Új alkotmány, magyar nézőpontok (2.)

Hasonlóan problematikus a 6. cikk (3) bekezdésére tett javaslat is:

6. cikk – (3) A központi és helyi közigazgatási hatóságok a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi meg vallási identitásának a megőrzésére, továbbfejlesztésére, valamint kifejezésére vonatkozó döntéseiket a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek szervezeteivel folytatott konzultációt követően hozzák meg. (Art.6. – (3) Deciziile autorităţilor publice centrale şi locale se vor lua, după consultarea organizaţiilor cetăţenilor aparţinând minorităţilor naţionale, cu privire la păstrarea, dezvoltarea şi exprimarea identităţii lor etnice, culturale, lingvistice şi religioase.)

Máté András Levente a cikkel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy az „előírná, hogy a hatóságoknak konzultálniuk kell a kisebbségek legitim képviselőivel minden őket érintő kérdésben.\" A cikk megszövegezése azonban több problémát is felvet. Az előző módosításhoz hasonlóan nem egyértelmű, hogy mely szervezeteket fedi „a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek szervezetei\" megnevezés.

Az egyértelműség hiánya viszont oda vezethet, hogy a hatóságok esetleg maguk választhatnak konzultációs partnert a több kisebbségi szervezet (legyen az párt vagy civil szervezet) közül. Ezt ugyan a majdani törvény egyértelműsítheti, azonban a konzultációs kötelezettséget (vagy esetleg a vétójogot) az eddigi gyakorlattól teljesen eltérő módon kellene intézményesíteni. A rendelkezés további hiányossága, hogy a konzultációs kötelezettség nem egyenértékű a kisebbségi szervezetek véleményének kötelező érvényű figyelembevételével.

Véleményünk szerint egy ilyen cikk akkor biztosított volna megfelelő alkotmányos védelmet a nemzeti kisebbségek számára, ha azok vétójogát szavatolta volna saját identitásuk megőrzésének, továbbfejlesztésének és kifejezésének a területén, mintegy kiegészítéseképpen azon jogköröknek, amelyeket a kisebbségek a kulturális autonómia keretében már önállóan gyakorolnak, illetve olyan jogkörök vonatkozásában, amelyek érintik az identitás védelmét, de amelyeket az állam (még) nem engedett át a kisebbség kulturális autonómiáját gyakorló hatóságoknak.

c) a közösségi szimbólumok használata

A 12. cikk (5) bekezdésére vonatkozó módosítás szerint: (5) A nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köz- és magánterületen egyaránt az etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitásukat megjelenítő nemzeti szimbólumaikat. (Art.12. – (5) Minorităţile naţionale îşi pot folosi în mod liber, în spaţiu public şi privat, propriile simboluri naţionale care reprezintă identitatea lor etnică, culturală, lingvistică şi religioasă.)

Az RMDSZ által kieszközölt harmadik fontos módosítás a nemzeti szimbólumokat szabályozó cikkbe került be. E javaslat Máté András Levente értelmezésében „lehetővé tenné számukra a nemzeti jelképek szabad használatát\". Véleménye szerint amennyiben ezt a bekezdést a parlament plénuma is megerősíti, „többé nem lehet korlátozni a székely vagy a magyar zászló kitűzését Romániában\". Figyelmesen megvizsgálva a szóban forgó bekezdés szövegét, a helyzet jóval ellentmondásosabbnak tűnik.

Az alkotmány csak azon szimbólumokról rendelkezik, amelyek a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitását jelenítik meg. Ebbe a kategóriába mind a székely, mind pedig a magyar zászló csak egy bizonyos politikai értelmezésben kerülhet be, hiszen egyik sem tekinthető probléma nélkül etnikai, kulturális, nyelvi vagy felekezeti identitást megjelenítő szimbólumnak.

A magyar zászló az egész magyar nyelvi közösség nemzeti identitását, a székely zászló pedig egy magyar közösség regionális identitását megjelenítő szimbólum. Vagyis mind a magyar, mind pedig a székely zászlóra csak bizonyos értelmezések figyelembevételével vonatkozhat ez a cikk. Ennek pedig súlyosabb következményei is lehetnek:

1. Bizonyos, nem is annyira elképzelhetetlen kontextusban a székely vagy a magyar zászló kitűzését ellenzők akár alkotmányos támogatást élvezhetnek próbálkozásaikhoz. Például az alkotmány alapján ellenezhetik, hogy a székely zászló egy egész régió zászlaja legyen, ehhez elegendő a cikkely szűkítő olvasata. Tehát a nemzeti és a regionális kategóriák kimaradása a felsorolásból akár alkotmányos támogatást is nyújthat bizonyos tiltó értelmezésekhez.

2. A székely zászló etnikai szimbólumként való megjelenítése akár legitimálhatja is azokat a román értelmezéseket, amelyek szerint a székelység a magyar közösségtől különálló etnikai csoportot képez.

