Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén a nézők egy mobilos alkalmazás segítségével ugyanúgy tudnak pontozni egytől tízig terjedő skálán, mint a stúdióban ülő zsűritagok.
2015. január 13., 16:032015. január 13., 16:03
Január 24-én lesz látható az M1-en az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének, A Dal című műsornak az első elődöntője. Az egyik zsűritag, Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, miután megnézik a produkciókat, társaival együtt szóban és pontokkal is értékelik a dalokat.
Időközben, a háromperces szerzemények alatt a nézők ötödik zsűritagként, egy applikáció alkalmazásával ugyanúgy tudnak pontozni egytől tízig terjedő skálán, mint a stúdióban ülő ítészek. Az SMS-ben vagy az alkalmazáson keresztül elküldött pontszámokat összesítik, és átlagukat hozzáadják a zsűri pontszámaihoz. Ebből jön ki a végeredmény, sőt a műsor végén a nézők további lehetőséget is kapnak, hogy továbbjuttassák kedvenceiket.
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyére összesen 351 dalt neveztek, 30 jutott be közülük az M1-en január 24-én induló élő televíziós show-műsorba. A Dalban január 24-én, 31-én és február 7-én s tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben, öt a zsűri pontjai alapján jut tovább adásonként, a hatodik továbbjutóról pedig ismét a nézők döntenek vagy mobilalkalmazással, vagy SMS küldésével.
A két középdöntő február 14-én és 21-én lesz, onnan nyolc produkció jut a február 28-i döntőbe, és ott dől el, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között Bécsben.
Az MTV és az MTVA 2015-ös dalválasztó műsorsorozatának zsűrijében Rákay Philip mellett Rúzsa Magdi énekesnő, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója, valamint Pierrot (Marosi Z. Tamás) eMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer szerepel. A műsorvezető Tatár Csilla.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.
szóljon hozzá!