Szürrealista szómágia

A róla szóló cikk szerzője, Nagy Csaba azt állítja, hogy Le Clézio írásait formai szempontból egyaránt jellemzi a Joyce-i belső monológ és a rabelaisi szóhumor, de bőven merít a szürrealisták fegyvertárából is. Bár figyelmeztet, hogy első regénye, A jegyzőkönyv hevesen eredetieskedő. A Nobel-díj odaítélése után két könyvét elolvasva megállapíthattam: Le Clézio első műveiben nem tudott, mert feltehetőleg nem is akart megszabadulni ettől az eredetieskedő hangnemtől. Én az eredetileg 1967-ben megjelent Terra Amata, illetve az 1970-ben megjelent A háború című regényeit olvastam.

Ha tudjuk azt, hogy Le Clézio 1940-ben született (Nizzában), akkor könnyen kiszámítható, hogy a két említett műve megírásakor 27, illetve 30 éves volt. Ami önmagában nem baj, akkor kezd az alapállásból gyanútlan olvasó mégiscsak szimatot fogni, amikor ezeket a regényeket forgatva az a határozott benyomása támad, hogy Le Clézio itt filozofikusan próbálta megragadni a dolgokat. Ha viszont valaki az emberi világ totalitását kívánja kifejezni, mint ahogy Le Clézió megkísérli ezt a Terra Amataban, ahol a főhős, Chancelade életútját követhetjük figyelemmel születésétől a haláláig, akkor azonnal megérezzük, hogy az író sokkal jobban szereti saját nyelvét, a már említett szürrealista szómágiát hallani, semmint mélyen átgondolt ideákat közvetíteni a szimbólumok nyelvén.

A Terra Amataban a filozófiai megközelítés meglehetősen naiv, ellenben rengeteg formai trükk fárasztja az olvasót. Például a több oldalon át sorjázó kérdésekből álló Vagy tapintatlanul kérdezősködve című fejezet, vagy a morzéval illetve a süketnéma jelbeszéddel írott, a függelékben „lefordított” szövegrészek, de az Érthetetlen szavakat mormolva című részt se hagyjuk ki a lajstromból, mely fejezet első mondatainak magyar „fordítását” idézzük ízelítőként: “Woolikanok mana bori oclakodpk. Zane prestil zani Wang don bang.” Aztán álljon itt csak egy példa (222. oldal) arról, hogy felsorolásaival a szerző miként szószátyárkodik az olvasó türelmének rovására: „Én is megkapok minden betegséget, ami szétroncsolja az embert és megszüli a halált. Megkapom a bazedovkórt, az Albers-Schönberg-betegséget, az Alzheimer-kórt, a végbélviszketegséget, a narkolepsziát, a brucellózist. A Kalifornia-kórt, a Chagas-betegséget, a Filatov-Dukes-kórt, a Katayama-lázat, az Austin-Flint-féle szívzörejt, a Cushing-kórt, a filariázist, a parenchimkális golyvát.” És még ezek után is azt vagyok kénytelen ide írni, hogy: stb. De miért is ez a sok hókuszpókusz? Nem-e azért, mert Le Clézio ezzel próbálta pótolni vagy palástolni azt, hogy akkor még nem tudott sokat mondani az emberről, a sorsról, mivel azonban nagyon tehetségesnek képzelte magát (egyébként az is volt), azt hitte, hogy de? A fiatal író dölyfös önbizalma, az arra az életkorra jellemző hév érződik ki naivan hőbörgő írásaiból. Tehát a bűn bocsánatos.

Mindezek mellett vagy ellenére sem csoda, hogy Le Clézio Franciaországban kultikus író, hiszen egy francia olvasó az ottani irodalmi hagyományok okán valószínűleg elalél e szerző szépen megkomponált, bár sokszor összefüggésektől mentes mondatsorozatai olvastán, de melyektől magyar nyelvterületen legfeljebb csak a ló hal meg.

Vannak azért jó ötletek a Terra Amataban, például a tartalomjegyzék egy verssé áll össze, amely kicsiben leképezi Chancelade – és úgy általában az ember – sorsát, és a könyv eleji bogármészárlás leírása, avagy az öregedő, pusztuló Chancelade megjelenítése (hiába, ha halálról van szó, mindenkiből tehetséges költő válik) is bizonyítja, hogy ott van a potenciál a szerzőben. A háborúban valamelyest tisztulni látszik Le Clézio stílusa, itt sokkal kevesebb a töltelékjel- és mondat, bár a bombasztikusság korántsem tompul. A háború is inkább líra még, semmint próza, noha Bea B. és X úr történetének bemutatása ebben a regényben valamivel közelebb áll az epikához, mint Chancelade sorsgöngyölítésének szó- és képzuhataga.

Az ebben a recenzióban érezhető maliciózus hang nem véletlen, ennek oka nem titok: az irodalmi szürrealizmus sosem volt jó pajtásom. Mindazok az írók, akiknek valamilyen módon közük volt ehhez az – irodalmi – irányzathoz, csak akkor váltak jelentékeny írókká (ismer valaki kivételt?), amikor kiléptek a szürrealizmus manifesztumoktól beklisésedett tartományaiból. Le Clézio említett műveiben még nyakig van a káosz felé tartó szürrcsögésben. Később letisztult a stílusa, mondják a kritikusok. Bár igaz, a kritikusok is megérik a pénzüket.

Le Clézio: Terra Amata, Európa, Modern könyvtár sorozat, fordította Tellér Gyula
Le Clézio: A háború, Európa, Modern könyvtár sorozat, fordította Bognár Róbert