A Magyar Állami Népi Együttes és a Parno Graszt is fellép a Méra Világzenei Csűrfesztiválon

•  Fotó: Facebook/Méra Világzenei Fesztivál

Fotó: Facebook/Méra Világzenei Fesztivál

Három kontinens zenéjét ismerhetik meg a résztvevők az idén augusztus 3–6. között a Kolozsvár melletti Mérán zajló Méra Világzenei Csűrfesztiválon.

Krónika

2023. augusztus 02., 16:022023. augusztus 02., 16:02

A fesztiválnak otthont adó kalotaszegi település különösen értékes népművészeti hagyományokkal rendelkezik, ezért a rendezvényen külön napot szánnak a népzene és néptánc legjobbjainak.

Idén a Magyar Állami Népi Együttes is fellép a rendezvénysorozaton: Az örök Kalotaszeg című műsorát mutatja be a falu színpaddá alakított csűrjében pénteken este.

Pénteken a hagyományos szlovák népzenével is ismerkedhet a közönség a Nogaband fellépésén, míg Tcha Limberger belga prímás a Kalotaszeg Trióval a magyar, román és cigány kultúrából merítő repertoárral érkezik Mérára – ismertették az MTI-vel a szervezők.

Visszatérő meghívottjaik is vannak, a magyar cigány zenét játszó Parno Graszt csütörtökön lép fel a csűrszínpadon.

Az erdélyi rézfúvós Fanfara Transilvania sem először áll a kalotaszegi közönség elé és a tradicionális délszláv dallamokra építő Söndörgő is visszatér.

•  Fotó: Facebook/Méra Világzenei Fesztivál Galéria

Fotó: Facebook/Méra Világzenei Fesztivál

A mérai csűrfesztivál idei világzenei térképe Dél-Amerikától Ukrajnáig terjed.

Különlegesnek ígérkezik szombaton a dél-amerikai Unicumbia zenekar koncertje, melynek tagjai Mexikóból, Chiléből és Kolumbiából érkeznek. Fellép továbbá az ukrajnai Hudaki Village Band kilenctagú együttes.

Zoë Aqua amerikai hegedűművész és zenekara a klezmert és az erdélyi népzenét ötvözi, az Arundo párosa spanyol-gitárkísérettel szólaltat meg kevésbé ismert magyar népdalokat. Fellép még az ír-brit Houlihan trió, az etno a capella műfajt játszó Dalinda, a klezmer és gengszterfolk dalokat előadó ukrán Kommuna Lux, valamint az Antonio Projekt.

A csűrszínpadon látható előadások és koncertek mellett Méra és a környék zenészdinasztiáinak hagyományőrző zenészei is évről évre kiemelt helyet kapnak a programban.

A pénteki bemutatkozó mellett az esti táncházban első kézből ismerhetik meg tőlük a résztvevők a kalotaszegi népzenét.

•  Fotó: Facebook/Méra Világzenei Fesztivál Galéria

Fotó: Facebook/Méra Világzenei Fesztivál

A szervezők napközben is számos kulturális és szórakoztató programmal készülnek. A rendezvénynek otthont adó Szarka-telket idén Boros Gábor mérai fotói díszítik, a Bivalystúdióban híres kalotaszegi zenészekről mutatnak be dokumentumfilmeket, a református templomban néprajzi előadásokat, koncerteket tartanak.

Délutáni népdal-, valamint néptáncoktatást tartanak,

melyen a legszebb kalotaszegi dalokat és a táncok alaplépéseit tanulhatják meg a résztvevők. A gyerekeket játékos népdal- és néptánctanulással, kézműves foglalkozással, mesefoglalkozással, mesemondással várják.

A gasztronómia iránt érdeklődők számára naponta kalotaszegi kóstolót tartanak a mérai Bivalymúzeum udvarán, ahol helyi termelőktől származó ínyencségeket ízlelhetnek.

Az egész hétvégén zajló programokra Kolozsváról is indulnak fesztiváljáratok. Részletek a Meraworldmusic.com honlapon találhatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Cáfolja a Vidraru-tó kiürítésével kapcsolatos konteókat az energiaügyi miniszter

Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.

Cáfolja a Vidraru-tó kiürítésével kapcsolatos konteókat az energiaügyi miniszter
2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén
2025. augusztus 11., hétfő

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron

A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

2025. augusztus 10., vasárnap

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?

Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?
2025. augusztus 09., szombat

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből

Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből