A hegyimentőnek nem csupán a terepet kell kiválóan ismernie, hanem megfelelő állóképességgel is rendelkeznie kell, hiszen felkészültség hiányában saját magát is bajba sodorhatja. A Madarasi Hargitán tizenhárom fős csapat gondoskodik a turisták biztonságáról, többségük önkéntes.
2014. január 09., 16:092014. január 09., 16:09
2014. január 09., 16:102014. január 09., 16:10
Jókora hó hullott a Madarasi Hargitán december elején, ám a felmelegedés nem kedvezett a síelésnek a szezon beindulása után – csak a pályán és az erdőben maradt valamicske hó, az úton sár van és latyak. Ennek ellenére zajlik az élet, a téli sportok kedvelőit semmi nem tántorítja el attól, hogy lecsússzanak a nem túl hosszú sípályákon. A hegyimentők pedig állandó készenlétben állnak, bármikor hívhatják őket, és akkor indulni kell. Beszélgetésünk közben is el kellett sietniük néhányuknak, egy huszonéves fiatalember ugyanis hátgerincsérülést szenvedett a pályán.
A hegyimentőcsapat, amely 1985 óta tevékenykedik a Madarasi Hargitán, Feldman István kezdeményezésére jött létre, aki a \'80-as években a csíkszeredai csapat tagjaként előfutára volt ennek az alakulatnak – mondja az egyesület elnöke, Szikszai Attila, aki 1987 óta tagja a szervezetnek.
„Jelenleg tizenhárman vagyunk, két alkalmazott, a többiek önkéntesek. Neveljük az utánpótlást is, a fiatalokat is bevonjuk, így előbb-utóbb remélhetően többen leszünk\" – mondta az elnök. A síszezon december végétől március elejéig tart, a hóviszonyoktól függően. „Egész szezonban fenn vagyunk a hegyen, hatáskörünkbe 840 négyzetkilométer tartozik, a Vargyas-szorostól a Libán-tetőig, és szerződésünk van a sípálya működtetőjével is. Hétköznapokon ketten vannak szolgálatban, hétvégén pedig négyen dolgoznak\" – fejtette ki Szikszai.
Új épületet kaptak a hegyimentők
A Hargita Megyei Tanács segítségével uniós pénzekből a megye mind a négy csapatának építettek egy-egy új épületet, és korszerű járművekkel, valamint egyéni mentőfelszerelésekkel látták el őket: motoros hószán, quad és egy nyolckerekű, kétéltű, lánctalpas ARGO segíti a hegyimentők munkáját.
A csapat egyelőre nem rendelkezik autóval, így saját kocsijukat használják. A balesetek eléggé gyakoriak és kiszámíthatatlanok, akár négy-öt baleset is előfordulhat egy óra leforgása alatt, máskor meg napokig nem történik baj. Ezek többnyire figyelmetlenségből adódnak: egyesek felkészületlenül közelítik meg a pályákat, hiába vannak feltüntetve a nehézségi szintek, nem tartják be a figyelmeztetéseket.
„Mindenkinek tudása szerint kellene megválasztania a pályát, de ezt gyakran figyelmen kívül hagyják a sízők. Legelőször a felvonókezelők értesülnek a balesetről, és rögtön szólnak nekünk rádión. Miután kimentünk a helyszínre, mi állapítjuk meg az eset súlyosságát, és aszerint járunk el. Az is megtörtént már, hogy jelentették a balesetet, kimentünk, de már nem találtunk senkit, mert felkelt és elment az illető\" – kapcsolódik be a beszélgetésbe Szikszai Mihály, aki azt is elmondja, a tagoknak hegyimentő-szakképesítésük van: hatáskörükbe tartozik az elsősegélynyújtás, rögzítés és szállítás, de egyéb beavatkozást nem végezhetnek, még fájdalomcsillapítót sem adhatnak a sérültnek.
Kopogtassunk be információért!
Aki felmegy a hegyre, annak először is információt kellene kérnie – akár a menedékháznál, akár a hegyimentőknél, mondta el Szikszai Attila. „A gondnokok is tudják, hogy a hegyen mi a helyzet, hova lehet menni, milyen nehézségűek a pályák és ennek tudatában elkerülhetők lennének a balesetek. Annak pedig, aki alkoholt fogyaszt, nincs mit keresnie a pályán\" – fejtette ki Szikszai.
