Gabriel Andreescu vezércikke a Beke-ügyről

Bizonyítják ezt újabban a „leleplezett terrorista merényletnek\" nevezett kézdivásárhelyi események is. Beke István Attilát, a magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) romániai szervezetének tagját 2015. december elsején az alkotmányos rend elleni cselekedet elkövetésének kísérletével és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésével gyanúsították meg és vették őrizetbe. Beke állítólag azt tervezte, hogy házi készítésű robbanószerkezetet robbant fel a Románia nemzeti ünnepe alkalmából felvonuló tömegben.

Idézünk a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyosztályának (DIICOT) közleményéből: „Az ügyben fennáll a megalapozott gyanú, miszerint revizionista-szeparatista céljai megvalósítása érdekében a szélsőséges-nacionalista magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Erdélyben olyan tevékenységet folytat, amely kiterjedhet a román állampolgárok és javaik elleni erőszakos cselekedetekre is. Szándékuk, hogy megnehezítsék vagy megakadályozzák a román hatóságokat abban, hogy az államhatalmat gyakorolják az úgynevezett »Székelyföldön«, mindez pedig annak a folyamatnak a része, amely Nagy-Magyarország visszaállítását célozza. B. I. A. gyanúsított, a magyarországi HVIM romániai kirendeltségének markáns tagja felvállalta, ezt követően pedig beszerezte a házi készítésű robbanószerkezet összeállításához szükséges eszközöket azzal a szándékkal, hogy nyilvános helyen, Kézdivásárhely település területén felrobbantsa a december 1-jei ünnepség alkalmából tartott rendezvény idején.\"

Az ügy számtalan aspektusa a nyomozati anyagban szereplő részletektől függ, a dossziéhoz azonban a nyilvánosságnak nincs hozzáférése. De hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak revizionista-szeparatista céljai vannak, az megállapítható a szervezet nyilvános tevékenységének kutatása alapján. Az alapszabályában szereplő előírásoknak – mint például: „a kisebbségi létformában élő magyar közösségek jogainak védelme\", az Erdélyben élő magyarság önrendelkezési jogainak érvényesítése\", „az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében előállt igazságtalanságok bemutatása\" – nincs szélsőséges jellegük.
Feltételezzük, hogy az „erdélyi magyarok önrendelkezése\" „a magyarok belső önrendelkezését\" célozza, ellenkező esetben valami értelmetlent eredményez. Viszont a mozgalom megnyilvánulásainak összessége alátámasztja a tagok törekvéseinek revizionista-szeparatista jellegét.

„A román hatóságoknak a többségében magyarok lakta vidékeken az államhatalom gyakorlásában való megakadályozása/hátráltatása\" megfogalmazás a nacionalista jellegű posztkommunista manipuláció eszköze volt. Amikor 1991 őszén a román parlament napirendjén szerepelt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megszervezésére és működésére vonatkozó törvénytervezet, a 4. Erdélyi Hadtestet riadókészültségbe helyezték, miközben a sajtó, valamint a képviselők és szenátorok hosszasan tárgyalták a Hargita és Kovászna megyék helyzetét taglaló jelentést, amely felrótta a románoknak a két megyéből való – egyáltalán nem bizonyított – „elűzését\". 2001 novemberében a parlament tikosszolgálatokat felügyelő bizottsága előterjesztette „az államhatalom Hargita és Kovászna megyei elvesztéséről\" szóló jelentését. A helyszíni vizsgálatok során ennek a dokumentumnak az állításai is merő spekulációnak bizonyultak.

A DIICOT állításainak „politikai\" elterelését támasztja alá az úgynevezett „Székelyföldre\" történő utalás is. A Székelyföld egy földrajzi, történelmi és kulturális tájegység, amely ugyanolyan mértékben „létezik\", mint Olténia, Moldova vagy Munténia. Való igaz, hogy a Székelyföld nem képez területi-közigazgatási egységet, azonban a többi sem. Vajon miként minősítenének egy „úgynevezett Olténiát\", „úgynevezett Moldvát\" emlegető szerzőt? Az „úgynevezett Székelyföldet\" emlegető szintagma ellenséges viszonyulást fejez ki a különleges státusú autonómiát igénylő magyar közösség törekvéseivel szemben, amelynek kapcsán a DIICOT-nak nem áll jogában állást foglalni.

A DIICOT magyarellenes, a SRI és a belügyminisztérium hírszerző szolgálatának állásfoglalásaiban is támogatott megnyilvánulása összhangban áll a Csibi Barna, a Magyar Gárda egyik vezetője, és Petrás János László, a Kárpátia zenekar énekese elleni vádemeléssel. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) két, folyóiratunk legfrissebb számában közzétett álláspontja a nyomozó hatóságok ama törekvése nyomán született, amelynek során érveket keresnek a militás magyarok megnyilvánulásainak törvényen kívül helyezésére. Az üzenetek revizionista jellegéhez ebben a két esetben sem fér kétség. Miközben természetesen fennáll a kérdés, hogy vajon Csibi Barna és Petrás János László tevékenységének betiltása szükségesnek bizonyul-e egy demokratikus társadalomban.

A Csibi Barna ügyére most nem térnénk ki, mivel az ügyészek által összeállított nyomozati anyag számos tisztázatlan elemet tartalmaz (mint például az a vitathatatlanul törvénytelen és uszító plakát, melyet egy csíkszeredai hipermarket mellé függesztettek ki „Szégyelld magad! Már megint zsidónál vásároltál!\" felirattal – erről egyébként azt beszélik, hogy letakarták). Petrás János László esetében az eljárást azzal „indokolták\", hogy a 2015. június 6-ai koncerten úgy szólította meg a közönséget: „Szép estét Csíkszereda, szép estét Székelyföld, szép estét Erdély, szép estét Nagy-Magyarország!\", majd hasonló hangvételű és témájú dalokat adott elő.

A vádirat szerint „a kezdeményezést úgy szervezték meg, hogy az egyértelműen Nagy-Magyarország létezését közvetítse, a felszólaló pedig mindegyik »elszakított országrészről« említést tett [...] (hangsúlyozva, hogy a tényeket »a régi térképek figyelembe vételével« közli, illetve »reményeik szerint« ezek hamarosan ismét aktuálisak lesznek), a rendezvényen pedig a résztvevők többször is a »Vesszen Trianon!« és a »Székelyföld nem Románia!« jelmondatokat skandálták\".

Ám a 2000/137-es kormányhatározat értelmében diszkriminációnak számít a Nagy-Magyarországra, illetve egyéb olyan formákra való felhívás, amely egyértelműen Erdély visszatérését támogatja 1918 Magyarországához? Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) joggyakorlata elég világos: efféle óhajok kifejezését a szólásszabadság szavatolja – lásd egyebek mellett az Egyesült Kommunista Párt és mások kontra Törökország ügyet (1998). Nem is lehet másképp, hiszen több tízmillió európai polgár – katalánok, skótok, írek, olaszok stb. – nemhogy hasonló szeparatista elveket vall, de még cselekszik is ezek érdekében.

Az az egyedi romániai eset, miszerint az alkotmány 30. cikkelye – amely garantálja a szólásszabadságot – jogkorlátozásként fogadja el „a felbujtást... a területi különválásra\", nem változtat a helyzeten: az említett cikkelyt az emberi jogok európai egyezményének (lásd a 20 (1)-es cikkelyt) fényében kell értelmezni. És ha a nemzeti gyűlölet megnyilvánulásaként kezeljük a felhívást az etnikai egységért vívott harcra, akkor mindenkit a rács mögé kellene juttatni, aki elénekeli Románia hivatalos himnuszát.

Túl ezeken a „technikai\" részleteken megjelenik egy második kérdés: hogyan boldogulnak az ügyészségek a román irredenta és sovén mozgalmak a szóban forgóval össze nem mérhető tömegével? Elegendő lenne számba venni a kézdivásárhelyi eseményekhez és a magyar szélsőséges aktivistákhoz kapcsolódó cikkeket és kommentárokat ahhoz, hogy „Ki a magyarokkal az országból!\" és más hasonló felhívásokat találjunk; és a közterületeknek a „Besszarábia Románia!\" revizionista kijelentéssel való szisztematikus lefedését.

A román magyarellenesség és irredentizmus széles körben elterjedt. Márpedig két különböző mércének a bevezetése – egynek a románok, egy másodiknak pedig a magyarok számára – azoknak az értékeknek az áthágását jelenti, amelyekre az érintett ügyészségek hivatkoznak annak érdekében, hogy cselekedhessenek. Az itt elemzett esetekben megfigyelhető, szembeötlő megkülönböztetéssel és az emberi jogok elleni provokációval a román ügyészségek valójában megnyitották Pandora – törvényes és politikai – szelencéjét.

Gabriel Andreescu

A szerző bukaresti emberjogi aktivista, az Emberi Jogok Új Folyóirata (NRDO) című kiadvány igazgatója. Az írás megjelent a folyóirat legfrissebb számában. Fordítás: Krónika