Balogh Levente
Balogh Levente
Balogh Levente
Balogh Levente
2017. április 11., kedd

Eltörölné Iordache a pártfinanszírozási küszöböt

Civil szervezetek tiltakoztak kedden a Florin Iordache volt igazságügy-miniszer által beterjesztett törvénymódosító javaslat ellen, amelynek értelmében a pártok büntetlenül túlléphetnék a törvényben rögzített kampányköltségvetést.

Eltörölné Iordache a pártfinanszírozási küszöböt
2017. április 06., csütörtök

A román restitúciós jogsértések és a pápa

Nehéz nem egyetérteni a gyulafehérvári római katolikus érsekség állásfoglalásával, amely szerint nem igazán állnak fenn a feltételei annak, hogy Ferenc pápa a közeljövőben Romániába látogasson.

A román restitúciós jogsértések és a pápa
A román restitúciós jogsértések és a pápa
2017. április 06., csütörtök

A román restitúciós jogsértések és a pápa

2017. április 06., csütörtök

Több mint 23 millió lejt kap a kormánytól az RMDSZ

A tavalyinál valamivel nagyobb összeget, több mint 23 millió lejt kap idén az RMDSZ a kormánytól a kisebbségi szervezeteknek járó keretösszegből.

Több mint 23 millió lejt kap a kormánytól az RMDSZ
2017. április 06., csütörtök

Kelemen Hunor: veszteség lenne a CEU bezárása

Óriási veszteség lenne a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) bezárása – jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az RFI rádiónak nyilatkozva.

Kelemen Hunor: veszteség lenne a CEU bezárása
Kelemen Hunor: veszteség lenne a CEU bezárása
2017. április 06., csütörtök

Kelemen Hunor: veszteség lenne a CEU bezárása

2017. április 06., csütörtök

Dragnea elutasítja a rokonok alkalmazását

Nem támogatja Lviu Dragnea azt a tervezetet, amely oly módon lazítaná fel az összeférhetetlenségi törvényt, hogy elviekben a rokonok alkalmazását is kivonná a bűncselekmények köréből.

Dragnea elutasítja a rokonok alkalmazását
Dragnea elutasítja a rokonok alkalmazását
2017. április 06., csütörtök

Dragnea elutasítja a rokonok alkalmazását

2017. április 04., kedd

Igazságügy-miniszter: átvilágítják az ügyészségeket

Mindhárom jelentős ügyészségnél külső átvilágítást kezdeményez az igazságügyi tárca, hogy megvizsgálja, hogyan működik a menedzsment – közölte Tudorel Toader igazságügy-miniszter.

Igazságügy-miniszter: átvilágítják az ügyészségeket
2017. április 03., hétfő

Kisebbségi jogvédelem és román hazugságkampány

A Minority SafePack európai bizottsági bejegyzése nyomán tapasztalt RMDSZ-önfényezésen túllépve objektíven is megállapítható, hogy a dokumentum bejegyzése valóban jelentős lépés lehet.

Kisebbségi jogvédelem és román hazugságkampány
2017. április 03., hétfő

Dragnea is kormányt értékel – minisztercserék jöhetnek

Nem zárta ki a kormányátalakítás lehetőségét Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki közölte, ő maga is véleményt mond a kabinet tevékenységéről.

Dragnea is kormányt értékel – minisztercserék jöhetnek
2017. március 30., csütörtök

Nyögés a vége

Milyen sokáig mondta. És milyen keveset – ez a Hofi-idézet ugrott be azt követően, hogy Tudorel Toader igazságügy-miniszter szerdán este ismertette, milyen eredményre jutott.

Nyögés a vége
Nyögés a vége
2017. március 30., csütörtök

Nyögés a vége

2017. március 30., csütörtök

Vegyes fogadtatásban részesült a Toader-jelentés

Míg Sorin Grindeanu miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet a főügyészek tevékenységéről szóló jelentés kapcsán, hogy egy intézménynek a vezetők személyétől függetlenül kell működnie, Klaus Johannis elnök kiállt a főügyészek mellett.

Vegyes fogadtatásban részesült a Toader-jelentés
2017. március 30., csütörtök

Grindeanu is fogadta a brit trónörököst

Sorin Grindeanu miniszterelnök is fogadta csütörtökön Károly brit trónörököst, aki előző nap érkezett hivatalos látogatásra Bukarestbe.

Grindeanu is fogadta a brit trónörököst
Grindeanu is fogadta a brit trónörököst
2017. március 30., csütörtök

Grindeanu is fogadta a brit trónörököst

2017. március 29., szerda

Toader: nem időszerű a főügyészek leváltása

Nem időszerű jelen pillanatban a legfőbb ügyész és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetőjének felmentésére irányuló eljárás elindítása  jelentette be szerdán Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

Toader: nem időszerű a főügyészek leváltása
2017. március 28., kedd

Hat év letöltendőt kapott alapfokon Elena Udrea

Nem jogerősen hat év szabadságvesztésre ítélte kedden a bukaresti legfelsőbb bíróság Elena Udrea volt idegenforgalmi és fejlesztési minisztert egy ökölvívógála törvénysértő megszervezése miatt.

Hat év letöltendőt kapott alapfokon Elena Udrea
2017. március 28., kedd

Visszatámadnak a Dragnea-per vádlottjai

A hivatali visszaélésre való felbujtás miatt bíróság elé állított Liviu Dragnea szintén megvádolt volt feleségének ügyvédje szerint az alkotmánybíróságnak ki kell mondania: szükséges egy összeghatár, ami alatt nem bűncselekmény a visszaélés.

Visszatámadnak a Dragnea-per vádlottjai
2017. március 27., hétfő

Politikai leszámolás

Klasszikus politikai leszámolás zajlik ezekben a napokban a kisebbik bukaresti kormánypárton, a Liberálisok és Demokraták Szövetségén (ALDE) belül.

Politikai leszámolás
Politikai leszámolás
2017. március 27., hétfő

Politikai leszámolás

2017. március 27., hétfő

Közelkép – A hippi Kong a legnagyobb király

Kong, a jóképű óriásgorilla bebizonyította, hogy mindennél szívósabb, és azt is zokszó nélkül elviseli, ha a mozivásznon való 1933-as első felbukkanása óta időről időre újabb rend bőrt húznak le róla.

Közelkép – A hippi Kong a legnagyobb király
2017. március 23., csütörtök

A tehetetlen Európa és a permanens dzsihád

Az európaiak sehol a világon nem érezhetik magukat biztonságban az utcákon, ha továbbra is úgy viselkednek, mint eddig – fenyegette meg az öreg kontinenst a török elnök. 

A tehetetlen Európa és a permanens dzsihád
A tehetetlen Európa és a permanens dzsihád
2017. március 23., csütörtök

A tehetetlen Európa és a permanens dzsihád

2017. március 23., csütörtök

Erdélyiek londoni hangulatképe: számolnak a merénylet lehetőségével

Mindenki, aki itt él és dolgozik, számol az ilyen terrortámadá­sok lehetőségével, azzal, hogy akár lehettünk volna mi is az utcán – adott képet a közhangulatról a Krónikának nyilatkozva az évek óta Londonban dolgozó Nagy-Demeter Kinga.

Erdélyiek londoni hangulatképe: számolnak a merénylet lehetőségével