Arra is kitért, hogy szerinte lent, a falvakban kellene turizmusban gondolkodni, hiszen itt fent nincs infrastruktúra, parkoló, villany, szennyvízhálózat, ivóvízből is kevés van, de egyre több román turista megfordul, az autók rendszáma szerint főként Bákó és Brassó, de Galac és Tulcea megyéből is érkeznek.
Fontos az utókor nevelése
Az országos szervezetnek Hargita megyében négy alegysége van, így négy övezetre osztották a megyét: a csíkszeredaira, a gyergyószentmiklósira, a maroshévízire és a hargitaira. „Ahhoz, hogy jobban átfogjuk ezt a hatalmas területet, szükségünk lenne még legalább nyolc emberre, hogy állandó szolgálat működhessen\" – állítják a tagok.
A csapat többféle tevékenységet, így sítáborokat, nyáron sziklamászó- és biciklistáborokat, valamint természetismereti táborokat is szerveznek, többnyire gyerekeknek. „Régóta szervezünk országos szintű sítúraversenyt, nyaranta különböző gyermekprogramokat, iskolákba is eljárunk, ahol a hegyimentésről beszélünk a gyerekeknek. Fontos számunkra az utókor nevelése\" – vallják a hegyimentők. Tavaly lett készen egy hatvankilométeres hegyi kerékpárút, amely összeköti a Madarasi Hargitát Madarassal, Ivóval, Zetelakával, Szentegyházával, és a Gordon-tetőn keresztül el lehet jutni a zetelaki víztározóig.
A turistautakhoz kapcsolódó térképeket a Salvamont honlapján találhatják meg az érdeklődők. A megyében nemrég alakult meg a barlangi mentés szakág – ez jelenleg fejlesztés alatt áll, a hegyimentők közül kerülnek ki a tagok, ezen kívül búvárokat is képeznek.
Szikszai Attila elmondta, azokból a 18 évet betöltött fiatalokból lehet hegyimentő, akik szeretik a természetet, a hegyet, a sportot, és mindemellett szeretnek másokon segíteni. Legalább két éven át önkéntesen részt kell venniük a mentőcsapat munkájában, bizonyítaniuk kell, ismerniük a terepet, az összes turistautat. Ha két év után még mindig úgy gondolják, hogy ezt a munkát szeretnék végezni, akkor a csapat elküldi őket továbbképzőre, azaz szakképesítésre.
Vadállatok az erdei ösvényeken
Az egyesület pályázat útján próbál pénzt szerezni, emellett a megyei tanács is támogatja, de újabban az udvarhelyszéki nagyobb települések önkormányzatai is elkülönítenek a költségvetésből egy bizonyos összeget. „Pozitívan állnak hozzánk a polgármesteri hivatalok, hiszen rengeteg turista megfordul a környéken, és bármilyen baleset történik, tudják, ránk mindig számíthatnak. Elérhetők vagyunk a 112-es hívószámon\" – mondta el Szikszai.
A síbalesetek mellett történnek egyéb komolyabb sérülések is. Például néhány évvel ezelőtt egy magyarországi hölgy hószánnal beborult egy útszéli árokba: „Komoly sérüléseket szenvedett, elég nehezen tudtuk kiemelni, ellátni a sebét, majd levinni.”
Az egyesület elnöke kitért arra is, hogy az erdei ösvényeken sokszor vadállatokkal is lehet találkozni, medvével, farkassal, vaddisznóval, rókával, őzzel. „Vigyünk magunkkal sípot, és hangoskodjunk a túraúton, hiszen a zajtól félnek a vadak\" – figyelmeztetett Szikszai. Úgy vélekedett, érdekes szakma a hegyimentés, amit nem lehet abbahagyni, folyamatosan kell végezni, hiszen ha kimarad néhány hónap, nehezen lehet visszazökkenni. Mindennap van valamilyen motiváció, fontos a jó erőnlét, ezért folyamatosan edzeniük kell.
Nagyálmos Ildikó
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
szóljon hozzá!