Templomaink nyugalmáért

Egyszerre tragikus és groteszkez a kolozsvári és erdélyi reformátuspanoráma. És nagyon félek, hogy ez mégcsak a kezdet. Félek, ha nem vigyázunk, bekövetkezheta legrosszabb: hogy a templomba igyekvő híveink majd sandánés gyanakodva fürkészik egymást, hogykiderítsék, kinek áll inkább jobbra, éskinek inkább balra a sapkája. Meg a szívecsücske. Félek, hogy némely templomunkon ezentúla csillag (kakas) helyén tulipán, más istenházánmeg kokárda fog virítani, a hasadt gyülekezetekpedig – fél ilyet, fél olyat alkalmazva – majd a„tul-ko” jelét szerelik a gomb fölé, magasraemelve ekként az erdélyi vallásbékemultikulturális szimbólumát. Nem hiszem, hogy atemplomban nyugalmat kereső emberek – éppen böjtidején – ilyen cirkuszokra vágynának.
Az egyház önmagátszámolja fel, ha a legcsekélyebb mértékbenis helyet ad az Orwell Állatfarmjából jólismert „négy láb jó, két lábrossz” direktíva hírhedt, bornírtfilozófiájának. Sokkal bölcsebb, haehelyett az evangéliumi szemléletből fakadóelveket hangsúlyoz, értékeket hirdet, híveitpedig kész olyan felnőtt embereknek tekinteni, akik képeseklesznek eldönteni, hogy adott esetben ezen értékekképviselete dolgában melyik jelölttől remélhetika legtöbbet.

Az egyház politizálásának hitelességhatára

Adott történelmi helyzetbena próféta nem más, mint maga a királlyal– a mindenkori kisebb-nagyobb politikai hatalmasokkal – szembenikritikai funkció megtestesülése. A prófétavalóban a legjobb értelemben vett demokrata, mégpedigazáltal, hogy nem fél. A próféta szabad:mivel többé már nem önmagáé,hanem testestül-lelkestül, akár él, akárhal, Ura szolgája, felmentetett annak pszichikai kényszerealól, hogy önmaga megtartója legyen; beszélhettehát. Lecsaphatják ugyan a fejét, de a földiigazságszolgáltatásnak ez a megcsúfolása,nemcsak hogy nem távolítja el őt Istenétől,hanem éppen ellenkezőleg, megpecsételi az irántavaló hűségét; az igazság rendjeégbekiáltó sérelmet szenved ugyan, de azüdvösség rendje töretlen marad. A mindenkoriIsten-szolgának ilyenszerű politizálásárabőven találunk példát a bibliai időkben ésaz egyháztörténelemben Jeremiástólkezdve Keresztelő Jánoson keresztül Bonhoefferig ésSalkaházi Sáráig, és mind e mai napelhívottaiig. Az efféle prófétaiszolgálatnak azonban – a különböző konkréthelyzetek bizonytalanságán és összetettségéntúl – mindig van egy kristálytisztán fénylő,pengeéles határa, vagy ha úgy tetszik, igazolójegye, mégpedig a próféta személyesérdekmentessége. Nátán prófétaIsten ítéletét hirdeti Dávid királynak.Azonban rögtön elveszítené minden hitelét,ha a bírálata nyomán esetlegesen eltávolítottkirály megüresedett trónusára –önkéntesen vagy mások nógatásánakengedve, az össznép érdekében,természetesen – ő maga ülne be. Nem hiszek abban aKeresztelő Jánosban, aki miközben arról prédikálHeródesnek, hogy nem szabad neki testvére feleségévelélnie, ő maga kívánja meg az asszonyt.
Egyházunknak esélye sincsa társadalom irányába bármifélehiteles prófétai szolgálatot gyakorolni addig,amíg nem képes mindenki számáraegyértelművé tenni, hogy sem személyei, sempedig intézményei révén semmiféleérdeke nem fűződik e prófétasághoz,legyen az tekintélybeli, anyagi, politikai vagy csak politikaiszínezetű akár.

A „másik oldal” bűne

De miért nem beszélekinkább a „másik oldal” bűneiről, kérdezhetnébárki. Azért, mert én elsősorban az egyházmegnyilvánulásainak a tisztaságáértviselek felelősséget, ennek egyetlen botlása jobbanfáj, mint a másik oldalon tíz rossz lépés.Mert az egyház abból él, és éppenazáltal szolgál a világnak, ha mindenkor alegmagasabb mérce alá áll, amely nemcsakerkölcsi, de isteni mérce is egyben. Pál apostolnagyon is egyetemes gondolkodású ember volt, egyáltalánnem csupán a lélek érdekelte a test ellenében.Együtt nyögött az egész teremtésfájdalmával, kiváltképpen pedig sajátnépe gyötrelmeivel, olyannyira, hogy akár azüdvösségét is odaadta volna nemzetemegtartatásáért. Mégis azt mondja: „Mittartozik rám, hogy a kívül levők felettítélkezzem? A kívül levőket pedig Istenfogja megítélni. Távolítsátok elazért a gonoszt magatok közül!” (1Kor 5,12) Ezpersze nem jelenti azt, hogy szabad kezet kapnak a világihatalmaskodók a garázdálkodásra,mindössze azt jelenti, hogy az egyház vizsgálótekintetének első körben mindig önmagárakell esnie, és csak azután a világra: a sorrendfelcserélhetetlen.

