Ünnepelt a falu. Avagy levélféle hazulról haza Kuti Jánosnak ajánlva különösen

Mert valóban életveszélyes. Egy, mindössze százéves ember születésnapját, ha nem is nagy csinnadrattával, de valóban nagyobb odafigyeléssel szokták megünnepelni, elsősorban a családtagok, és a majdani választásokra szavazótábort toborzó magas(abb) rangú vendégek jelenlétében. Ilyen körülmények között egy nyolcszáz éves születésnap hogyne lett volna nagyszerű alkalom az ünneplésre, bár arra nem jött el, mert nem is kapott meghívót sem az összes politikai párt, de még Orbán Viktor és barátja, Traian Băsescu sem.

El-, egészen pontosan hazamentem a jeles napokra. Mert egy ilyen jelentős évfordulót valóban nem lehet csak úgy, egy nap alatt megünnepelni. A műsor változatos volt, minden korosztálynak és ízlésnek kedvére való. Igen, a megnyitón a polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, mert házigazdához így illik. Aztán a polgármester, az alpolgármester, szóval a világi elöljárók kicsit hátrébb vonultak, és átvették helyettük a szót a lelkészek, kiknek a vezetésével imát mondtunk. Az elhunyt nagyajtaiak csendes nyugalmáért, a maiak és eljövendők egészségéért és boldogságáért. A Tebenned bíztunk eleitől fogvát már az elején elénekeltük, hogy legyen világos: Őhozzá tartozunk. Érdekes, hogy sem az eremdéesz, sem az empépé apostolai nem szónokoltak, és a politikai pártok kötélhúzásos, sárdobálásos, ígérgetési versenyes vetélkedőjére sem került sor. Orvhalászati és orvvadászati verseny sem volt, a gazdasági rendőrség és a brassói vízfelügyeleti kirendeltség munkatársai is otthon maradtak, senki nem áztatott el senkit tehát a halastavak partján. Zavarosban való halászás, a halászlé elkészítéséhez szükséges falopás, traktorvezetési és úszóverseny, más hasonló sportverseny sem volt, a protévének tehát nem volt, amiért kiszállnia.

Volt viszont falutábla avatás, koszorúzás Moyses Márton emléktáblájánál, Kuttlik Rudi bácsi és egykori kórustagok sírjánál, aztán Nagyajta nyolc évszázados múltjáról voltak előadások, amelyeken Egyed Ákos, Demeter László és Kisgyörgy Zoltán traktáltak bennünket holmi tudnivalókkal. Jaj igen, és volt még kiállítás Nagyajtáról készült régebbi és újabb fényképekből, Dezső Miklós és Szentpáli Ida nagyajtai festők munkáiból, Nagyajtán készült régi kézműves tárgyakból. Aztán volt még filmvetítés kicsiknek és nagyoknak, még a falu szülöttét, a kétszeres Kossuth-díjas Bihari Józsefet is láthattuk a vásznon, jaj és természetesen lelepleztük az emlékére állított domborművet annak a művelődési háznak a falán, amelynek alapos tatarozásra szoruló díszterme ezentúl az ő nevét viseli.

Aztán a Kuttlik Rudi bácsi évtizedeken keresztül hatalmas ügyszeretettel írt sportújságjából, határokon átívelő sportlevelezéséből, az általa és sok jó embere által életre keltett nagyajtai sportmozgalom egyes pillanatait és szereplőit megörökítő fényképekből avattunk kiállítást. Majdnem elfelejtettem, hogy a Kriza János iskolában a kémia labor felvette a helység másik jeles szülötte, Nyiredy Géza vegyész nevét, s hogy nagyajtai, bölöni, nyárádszeredai, baróti, feketehalmi gyermekek és fiatalok pazar néptánctalálkozón ropták úgy, de úgy, de olyan ügyesen, hogy le az összes kalapokkal. És természetesen Kriza János emlékkiállítást is láttunk, gyermekelőadás, szakavatott ismeretterjesztő előadások és könyvbemutató kíséretében. Jaj, és a várban tartott reneszánsz estről, a Gazdag Miklós Polgári Daloskör megalakulásának 130. évfordulója alkalmából tartott kórustalálkozóról, az operett estről, a faragott székely kapuk avatásáról, a három évszázados, restaurált kőszószék újraszenteléséről, a kézművesek vásáráról, a gyermekek önfeledt játékáról, a TransylManiások koncertjéről meg ne feledkezzek! Mert ezek valának az ünnepnek napjai.