A Bihar megyei barangolás után az ország legrégebbi hegyi vasútját is kipróbálta Charlie Ottley brit filmrendező

Charlie Ottley a partiumi ízeket is megkósolta •  Fotó: Facebook/Nooks by adybeca

Charlie Ottley a partiumi ízeket is megkósolta

Fotó: Facebook/Nooks by adybeca

Az Erdélyi-szigethegységben forgatott a napokban Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki Bihar megye látványosságait is bemutatja majd a Románia ízei (Flavours of Romania) című sorozatának harmadik évadában.

Krónika

2024. július 06., 10:042024. július 06., 10:04

Az ország kultúrája, gasztronómiája és természeti szépségei iránt évek óta érdeklődő újságíró ezúttal a Vársonkolyoson restaurált hagyományos paraszti házakat tekintette meg, majd meglátogatta a Nagy Magyar-barlangot, a Farcu-kristálybarlangot, valamint a Mézgedi-cseppkőbarlangot.

Utazásának ez a része a Király-erdő ismertetésére összpontosult, kiemelve a desztinációk természeti és kulturális értékeit, a turisták elé tárva a helyi ételeket, termékeket, mesterségeket – írja a Bihon.ro portál.

A Wild Carpathia és a Flavours of Romania című dokumentumfilmek rendezője a nehézségi, illetve veszélyességi szint miatt csak tapasztalt túrázóknak ajánlott Galbina-kőközt is bemutatja a Netflixen 2025-ben megjelenő sorozat harmadik évadában.

A Flavors of Romania stábja restaurált paraszti házban szállt meg •  Fotó: Facebook/Nooks by adybeca Galéria

A Flavors of Romania stábja restaurált paraszti házban szállt meg

Fotó: Facebook/Nooks by adybeca

Az ismert alkotó ugyanakkor csütörtökön kipróbálta a „bánsági Semmeringnek” nevezett, Oravicabánya és Stájerlak-Anina között kanyargó vasútvonalat. A Hegyi Bánság (Banatul Montan) közösségi oldalán megjelent fotós bejegyzésben megköszönték a rendezőnek, hogy ezt a tájegységet is népszerűsíti.

A brit rendező (jobbra) a gyönyörű tájakon kanyargó, Oravica és Anina között közlekedő vonatra is felült •  Fotó: Facebook/Banatul Montan Galéria

A brit rendező (jobbra) a gyönyörű tájakon kanyargó, Oravica és Anina között közlekedő vonatra is felült

Fotó: Facebook/Banatul Montan

Az Oravicáról induló vasútvonal Európa első hegyi vasútjai közé tartozik, Magyarország és a mai Románia történetében pedig valóban ez a legelső

– csak éppen a hírnevét kissé beárnyékolja a vele körülbelül egy időben épült ausztriai Semmeringbahn. A vasutat az Aninai-hegységben folyó szénbányászat hívta életre 1863-ban, de a forradalom utáni évek, majd később a bányák bezárása nemcsak a vasútvonalra, hanem az egész vidékre rányomta bélyegét – olvasható a Mandiner riportjában.

•  Fotó: Facebook/Banatul Montan Galéria

Fotó: Facebook/Banatul Montan

Ma már csak egy személyvonat közlekedik naponta, a két-három fapados vagonra és kismozdonyra zsugorodott CFR-szerelvény főként turistákat szállít.

Az Oravicabánya és Stájerlak-Anina közötti 33 kilométeres távot két óra alatt teszi meg, 339 méteres szintkülönbséget „leküzdve”.

A 14 hegyi alagúton átbújó és 10 völgyhíd hátán áthaladó hegyi vasútvonalról Jancsó Árpád Az Oravica– Anina hegyi vasút története című kötetéből még többet megtudhatnak az érdeklődők.

•  Fotó: Facebook/Banatul Montan Galéria

Fotó: Facebook/Banatul Montan

korábban írtuk

Megtalálta a temesvári rendőrség Charlie Ottley dokumentumfilm-rendező ellopott drónját
Megtalálta a temesvári rendőrség Charlie Ottley dokumentumfilm-rendező ellopott drónját

A temesvári rendőrök azonosították azt a férfit, aki megtalálta Charlie Ottley dokumentumfilm-rendező drónját, amelyet vasárnap este három kiskorú lopott el Temesvár egyik központi parkjában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 07., szombat

Székelyföld tengerszemét, a Szent Anna-tavat mutatja be a magyar közmédia műsora (VIDEÓ)

A természet hatalmáról regélő Szent Anna-tavat mutatja be a magyar közmédia Vár a Kárpát-medence című műsorának új része.

Székelyföld tengerszemét, a Szent Anna-tavat mutatja be a magyar közmédia műsora (VIDEÓ)
2024. szeptember 06., péntek

Erdélyben csap a húrok közé Magyarország első számú alternatív rockzenekara, a Kiscsillag

A készülő új lemez dalain kívül a legnagyobb slágerekkel érkezik szeptember végén erdélyi, székelyföldi városokba a Kiscsillag zenekar.

Erdélyben csap a húrok közé Magyarország első számú alternatív rockzenekara, a Kiscsillag
2024. szeptember 06., péntek

Szomszédjával „meccselt” a volt román válogatott focista, távoltartási végzés a jutalma

Az Ilfov megyei rendőrség közölte pénteken, hogy ideiglenes távoltartási parancsot adott ki egy 51 éves férfi ellen, aki állítólag bántalmazta egyik szomszédját. Az Agerpres úgy értesült, hogy Ionel Ganea volt futballistáról van szó.

Szomszédjával „meccselt” a volt román válogatott focista, távoltartási végzés a jutalma
2024. szeptember 06., péntek

Főhet a fejünk: a legmelegebb nyáron vagyunk túl

Az idei nyár volt a legmelegebb az északi féltekén a feljegyzések kezdete óta – jelentette be pénteken az Európai Unió Copernicus klímafigyelő szolgálata, hozzátéve: nagy a valószínűsége, hogy az idei év pedig a valaha mért legmelegebb év lesz.

Főhet a fejünk: a legmelegebb nyáron vagyunk túl
2024. szeptember 05., csütörtök

Csemege a Bagossy-rajongóknak: személyesebb megközelítést nyújt a frissen elindított videósorozat

Menetszél címmel videósorozatot indított a Bagossy Brothers Company, betekintést nyújtva a koncertek kulisszáiba, valamint a zenekar szabadidős tevékenységeibe. Tatár Attila, a gyergyói együttes gitáros-vokalistája a kezdeményezés ötletéről beszélt.

Csemege a Bagossy-rajongóknak: személyesebb megközelítést nyújt a frissen elindított videósorozat
2024. szeptember 04., szerda

Románia odavan a gyrosért, Nagyvárad különösen

Egy friss felmérés szerint a romániai lakosok a leglelkesebb fogyasztói a hagyományos görög konyha ételeinek, főleg a gyrosnak. Bukarest és Nagyvárad lakói az elmúlt évben nagyobb mennyiségben rendeltek a húsételből, mint Belgrád vagy Szófia fogyasztói.

Románia odavan a gyrosért, Nagyvárad különösen
2024. szeptember 04., szerda

Ezúttal Ázsiából érkezett sivatagi porfelhő Románia fölé

A közép-ázsiai Karakum sivatagból származó porfelhő érkezett Románia fölé – figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Ezúttal Ázsiából érkezett sivatagi porfelhő Románia fölé
2024. szeptember 03., kedd

Falinaptáron elevenednek meg a Kárpát-medence természeti és épített látványosságai

A Kárpát-medence 12 földrajzi-történelmi vidékét mutatja be a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány 2025-ös falinaptára, amelyben a képek mellett tájegységenként egy-egy rövid leírás, programajánló is szerepel.

Falinaptáron elevenednek meg a Kárpát-medence természeti és épített látványosságai
2024. szeptember 03., kedd

Dupla büntetést kockáztat, aki megáll medvéket etetni a Transzfogarason

Kétféle pénzbírságot szabhatnak ki a hatóságok azokra, akik megállnak autójukkal a Transzfogarasi úton, hogy etessék a környéken gyakran lézengő medvéket: meglehetősen nagy összegbe kerülhet a felelőtlen vadállatetetés.

Dupla büntetést kockáztat, aki megáll medvéket etetni a Transzfogarason
2024. szeptember 02., hétfő

Családi programokkal, Kiss Kata egyedi népdalfeldolgozásaival nyílik az új évad a torockói Duna-házban

Zenés-táncos szabadtéri ünnepséggel, családi programokkal indul szeptember 7-én, szombaton a torockói Duna-Ház új évada.

Családi programokkal, Kiss Kata egyedi népdalfeldolgozásaival nyílik az új évad a torockói Duna-házban