek a világ körül: Tafelspitz

Noha egyszerű ételnek számít a klasszikus osztrák specialitás, a Tafelspitz – tányérhús –, meglepően kevés helyen készül valóban jól. Ez azért sem meglepő, mert jó marhahúslevessel is csak kevés helyen találkozhatunk.

Ízek a világ körül: Tafelspitz
Ízek a világ körül: Tafelspitz
2024. december 20., péntek

Ízek a világ körül: Tafelspitz

2024. december 19., csütörtök

Călin Georgescu gyerekeknek szóló rajzfilmben és amerikai sorozatban elhangzott „bölcsességeket” koppintott le

Călin Georgescu volt államfőjelölt olyan magvas inspirációforrásokból merített ihletet beszédeihez, mint például a Jégvarázs (eredeti címén Frozen) című rajzfilm, vagy a Híradósok (The Newsroom) című amerikai sorozat.

Călin Georgescu gyerekeknek szóló rajzfilmben és amerikai sorozatban elhangzott „bölcsességeket” koppintott le
2024. december 18., szerda

Koncerttel emlékeznek Ráduly Bélára, a legendás Metropol rockegyüttes dobosára

Emlékkoncerttel tisztelegnek Ráduly Béla, a Metropol erdélyi rockegyüttes egykori dobosa előtt halálának harmincadik évfordulóján Nagyváradon.

Koncerttel emlékeznek Ráduly Bélára, a legendás Metropol rockegyüttes dobosára
2024. december 17., kedd

Indulása óta a legnagyobb változást jelentette be a ChatGPT: mindenki számára hozzáférhető keresőmotorrá válik

A ChatGPT, a legismertebb generatív mesterséges intelligencia (AI) platformot több százezer felhasználója ingyenes keresőként használhatja, és ezzel közvetlen versenybe száll a Google-lal.

Indulása óta a legnagyobb változást jelentette be a ChatGPT: mindenki számára hozzáférhető keresőmotorrá válik
2024. december 17., kedd

Milyen színű legyen a karácsonyfa? Czimbalmos Emília szín-és stílustanácsadót kérdeztük

A karácsony elengedhetetlen tartozéka a díszbe borított fenyőfa, melyet sokan már december közepén felállítanak, így hangolódva az egyik legszebb ünnepre. A karácsonyfa ízléses díszítéséről Czimbalmos Emília szín- és stílustanácsadóval beszélgettünk.

Milyen színű legyen a karácsonyfa? Czimbalmos Emília szín-és stílustanácsadót kérdeztük
2024. december 13., péntek

Ízek a világ körül: demikát

A szlovák konyhaművészet hagyományos étele a demikát – juhtúrós krémleves –, Ízek a világ körül sorozatunk harmadik részében ez a különlegesség kerül terítékre.

Ízek a világ körül: demikát
Ízek a világ körül: demikát
2024. december 13., péntek

Ízek a világ körül: demikát

2024. december 12., csütörtök

Erdélyi gyerekek is betekinthetnek a sárkányok varázslatos világába (VIDEÓ)

Erdélyben és a Székelyföldön is megnyitja a képzelet határait a gyermekek és családjaik előtt a Sárkánytűzküldetés című mesekönyv.

Erdélyi gyerekek is betekinthetnek a sárkányok varázslatos világába (VIDEÓ)