Tízmillió eurós nagyságrendű büntetést róhatnak ki a kőolajipari vállalatokra, ha beigazolódik a Versenytanács gyanúja.
Több anyagi erőforrást, így több fejlesztést várnak azok az erdélyi települések, amelyeket országos vagy éppen helyi érdekeltségű üdülőtelepülésekké nyilvánított legutóbbi ülésén a Grindeanu-kormány.
A puding próbája az evés – már csak ennyit mondhatunk, miután Klaus Johannis államfő csütörtökön kihirdette az amúgy általa is hiperoptimistának nevezett 2017-es állami költségvetést.
Vasárnapig látogatható a bukaresti turisztikai vásár a Romexpón. Székelyföld és Bihar megye is külön standdal van jelen.
Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke szerint a villamos energia és a földgáz ára is nőhet az idei év folyamán.
Kárt okoz a 2017-es költségvetés késlekedése, Klaus Johhanis államfőt azonban aggasztják a sarokszámok, így az sem kizárt, hogy visszaküldi a büdzsét a parlament elé.
A fogyasztás pörgette tavaly a román gazdaságot, a megnövekedett kereslettel azonban a termelés nem tudta tartani a lépést, így nagyon megugrott az import.
Mentőöv nélkül maradtak a frankhitelesek, miután az alkotmánybírság alkotmányellenesnek minősítette a kölcsönök történelmi árfolyamon történő átváltását.
Enyhén erősödött hétfőn a lej a fontosabb devizákhoz képest, miután a kormány vasárnap bejelentette, hogy hatályon kívül helyezi a büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosítását célzó sürgősségi rendeletet.
Nem tetszik a Daciának és a Renaultnak, hogy a Romániai Autógyártók és -Importőrök Egyesülete (APIA) leállítaná a roncsautóprogramot, ezért a két vállalat kiszáll a szervezetből.
Közel sem lehet a tiltakozók, a jogállamiság, a demokrácia, illetve a korrupcióellenes küzdelem győzelmeként értékelni azt a tényt, hogy visszavonták a sokat bírált sürgősségi rendeletet.
Kizárólag a vállalatok állják majd az energiaár-emelkedést, nem látszik meg a lakosságnak kiállított számlákon – jelentette be pénteken Radu Tudorache, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Visszaadja 2011-ben a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének ügyvezető elnökeként kapott Ezüstfenyő díját Hegyeli Attila néprajzkutató. A csángókérdés egyik legismertebb szakértője ezt vasárnapi Facebook-bejegyzésében jelentette be.
Negatívan hat ki a román gazdaság megítélésére, hogy a kormány az éj leple alatt, sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást, a bizalomvesztés pedig nehezen lesz visszafordítható – vallják külföldi befektetők.
A szakértők szerint túl derűlátó a kormány, amikor azt mondja, hogy a megemelkedett kiadások mellett is ilyen gyors ütemben bővül a gazdaság.
Nem váltak be a Román Nemzeti Bank (BNR) hitelcserére vonatkozó becslései, a vártnál lényegesen kevesebben kérték a bankoktól, hogy élhessenek a fizetés nélküli törlesztés lehetőségével.
Sok helyen online és telefonos foglalásokkal próbálják elejét venni a gépjármű-nyilvántartó hivatalok megrohamozását a regadó eltörlése nyomán. Volt, ahol sikerrel jártak.
Több helyen internetes foglalás beindításával, máshol túlórával készültek a gépjármű-regisztrációs díj eltörlésére.