A magát álcázó, harciasan védekezni tudó fecskefarkú pillangó lett az év lepkéje

Különlegesség, hogy a fecskefarkú pillangók egy-egy kiemelkedés, domb, hegy vagy halom tetején gyülekeznek, és így próbálnak párt keresni maguknak. •  Fotó: Wikipédia

Különlegesség, hogy a fecskefarkú pillangók egy-egy kiemelkedés, domb, hegy vagy halom tetején gyülekeznek, és így próbálnak párt keresni maguknak.

Fotó: Wikipédia

Először választották meg az év lepkéjét, amely a fecskefarkú pillangó lett. A kezdeményezéssel a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) lepkevédelmi szakosztálya.

MTI

2023. február 17., 16:332023. február 17., 16:33

A fecskefarkú pillangó közönségszavazás alapján nyerte el a címet – idézte az MME pénteki közleményét az MTI. A Magyarországon élő négy pillangófaj közül az egyik legelterjedtebb a fecskefarkú pillangó (Papilio machaon). A világon máshol is sokfelé megtalálható ez a faj, például Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában, valamint Észak-Afrika egy kis részén. Jellegzetes mintázata jól ismert, kevésbé tudott azonban, hogy a szárnyán látható pirosas folt és a két faroknyúlvány, amelyekről a nevét is kapta, a lepke fejét és csápjait hivatottak utánozni.

Az egyébként védtelen állat ilyen módon igyekszik elterelni az őt fogyasztó madarak figyelmét létfontosságú szerveiről, így adott esetben képes lehet egy madártámadást is túlélni.

A fajjal kapcsolatos további érdekességek közé tartozik a hilltop-jelenség, vagyis a dombtetőzés. Ez arra utal, hogy a lepkék egy-egy kiemelkedés, domb, hegy vagy halom tetején gyülekeznek, és így próbálnak párt keresni maguknak. A hímek meglehetősen agresszíven védik az általuk elfoglalt területeket, és az arra tévedő más hímeket heves légi csatával üldözik el a helyszínről.

A másik érdekesség az ilyen fajokra nem jellemző harciasság, a hernyó védekező magatartása.

A küllemét tekintve élete kezdetén a madárürülékre emlékeztető hernyó mintázata később feltűnővé válik, ilyenkor az őt érő támadások ellen úgy védekezik, hogy egy villás, kígyónyelvre emlékeztető narancsszínű nyúlványt lök ki a feje mögül. Ezek a falánk hernyók elszaporodásuk esetén komoly mezőgazdasági kárt is képesek lennének okozni, azonban erre Magyarországon még nem volt példa.

A fecskefarkú pillangók erős illatú, élénk színű, nektárdús növényekre szállnak, ilyen a nebáncsvirág, a petúnia, a rézvirág, a levendula vagy a hibiszkusz. Hernyó állapotában pedig előszeretettel fogyasztja a kapor, a sárgarépa és petrezselyem leveleit.

korábban írtuk

Nagy lábnyomot hagy maga után a vírus a természetvédelemben is, de lesz még tavasz
Nagy lábnyomot hagy maga után a vírus a természetvédelemben is, de lesz még tavasz

Számos negatív és néhány pozitív hatást is gyakorolt a járványhelyzet a természetre, annak védelmére. Miközben sok rendezvény, futó projekt megvalósíthatatlanná vált, egyre többen vágynak a zöldbe, ugyanakkor aggasztóan nőtt a természethez tiszteletlenül viszonyulók száma is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén
2025. augusztus 11., hétfő

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron

A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

2025. augusztus 10., vasárnap

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?

Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?
2025. augusztus 09., szombat

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből

Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből
2025. augusztus 08., péntek

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit

Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit