Végtelen történelem, változó idők

A fórum a két ország történészei közötti vitás kérdésköröket tűzte napirendre: „Éppúgy az ellenségeskedések, mint a békés együttélés, vagy éppen közös állampolitikai fellépések történetét. A középkortól a jelenkorig” – fogalmaz a lap hasábjain Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének (TTI) igazgatója.

Glatz Ferenc: „Egypártrendszer után”
A szakember rámutat, hogy a bukaresti Magazin Istoric című népszerű történész-folyóirat az elmúlt években többször javasolt találkozót a két szerkesztőség között. Úgy látja, hogy a Magazin Istoric az utóbbi időben tüntetett a román történeti irodalomban nyitásával a magyar történeti problémák felé.
Glatz Ferenc, aki 1989–1990-ben Magyarországon a művelődési miniszteri posztot is betöltötte, a szóban forgó bukaresti fórum előtt elküldött egy nyilatkozatot a résztvevőknek. Egy szakma küldetése című nyilatkozatában többek között megállapítja:
„A történelem végtelen. A benne élők érdekei változhatnak és változnak is. Akiknek tegnap az ellentéteik voltak erősebbek, mint a közös érdekeik, ma akár a legjobb barátok lehetnek. Mert változtak az idők, és holnap a közös érdekek lesznek a meghatározók viszonyunkban. A magyar és román nemzet érdekei ma jobban találkoznak, mint korábban bármikor. Hasonlóak a gondjaink is: a szovjet hatalom visszahúzódása után a politikai vezetésnek el kell tudni igazodni önállóan a világpolitikában. A szovjet típusú egypártrendszer után újra be kell rendezni a politikai és a civil közéletet, demokratikus rendszert kell kiépíteni, és meg kell tanulni a demokráciában viselkedni, annak eszközeivel bánni”.

Igényes találkozások feszült légkörben
A fórumon előadások hangzottak el a közös múltról a középkorban, az egyháztörténelemről a román–magyar kutatásokban, a nemzetté válás koráról, továbbá a 20. századi nagy szembenállásról, majd nagy hallgatásról.
Román részről Mihai E. Ionescu, Dan Berindei és Dinu C. Giurescu akadémikusok adtak elő.
A magyar előadók: Zsoldos Attila, Csorba László, Szász Zoltán és Sipos Péter.
A magyar–román történészkapcsolatok alakulásáról írt cikkében Szász Zoltán, a TTI tudományos tanácsának társelnöke, a román–magyar történész vegyes bizottság magyar elnöke. Az 1971-ben, politikai intenciók alapján létrejött bizottság általában évente ülésezett:
„Feszült légkörben, de egészében igényes tanácskozások voltak ezek, amelyekből kitűnt, hogy nem az ismeretanyag netáni hiánya, hanem szemléletbeli különbségek képeznek áthatolhatatlan akadályokat”.
Szász hozzáteszi, hogy hatása kevés volt ugyan a bizottságnak, de segítette a kölcsönös levéltári kutatásokat, amire persze a magyar kutatók voltak jobban rászorulva. S mélyhűtött állapotban fenntartotta a kapcsolatok minimumát. Persze fügefalevél is volt a politika számára: „Amikor már a két ország közötti kulturális forgalom valójában megszűnt, az 1977. évi Kádár–Ceauşescu találkozó közös közleményében puszta léte miatt dicsérő értelemben lehetett megemlíteni a Magyar–Román Történész Vegyes Bizottság működését. S ez ismétlődik majd Aradon, 1988-ban. Bizonyára példátlan eset az államfői szintű találkozók kommünikéiben”.
Közben, 1983-at követően a hisztériakeltés évei következtek. Szász Zoltán így fogalmaz:
„A polemikus történeti írásoknál nem lehetett megítélni, mit írt a tudós, s mi az, ami alá a nevét odaírták. Ami 1987 tavaszán történt, a háromkötetes Erdély-sorozat ürügyén, a politikai abszurd világába tartozik. Ki gondolta volna akkor, az elképesztő publicisztikai-politikai ágyúdörgés közepette, hogy három éven belül teljesen új korszak kezdődik Bukarestben is”.

Bajai Ernő