Zöld ág

Mi a fene, hüledezett S. és P., zöldágazni józanon, ilyen se volt még. Fejsze, harapófogó, drót, sorolta Z. a kellékeket, van minden, nyugtatta meg a társaságot a vőlegény, lámpa, kérdezte P., ja, igen, azt majd elfelejtettem, van lámpa is. Tényleg, majdnem elfelejtettem a lámpát, nézett szégyenkezve barátaira, van elég a fejeden, nyugtatták meg azok, mintha sejtették volna, hogy a lámpára nemigen lesz szükség. Honnan lesz az indulás, kérdezte P., a menyasszonyéktól, a szomszédja ajánlkozott fogatosnak, kissé fura figura, no, de nem lehetett visszautasítani, mert akkor sértődés lesz belőle, sértődősök, mi az, hogy fura, kérdezte Mongó, hát olyan zakkant na, például megkérdezte, hogy isznak-e majd a fiúk, mert a lovai nem szeretik a részegeseket.
A baráti társaság meghökkenve nézett össze, mert a zöldágazás szép hagyomány: a leendő férj barátai egy fogatossal kimennek az isten háta mögé fiatal nyárfákat vágni, a fejsze mellé főleg szalonnát, hagymát és pálinkát tarisnyálva. Másnap testületileg meglepődnek, mert az még rendben van, hogy a lányos ház kapujánál ferdén kötözték fel a zöldséget, hogy az örömapa káromkodva igazítson reggeliben, de mit keres két satnya csemete a kocsma bejáratánál, arra senki sem emlékszik. Mindezt nótázva, mer’ ha nem, a falu megszólja a díszes társaságot. Ehhöz papírt is kell kérni a polgármesteri hivataltól, törvény van rá, a vicc csak az, hogy az engedélyt tulajdonképpen a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Egyesülete és a Szerzői Jogokért Egyesület adja, megengedvén, hogy a nép eccerű fiai nyilvánosság előtt a közösség repertoárjából előadjanak valamit (tulajdonképpen társadalomnak kellene fordítanunk a román szakterminust, de nótafa-társadalomról beszélni errefelé, enyhén szólva, túlzásnak tűnik). Ugyane papír egyben a nászmenetet kísérő zenészek előadására, valamint a lakodalom megtartására is vonatkozik, ugyanakkor „bárca” is, az illegálisan vágott nyárfacsemetés szekeret megállító rendér egy mukk nélkül elfogadja. Csak ha fenyőt vágnátok ki, akkor lenne baj, magyarázta a vőlegény Sz.-nek a menyasszony háza felé menet, azt nem szeretik, Sz. meg az erdő aljában lakó Z. megjegyzésére gondolt, miszerint a többnyire munkanélküli szomszédok vékonyan, de megélnek, éjszakánként sírnak-rínak a druzsbák, és a fenyők mind egy szálig..., no, igen, „Székelyföldön, hol az erdők / zöldebbek voltak, mint máshol...”, ez van, gyermekkora emlékei.
A fuvaros tényleg fura volt. Látszott, hogy imádja a lovait, ostort nem is használt, a lovak a gyeplőrándításra érzékenyen reagáltak, mint amikor egy régi Daciát turbózol fel 160 fölé, alufelni, meg minden, és ahhoz képest, hogy civilben „instruktor”, vagyis tehetségtelen balfékeket oktat a gépjárművezetés fortélyaira, lazán előzte kanyarban a szomszéd falu hóttrészeg fiataljait, akik szintén zöldágazni indultak. Hogy a megyei úton száguldó kamionosoknak erről mi volt a véleményük, arról most ne szóljon a fáma, a lovak legalábbis nem vadultak meg a hosszas dudálástól, viszont Sz. és Z. sápadtan markolták a szekér hátulját, épp, hogy keresztet nem vetettek, amikor lefordultak a földútra, igaz, keresztény tábor mellett vezetett el útjuk, neoprotestánsok külön kis világa katolikusok gyűrűjében. Nemhiába hangsúlyozzuk ehelyütt a vallásosságot: sajnos, az elkövetkezőkben kénytelenek vagyunk elszakadni a szöveghű közléstől, mert az egy dolog, hogy a nyomdafesték pirulós, másik dolog, hogy a krónikás szégyelli, hogy vérei átmentek totál minimálkáromkodásba, semmi veretes, kacskaringós tiráda, Ábelhez elgyött Amerika, és itt is maradt.
Fél óra alatt lecsapdosták a fiatal nyárfákat. A másik szomszéd falu határából, naná, hogy onnan, mindenki oda jár, a jól végzett munka örömére letelepedtek végre enni. Inni. Letelepedtek volna. A fogatos ugyanis elkezdte a székely minimálmiatyánkot, hogy egyenek a szekéren, hogy ő megy, hogy minek kell egyórás munkát négyórányira nyújtani, hogy az isteni teremtésaktus ismétlődne meg. A fiúk néztek. A zakkant fuvaros elviharzott. S. és P., két veterán zöldágazó nem hittek a szemüknek. M. röhögött. Z. és Sz. kínosan érezte magát.
És Szika megvonta a vállát. Ha hülye, hát hülye, mondta, Pali bólintott, Zoltán terített, Süni azt mondta, hogy ilyen nincs, Mongó nyerítve lapogatta a hasát, Szilárd, ezt meg kell írnod, mondta Pali.
Írva vagyon. Demeter Szilárd