Ünnep

Hogy miért tettünk műanyagkeretes termopánt a házra, amikor a régi típusú falusi épülethez nem illik, s annak meg kell őrizni az eredeti alakját, kinézetét… Hát mit szól bele, s mit érdekel engem, hogy ez a te nagyokos bátyád mit mond, amikor nézd meg: maholnap mindenki ilyen új ablakokat szerel fel, s vasajtót. Mert ez a divat. Jól van, no, kicsi vagy te még, nem tudod, hogy mi az a divat…
Azért elvette fiától a nagyobbik bátyjáéktól küldött tálat, s félretette a kredenc szélére. Fel sem billentette róla a takaróruhát, hogy hadd lám, mit küldött a bátyja s a sógorasszony. A gyermek szólni akart valamit, de elkésett egy gondolattal, mert az anyja folytatta: S még abba is beleszólt, hogy miért vagyunk úgy oda azért a gázért… Hát ha egyszer avval akarunk fűteni, akkor miért ne vezettetnénk be? Hogyne, talán jobb lenne egész áldott télen hordani a fát a színből, s a hamut a kályhából, amikor az embernek annyi a dolga, hogy azt sem tudja, hol a feje… Hogy tudott okoskodni a bátyád, amikor azt mondta: Nem fogjátok majd győzni kifizetni a számlát… S még abban is kioktat ez a te nagy tudós bátyád, hogy a földet s az erdőt vissza kell szerezni az államtól, hogy a kommunisták által elkobzott régi lakást meg kell próbálni visszaperelni, ha másképpen nem megy. Hát milyen pénzből perelj, s mi a francnak föld, ház, amikor az embert így is megnyomorítják a sok adóval?… Ne meséljen nekem senki az ősi jussról, amink van, megvan, a többinek viselje gondját a Jóisten! S ti, ha nagyok lesztek.
A gyermek megint mondott volna valamit, de az anyja csak nem hagyta abba. S ahhoz is mi köze, hogy vasárnap elmegyünk-e a templomba, s veszünk-e úrvacsorát… s hogy virágvasárnapkor megkonfirmálunk-e téged vagy sem? Mit szól belé, hogy az egyház, s a gyülekezet, s a jövő? Milyen jövő, amikor maholnap nincs mit csináljunk, mint szedni a csomagot, s irány Magyarország… S ha ott románoznak vagy oláhoznak, akkor mi van? Ti legalább megmaradtok magyarnak… Ááh, legyintett egyet, majd pillanatnyi csend után folytatta: nyomorúság, nyomorúság… Ráadásul a múltkor még ki is tolt velünk. Tudod, amikor a tűzifát hozta. Hiába mondtam neki, hogy a cserefa nem jó, mert hámlik, s az udvar teli van kéreggel. S még drágán is hozta. Jobb lett volna szólnom Gyurinak az Alszegben, ő legalább nem olyan drágás, s ha egyszer azt mondom neki, hogy a bükkből hozzon, akkor szót fogad. Nem úgy, mint a bátyád, aki még abba is belészól, hogy milyen műsort nézünk a televízióban. Olyant, amilyent akarunk, ha egyszer nekünk a Bűvölet vagy a Karakatica sorozat, vagy mittudomén milyen só tetszik, akkor azt nézzük, ha pedig a Dindrágoszte, akkor azt.  
Elhallgatott. Mintha kifújta volna magából a mérget, tovább nem szólt egy szót sem. De egy kicsit még mindig indulatos volt, amikor kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját: az egyik tojást úgy tette le az asztalra a vaj s a liszt mellé, hogy a héja elpattant. Apád is hol mászkál már, ejsze elfelejtette, hogy hova rakta le száradni az ősszel a diót?!… Legalább igyekezne egy kicsit, zöldséget is kéne pucolni… A vacsoracsillag itt fog, míg elkészülök a sütéssel. Majd visszaviszed a tálat s a takaróruhát bátyádéknak, és megmondod nekik, hogy többet soha semmit ne küldjenek nekünk. Sem süteményt, sem ajándékot – ismételte, s amint megfordult, a gyermek még mindig ott állt. Némán, mozdulatlan, csak a két kicsi szeme kísérte anyja kezét, amint leveszi a kredenc szélén álló tálról a takaróruhát, s az illatos, friss almás lepényeket egyenként elkezdi belehajigálni a szemetes vederbe. Jól van, no, tessék. Karácsony van.