Összeelegyítetlenül és elválaszthatatlanul

A mindenkori hatalom érdeke atest és lélek, a mennyei és földi dolgok,az egyház és politika teljes elkülönítése,a „ne szóljon bele az egyház” jelszóalapján. A német etikus, Leonhard Ragaz, miutána (református számozásban) harmadik parancsolatmagyarázata rendjén kijelenti, hogy Isten nevétnem manipulálhatjuk saját egyéni érdekeinkszerint, méltán egészíti ki gondolatát:„…az is visszaélés az Isten nevével, amikorvalaki Istent csak az ő privát dolgai terén ismeri el,de nem kérdezi, hogy vajon az ő akarata megvalósul-e aFöldön a politikai, a szociális és minden máséletterületen.” A politikum mindig a személyesszférába igyekszik visszaszorítani a hitbelimegnyilvánulásokat.
A nem evangéliumi módonpolitizáló egyház kísértéseviszont a kettő összeelegyítése: ha a földirend helyes működése nyomán remélhetőéletminőség-javulást (amiért dolgozni ésimádkozni minden hívő kötelessége)összekeveri magával az üdvösséggel. Ilymódon politikai célokhoz egészségtelenülfelfokozott, messianisztikus reményeket kapcsol. Akikbenviszont ilyen reményeket kelt, azoknak szükségképpencsalódniuk kell, még akkor is, ha megvalósulnakaz álmok. Ha viszont nem, oda minden reménység,nincs semmi már, ami az adott helyzet romjai föléemelhetné a kisemmizettek tekintetét. Ha az egyház– legalábbis metakommunikációja szintjén– ilyen reményekhez nyújtott volna táptalajtakár a rossz emlékű december 5-i, anyaországinépszavazás kapcsán (melynek eredményenekem éppoly fájdalmas, mint bármely máserdélyi magyarnak), akár tenné ezt most, amikoraz Európai Parlamentben való képviseletünka tét, úgy megfontolatlanul cselekedett, illetvecselekszik. Amekkora szarvashiba volna ugyanis politikai szempontbólleértékelni a jelenlegi választásokfontosságát, ugyanolyan megbocsáthatatlan lenneviszont egyházi részről annak túlértékelése.Az egyház tanításának mindig is szervesrésze kell hogy maradjon a földi dolgaink bizonyosviszonylagosságára való emlékeztetés.„Aki él e világgal, mintha nem élne vele”(1Kor 7,31), javasolja az apostol. És ez nem azt jelenti, hogycsak fél szívvel éljen vele, csak féllélekkel örüljön neki, csak félfelelősséget vállaljon érte, hanem éppellenkezőleg: ne legyen a rabja, miközben nyakig benne van,akkor is maradjon tárgyához képest józantávolságban, hogy annak örvénye fel neszippantsa őt, és hogy éppen így tehesse dolgátteljes szívéből, teljes lelkéből, teljesfelelősségvállalással és erőbedobással.
A politikus dolga a jogbiztonsággarantálása, ahogyan az orvosé az egészségfelügyelete. A papé viszont a Krisztusban megjelentüdvösséges egészen másnak amegjelenítése és továbbadása alétezés sokszor rögös feltételeiközepette.
Az ember testi, illetve lelkivonatkozásának az összeelegyítéseéppoly veszélyes, mint e kettő elválasztása.Jelen esetben az RMDSZ érdeke az elválasztás, azegyházi hátterű tömörülésépedig az összekeverés. Mindkettő súlyoskövetkezményekkel járhat, de az egyházszámára az alattomosabb kísértésmindig is a hit és politikum összeelegyítésevolt, és ma is az.
Személyes ügy-e, vagy pedigközügy a hit, kérdezték jó másfélévtizede az anyaországi csatározásokban.A legszemélyesebb közügy, hangzott a válasz,és ennél pontosabban aligha fogalmazhatnánk.

Templomaink nyugalmáért –az anyaország intő példája

Ha az anyaország egyházaielfogadni látszanak azt a tényt, hogy a megosztottországban ők eleve csak az egyik fél, az alig ötvenszázalék egyháza lehetnek (azon belül pedigegy töredéké), akkor nekünk ugyanebbe acsapdába nem szabad belemenetelnünk.
Bízom lelkipásztortársaimmegfontoltságában és presbitériumainkbölcsességében, hogy idejében felismerik aveszélyt, és nem kívánják sem máshelyiségeiket, sem pedig templomukat a tragikus módonegymásnak feszülő magyar „érdekképviselők”és szavazatgyűjtők felvonulási területévéalacsonyítani. Mert egy dolgot tisztán kell látnunkvégre: a szavak és határozat-szövegekcsűrésén-csavarásán, interpretálásánés újrainterpretálásán túl(már tizennyolc éve: „nem párt, csakérdekképviselet” egyfelől, másfelől meg „nempolitizálhat, de tulajdonképpen mégispolitizálhat, csak nem ott, hanem itt”) tájainkon azelkövetkező években, hacsak meg nem jön az eszünk,két magyar politikai erő fogja vívni egymássalélethalál harcát. „Már nem közöslista kell ugyanis, hanem az erdélyi magyar politika szilárdbaloldali pólusával szemben kell megteremteni ajobboldalt. És ez nem mehet politikai és választásiharc nélkül, anélkül a harc nélkül,amelynek most láthatjuk első, nyílt terepű ütközetét.E pólus létrehozásához immár adotta szavazótábor, csupán egy mozgósítócentrum kell, amely tömöríti az RMDSZ-szelszembeállítható erőforrásokat. Meglehet,Tőkés elbukik ebben az ütközetben – de e munkátmost csak ő végezheti el. Nem lesz szép. De szükséges,elkerülhetetlenül megvívandó csata ez.” Ígylátja ezt a politikai elemző, Bakk Miklós (Krónika,2007. február 19. Elkerülhetetlen csata).
Ki akarja ezek után mégkivel elhitetni, hogy itt nem a legkíméletlenebbpártpolitikai hadmozdulatokról van szó, masszívegyházi részvétellel? Ujj mögöttibújócskát az óvodában szokásjátszani, uraim! Fájdalom, de ebben az ügyben régleléptünk a hitelességnek arról atalajáról, amelyen állva az egyház – aharci mozdulatok görcseitől mentes, egyedül Istenérenéző, gyötrődő, mégis békességes,bánkódó, mégis mindig örvendező,szabad lelkű egyház – egyáltalán prófétaiszót közvetíthet a világ felé.Lehet, hogy politikai szempontból elkerülhetetlen ez acsata, ám az evangélium ügye szempontjábólnem szerencsés dolog, ha egy alakuló – bármilyenirányzatú! – politikai tömörülés„mozgósító centruma” éppen egyhivatalát viselő püspök. Sőt lehet, hogy – jelenkontextusban – egyenesen történelmi bűn. Az egyháziközgyűlések persze ezerszer is szavazhatnak egyhangúlag,mindazáltal nem emlékszem, hogy a sajátosanmennyei megbízás valaha is így szólottvolna: „eredj el, mert én téged politikai erőkmozgósító centrumává kívánlaktenni.” Amikor Jézust királlyá akarta tennicsodaváró népe, és eldöntötték,hogy „elragadják” őt, akkor ő „ismét elvonultegymaga a hegyre” (Jn 6,15). Az Erdélyi Magyar NemzetiTanács és a KirályhágómellékiReformátus Egyházkerület vezetése általgenerált hamis – mert messianisztikus –társadalompolitikai elvárások hullámainaknyomása alatt beszakadt az Erdélyi ReformátusEgyházkerület gátja. Talán még nemreménytelen, hogy a tizenkettedik órában abűnbánat és imádság, a bátormegszólalások és a nyílt párbeszédhomokzsákjaival mentsük a vetést.
Ha egyházunk nem akar azanyaország politikai és társadalmi, egyháziés kulturális, sőt családi (!) hasadtságánakimportőre lenni, akkor – személyes véleményemszerint – leghelyesebben az a gyülekezet jár el,amelyik a maga területén nem ad helyet sem az RMDSZ, sempedig a másik fél akciói számára,testületei pedig (presbitérium, nőszövetség,ifjúsági csoportok) nem vesznek részt ezekben.Mert itt már nem egyszeri alkalomról van szó; azegyszeri alkalom markáns nyitánya (folytatása)csupán egy hosszú, sárdobálásoktólegyáltalán nem mentes folyamatnak, mely, enyhénszólva, „nem lesz szép”, és amelyben valórészvétel egyáltalán nem válik semaz egyház, sem pedig az egyház Uránakdicsőségére.
Az én házam – ésnemcsak építészeti, hanem lelki-gyülekezetiértelemben is – imádság háza, mondja atemploma tisztaságáért felinduló Jézus.Imádkozzunk, szóljunk, szeressünk ésdolgozzunk azért, hogy istentiszteleti helyeinkmegmaradhassanak annak, amivé rendeltettek: az imádságházának, mégpedig mindenki számára.

Visky S. Béla
A szerző református teológiaitanár