Következésképpen a javasolt cikk esetében komoly korlátozásokat megalapozó szűkítő értelmezésekkel is számolni kell.

d) a regionalizáció

Az alkotmánymódosító bizottság a régióra mint területi-közigazgatási egységre vonatkozóan három cikk módosítását javasolja. A 3. cikkben a községek, városok és megyék mellett a régiók is megjelennek mint az állam területi-szervezeti egységei. A régiók megszervezésére a 122. cikkbe, költségvetésükre pedig a 138. cikkbe foglalt javaslatok vonatkoznak.

A régiónak mint közigazgatási egységnek ez a bevezetése egyértelműen leszögezi a következőket:

1) a régiók ugyanolyan jogállású közigazgatási egységek, mint a megyék, csupán nagyobb (földrajzi) területen fejtik ki a közszolgáltatások koordinációját;

2) ez a régiófogalom a szimmetrikus regionalizmus alkotmányos megalapozása. Vagyis: amiként a 122. cikk a községek, városok és megyék egységes közigazgatásba való szervezését alapozta meg, ezen szervezési elv alá sorolódnak be a módosító javaslat szerint a régiók is.

Természetesen az alkotmány nem köti meg a törvényhozó kezét a régiók hatáskörei kidolgozásának a tekintetében, azonban egyértelművé teszi a régiók megyékkel azonos alkotmány- és közigazgatási jogi státusát. Továbbá egyáltalán nem rendelkezik a régiók területére és határaira vonatkozóan, ez pedig előrevetíti, hogy a régiók majdani kialakításakor folytatódhatnak a 2013-ban elkezdődött politikai viták, beleértve a történelmi Székelyföld felosztására vonatkozó homogenizációs terveket is.

Továbbá tekintettel arra, hogy az alkotmánymódosító javaslat teljesen nyitva hagyja a hatáskörök kérdését, a területi közigazgatás nemkívánatos evolúcióját is megalapozhatja. Azaz: a két közigazgatási szint – a régiók és a megyék – azonos alkotmányjogi státusa és hatás-, valamint feladatköreinek a meghatározatlansága a bürokrácia növekedését és a centralizáció fennmaradását is lehetőségként magában hordozza.

Ha az erdélyi magyar tervek szempontjából vizsgáljuk e javaslatot, elmondhatjuk: mind az RMDSZ-javaslat, mind pedig az EMNP és az SZNT által támogatott – az alkotmányozó fórum időszaki jelentésébe bekerült javaslat – elbukott. Az RMDSZ a hagyományos térségek sajátos jogállása külön törvénybe foglalásának a lehetőségét kívánta rögzíteni az alkotmányban.

Az alkotmányozó fórumhoz a Politeia Társaság által benyújtott és az EMNP, valamint az SZNT által támogatott javaslat az alaptörvény helyi közigazgatásra vonatkozó teljes fejezetének (120–123. cikkek) alternatíváját fogalmazta meg, amely előírásokat tartalmaz a régiók hatásköreire, szerveire és statútumára vonatkozóan. Ugyanakkor meg is nevezi Románia régióit, köztük a Székelyföldet is mint sajátos jogállású régiót.

Következtetések

A fentiek alapján elmondható, hogy az új alkotmánytervezetbe foglalt, közvetlenül erdélyi magyar vonatkozású javaslatok meglehetősen felemásak, sőt bizonyos politikai kontextusban egyértelműen korlátozóak is lehetnek. Igen nagy jelentőséggel bírhat a tiltó és a szűkítő értelmezés a 12. cikkhez kapcsolódó törvények kidolgozása során. A rendelkezés ugyanis nemcsak a székely és a magyar zászlók használatának engedélyezéséhez, hanem ennek a tiltásához is szolgáltathat alkotmányos alapot.

A regionalizációra vonatkozó javaslat az eddigi kormányelképzelések alkotmányos alapját teremti meg, és a szimmetrikus, tisztán közigazgatási tartalmú régiósítást vetíti előre. A javaslat nem tartalmaz semmilyen garanciális elemet a centralizmus ellenében, továbbá hiányzik a régiók autonómiájának alkotmányos biztosítéka. Végül pedig nyitva hagyja a történelmi régiók– köztük a Székelyföld – kérdését is.

A 6. cikk módosítása nem tekinthető határozott lépésnek a kulturális autonómia elérése felé, ugyanis nem jelöli ki határozottan az autonómiát gyakorló szervet, mely az egész kisebbség nevében legitim módon jön létre. Tehát a javaslat alapja lehet a kisebbség belső politikai életében jelenleg tapasztalható demokráciadeficites helyzet további fenntartásának. Végül az 1. cikkhez fűzött kiegészítésről megállapítható, hogy az nem a nemzeti kisebbségek közjogi értelemben vett államalkotó tényezőként való elismerését jelenti, csupán a román állam létrejöttében játszott, a történelmi valósággal nem éppen egyező szerepükről tesz említést.

A kisebbségek elismerésének ez a szintje (amely a magyarság esetében még sértőnek is tekinthető) aligha nyújt alkotmányos garanciát a kívánt közjogi státus eléréséhez.

Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport