A Daft Punké az év albuma – kiosztották a Grammy-díjakat

A Daft Punk kapta az év albumának és az év felvételének járó elismerést az 56. Grammy-díjak helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben tartott átadóján. A francia elektronikuszenei páros emellett még három elismerést zsebelt be Random Access Memories című lemeze révén.

Hírösszefoglaló

2014. január 27., 12:572014. január 27., 12:57

Az év dala Lorde-tól a Royals, az év felfedezettje pedig a Macklemore & Ryan Lewis rapduó lett. Első Grammy-díját vehette át a Led Zeppelin, amely a Celebration nevű lemezével elnyerte a legjobb rockalbumnak járó elismerést.

A zenekar 1970-ben elnyerhette volna a legkiemelkedőbb új előadónak járó díjat, de a Crosby, Stills & Nash supergroup akkor elütötte a tőle. Igaz, a Led Zeppelinnek négy lemeze is bekerült a Grammy Hall of Fame gyűjteményébe.

A legjobb R&B lemez kategóriában Alicia Keys vitte el a pálmát Girl on Fire című korongjával, míg a legjobb alternatív zenei album a Vampire Weekend együttes Modern Vampires Of The City című lemeze lett.

A country műfajban Kacey Musgraves lett a győztes Same Trailer Different Park című anyagával, míg a legjobb popalbumnak az Unorthodox Jukebox című lemezt választották Bruno Marstól.

A nagy vesztesek között volt Jay Z rapper, aki a legtöbb, kilenc jelölést kapta, de ugyanúgy díj nélkül maradt a legfontosabb kategóriákban, mint Justin Timberlake is.

Színpadra állt a Beatles még életben lévő két tagja. Ringo Starr előbb egyedül, majd Paul McCartneyvel közösen lépett fel. 2002, a George Harrison emlékére rendezett koncert óta ez volt a negyedik alkalom, hogy együtt láthatta őket a közönség. Ezúttal egy új dalt adtak elő, a Queenie Eye címűt, McCartney zongorázott, Ringo Starr dobolt. Paul McCartney díjat is nyert az est folyamán, mégpedig a legjobb rockdal kategóriában a Cut Me Some Slack című, a Nirvana egykori tagjaival közös szerzeménnyel.

A tizenéves Lorde, Robin Thicke, John Legend, Taylor Swift és Pink szintén fellépett a csaknem négyórás közvetítés során, és a tévénézők hat év után először láthatták élőben a Daft Punkot, vagyis Guy-Manuel de Homem-Christót és Thomas Bangaltert, akik Pharrell Williamsszel és Stevie Wonderrel együtt léptek fel és ezúttal is robotálarc mögé rejtették arcukat. Nagy sikert aratott a Metallica és Lang Lang kínai zongoraművész közös produkciója is.

Különleges pillanatokat hozott Macklemore & Ryan Lewis előadása: a Same Love című szám alatt - amelybe Madonna is bekapcsolódott - több mint harminc azonos nemű és heteroszexuális párt adott össze Queen Latifah zenész és színésznő. Megemlékeztek az est folyamán a zene világának közelmúltban elhunyt nagyjairól, mások mellett Phil Everlyről, az Everly Brothers tagjáról és Claudio Abbado világhírű olasz karnagyról.

Az idei Grammyn 82 kategóriában nyújtottak át díjakat a raptől a rockon és a gospelen át a countryig számos zenei műfajban, beleértve a klasszikuszenei produkciókat is. Utóbbi műfaj egyik kategóriájának jelöltjei között volt, de végül nem nyert egy Bartók, Ligeti és Eötvös hegedűversenyeit tartalmazó cédé, amelynek szólistája Patricia Kopatchinskaja, és amelyen az Ensemble Modernt Eötvös Péter vezényli. Az elismerésekről hagyományosan az amerikai lemezakadémia tagjai döntöttek, elsősorban szakmai szempontokat figyelembe véve az eladási adatok vagy a slágerlisták rangsorai helyett.

A vasárnapi gála előtt egy nappal Grammy-életműdíjat kapott az elektronikus zene úttörőjeként számon tartott Kraftwerk. A Beatles és további öt művész, illetve együttes - Armando Manzanero mexikói dalszerző, Kris Kristofferson countryzenész, a The Isley Brothers, valamint posztumusz Clifton Chenier blueszenész és Maud Powell hegedűművész - ugyanebben az elismerésben részesült.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál