Újratervezés

Az ülés témája az RMDSZ kormányból való kilépéséről szólt a SZÁT ajánlása nyomán. Kelemen Hunor szövetségi elnöknek köszönhetően erre rákészültünk, így én nem is időznék hosszasan ezen a témán. Az RMDSZ-t várja az élet, várják a választói!

Azt gondolom, hogy az egyenlő távolság/közelség politikája mind a magyarországi politikum, mind a romániai politika viszonylatában meghaladottá vált. Abból kell kiindulni, ami stabil, ami megkérdőjelezhetetlen, és egy ilyen fogódzó mindenképp van, Európai Néppártnak nevezik. Ezt a tagságunkat a jövőben vegyük még komolyabban az RMDSZ politikai orientációjának meghatározásánál, és a többi jön majd magától.

Ajánlott meggondolni, hogy próbáljunk meg együtt dolgozni azzal a Klaus Johannisszal, akire a magyar szavazók is szavaztak. Ő most legitim magyar mandátummal, felhatalmazással is bír! Nem a pártjával/pártjaival kell együtt dolgozni, nem azok magyarellenes megyei és városi politikusaival, hanem Johanisszal.

Ugyanakkor érdekünk a jó kormányzás. Az ország érdeke, hogy ha a jelenlegi baloldali koalíció is marad kormányon, az sikeres legyen, mert a jó kormányzás hasznából minden állampolgár részesül. Tehát ellenzéki szerepünket a konstruktivitás kell, hogy jellemezze, de ez sem jelentheti azt, hogy néppárti kötődésünket feladva az egyenlő távolság elvét valljuk a jobb, illetve bal viszonylatában. A romániai jobboldali politikai szervezetek táborába tartozunk, amit nem szabad feladni.

Nem a politikus írja a kottát

A legutóbbi SZÁT-ülésen az előterjesztésemben és a megszólalásomban egyaránt azt sürgettem, hogy 2016-ra magyar összefogás legyen. Nem tapasztaltam ellenérzést. (Két évvel korábban még ugye az volt az álláspont, hogy erről ne beszéljek, punktum.) De ennél is több kell. Ahhoz, hogy az RMDSZ támogatottsága legalább a magyarság etnikai arányának megfelelő szintre nőjön, az szükséges, hogy az RMDSZ politikáját lényegesen többen érezzék magukénak, mint jelenleg.

Nem szabad részleteket, frázisokat kiragadva politizálni. Nem szabad az embereket olyasmivel áltatni, amiről előre tudható, hogy kevés az esélye a megvalósulásának, mert az emberek tőlünk eredményeket várnak el, sorsuk jobbra fordulását. Tudják, mik a problémáik, mi az, ami őket aggasztja, és ne akarja az RMDSZ megmondani nekik, mi az, amiért az erdélyi magyar embereknek aggódniuk kell, és mi az, aminek örülniük kell. A politikai kottát nem a politikus írja, hanem a választó.

Erre konkrét példa a kormányra lépések kérdése. Minden felmérés után elhangzanak a bődületes számok, hogy az erdélyi magyarok milyen magas arányban támogatják az RMDSZ kormányzati részvéte­lét. Ez igaz, de az emberek azért támogatják a kormányzati szerepvállalást mert abban bíznak, hogy valami változik, pozitív irányban, érzékelhető módon. Közben viszont nem változik igazából semmi, megy minden a maga megszokott Dâmbovița-parti medrében. És akkor mi csodálkozunk, hogy választásról választásra csökken a szövetség támogatottsága?

A lényeg az, hogy az országos politikai elit teljesítményével szemben meglehetősen nagy az elégedetlenség, beleértve az RMDSZ-t is. Azt gondolom, nem szabad felszínes reformokkal, az úgymond hatékonyabb kommunikációval, magyar összefogással, némi hamu fejünkre szórásával várjuk, hogy az RMDSZ megítélése javuljon. Nem változik érdemben a helyzet, ha nem következnek be azok a változások, amelyeket az emberek elvárnak, és amelyekre majd azt mondják, igen, bekövetkezett az, amit akartunk.

Mit várnak el a választók?

Az erdélyi magyarok perspektívát várnak a politikától. Azt várják el, hogy a politika napi 24 órában a problémáik megoldásával foglalkozzon, ne saját magával. Azt várják el, hogy a politika a munkahelyteremtést elősegítő intézkedések kidolgozásán, a jelenleginél kedvezőbb, vállalkozóbarát gazdasági környezet megteremtésén munkálkodjon. Azt várják el, hogy ha gyerekük szorgalmasan tanul, akkor meglegyen a megélhetést biztosító szakma megszerzésének vagy a továbbtanulásnak az intézményi és anyagi feltétele.

Az intézményi feltételek megteremtésén sokat dolgoztunk, de kevés figyelmet fordítottunk arra, hogy a családok jelentős részének elviselhetetlen terhet jelentenek a távoli városban való lakhatással, tandíjjal kapcsolatos költségek a közép-, illetve felsőfokú tanulmányok alatt. Ösztöndíjak, diákhitelek kellenek, mert ha ezek nincsenek, vagy tehetségek fecsérlődnek el, vagy kivándorlás lesz a vége. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem állami támogatásának kérdése is ezért fontos, hogy meglegyen az anyagi fedezet a piacképes, jó egzisztenciát biztosító szakok indításához a Székelyföldön. Ezenkívül sok más is kell, a szakiskolák fejlesztése, a középfokú oktatás minőségének javítása.

Mindenkinek vannak problémái, nehézségei, és mindenkinek a sajátja a legfontosabb. Csak egy ügyet említek, az iskolai tej-kifli programot. Hargita megyében az országban elsőként nem törődve a többletmunkával és minden más hercehurcával, el tudtuk érni azt, hogy helyi vállalkozók jó minőségű és friss termékeit kapják a gyerekek.

Szemet szúrt a program Bukarestben, beindultak a lobbik, és jött is a jogszabály-módosítás, így ma gyerekeink egyharmada megint eheti a mindenféle E-kkel telepumpált, más megyékből idehozott kiflit meg tejterméket. (Csak azért egyharmad, mert 134 közbeszerzést tartottunk, minden településen kettőt, hogy valamennyire kapjanak lehetőséget a helyi termelőink.) Amikor ez a jogszabály megváltozott, akkor is kormányon voltunk, és azt, ami jól működött, ami jó volt a gyerekeknek és jó volt a helyi gazdaságnak, feladtuk.

Leraktuk az alapokat

A hasonló példákat hosszasan sorolhatnám. Az a probléma Bukarestben, hogy különféle lobbi­érdekek nagyon könnyen felül tudnak kerekedni, és elrontják azt is, ami egyébként jó és működőképes. A Hargita megyei kalákaprogram megmutatta, hogy kevés pénzből is sokat lehet kihozni odafigyeléssel, közösségi összefogással, és akár egy nullást is le lehet vágni a beruházási költségekből. A Hargita megyei kalákákban mindenki tette a dolgát, a megyei tanács, a helyi önkormányzatok, közbirtokosságok, vállalkozók, szülők, és segítettek az állami szervek is. Nem igaz tehát, hogy nem lehet. Nagyon sok mindent lehet, ha megvan a kellő összhang, és mindenki kiveszi a részét a közös munkából.

Nem a nulláról indulunk, mert sok mindent elértünk az elmúlt két és fél évtizedben. Az alapokat leraktuk, sőt nagyon sikeresek azok az intézményeink, amelyek a megmaradást szolgálják. Rajtunk áll, hogy élni tudunk-e a meglévő alap biztosította lehetőségekkel! A meghatározó szerep és felelősség terhe az erdélyi magyar politikum és annak domináns szereplője, az RMDSZ vállát nyomja.

Természetesen e felelősségre nem az kell, hogy legyen a reakció, hogy holnaptól mindenki elkezd gyorsan jogszabálytervezeteket, stratégiákat írni, hanem az, hogy mindenki abban a pozícióban, amelyben van, azzal, amivel tud, hozzájárul egy olyan erdélyi magyar közpolitikai szakapparátus felállításához, amely eredményesen tudja segíteni a politikai cselekvést, feltárja a problémákat, javaslatokat dolgoz ki megoldásukra az oktatást, a gazdaságot, a fejlesztéspolitikát és más fontos területeket illetően.

Ami még nagyon fontos: a kormányból való kilépésnek nem az kell hogy legyen a motivációja, hogy majd később visszalépünk, ha úgy áll a helyzet, hanem azért, hogy ne csak választóinkkal, hanem az egész romániai politikummal közölhessük: megértettük november 16-a üzenetét, és azon leszünk, hogy a kijárásokra épülő politikai berendezkedés helyett egy újabb, jobb, korrektebb, átláthatóbb, európaibb berendezkedés kiépítésén dolgozzunk.

Abban vagyunk érdekeltek, hogy egy-egy döntés meghozatalát ne a politikai érdek, hanem a valós szükséglet, valós igény határozza meg, és a jogokat ne lehessen piaci alku tárgyává tenni, különösképpen a kisebbségi jogokat. Mert ami jár, az jár.

Borboly Csaba

A szerző a Hargita Megyei Tanács elnöke