Szembenézés a kommunista múlttal

Ez az alkalom adta az ötletet, hogy idén az Európai Parlamentben is megidézzük a kommunista elnyomás hõseinek és áldozatainak emlékét, sõt ennél tovább menve, szakmai jellegû konferenciát rendezzünk a kommunista múlt tárgyában. (Kizárólag gyakorlati, technikai okai vannak annak, hogy rendezvényünket végül is nem az áldozatok emléknapján, hanem csupán ma, egy hét késéssel tudtuk megszervezni.)

Amikor tavaly novemberben Románia képviseletében mandátumot szereztem az Európai Parlamentben, elsõrendû feladataim között tûztem ki célul a kelet-közép-európai térség, a volt kommunista országok ügyének európai képviseletét. Egészen világos ugyanis, hogy a kommunista diktatúrák megdöntése és országaink szervezeti-formai csatlakozása az Unióhoz még nem jelenti magától értetõdõ módon „európaivá\" válásunkat. Másfél évtized után, láthatatlan módon posztkommunista társadalmaink és a szabad, demokratikus Nyugat-Európa között még mindig ott magasodik a „berlini fal\". Kommunizmus sújtotta térségünk csak úgy és azáltal válhat igazán „európaivá\", integráns részévé az Uniónak, hogyha végérvényesen leszámol a kommunista, nacionalista múlt viszszahúzó örökségével, és az európai, keresztény értékek mentén és rendjén a demokratikus rendszerváltozást hitbeli, erkölcsi megújulása által teszi teljessé.

A romániai rendszerváltozás 1989 decemberében Temesvári Református Egyházunknál vette kezdetét – ott, ahol a Ceauºescu-diktatúrát megbuktató népfelkelés kirobbant. Ott és akkor – a „hallgatás falának\" áttörésével – az elsõ lépéseket tettük meg az újraegyesülõ Európa felé. Ezen az úton kell továbbhaladnunk. „Temesvár szelleme\" is arra kötelez bennünket, hogy szembenézzünk múltunkkal, és végképp eltávolítsuk az útból a régi rezsim romjait és mindazokat az akadályokat, melyek elõrehaladásunkat gátolják.

Brüsszelbe jövet örömmel szereztem tudomást azokról a törekvésekrõl, melyek a XX. században tragikus módon megosztott kontinensünk egységének helyreállítására, illetve megteremtésére irányulnak. Az Egységes Európa – Egységes Történelem elnevezésû munkacsoport, valamint az Igazság, Igazságosság és Megbékélés nevû parlamenti bizottság létrehozásának terve egyaránt elõirányozza Kelet-Közép-Európa, a volt szovjet birodalom közelmúltjának feldolgozását és a totalitárius kommunizmus máig ható következményeinek a felszámolását. Ezen a ponton valamennyiünk szándékai találkoznak. A legutóbbi balkáni háborúból kölcsönzött képpel élve: az új, egységes Európát csak úgy leszünk képesek felépíteni, hogyha a világháborúk és a hidegháború elmúltával eltávolítjuk az útból a harcok idején elhelyezett „taposóaknákat\", és kontinensünk múltban „elaknásított\" földjét megtisztítjuk, szabaddá tesszük a jövõ számára – az építkezésre.

A múlttal való õszinte szembenézés és a kommunizmus visszahúzó örökségével való leszámolás – az elmúlt közel húsz esztendõben – a vártnál sokkal nehezebb feladatnak bizonyult. Mi, akiknek a kommunista elnyomás korszaka után a kínkeserves posztkommunista átmenet megpróbáltatásait is el kell szenvednünk, ezt mindenkinél jobban érezzük.

A puszta tényfeltárás terén még csak elértünk némi eredményt. Az elhallgatás kényszerének megszûntével emlékiratok, könyvek és kiadványok százai láttak nyilvánosságot, alapul szolgálva a hiteles történelmi megismerésnek.

Ez azonban még mind kevés. A megismerést ugyanis nem követte az erkölcsi megtisztulás: a belátás, az önkritika, a bûnbánat, a bocsánatkérés, a megtérés – az erkölcsi ítélet kimondása, a társadalom erkölcsi értékrendjének a helyreállítása. Sõt mi több alattomosan, kerülõ utakon, változatos színekben és formákban – csúfos bukását túlélve – volt szállásterületeire újból visszatért a kommunizmus, hatalomba és pozícióba visszakapaszkodott képviselõi és tovább élõ mentalitása által gátat vetve az igazság kimondásának, a tényleges rendszerváltás folytatásának, a társadalom átalakulásának és erkölcsi megújulásának.

Következtetésképpen, az elért eredmények és sikerek ellenére, az 1989 óta eltelt idõszak legnagyobb hiányossága és „deficitje\": az erkölcsi igazság- és jóvátétel elmaradása, illetve végletes fogyatékossága.

A náci Németországnak és csatlósainak az összeomlását a „nürnbergi per\" követte. A tömeggyilkos „fasiszta kommunizmus\" pere (József Attila megfogalmazása) viszont mindmáig várat magára. A volt kommunista országok hatalmasai kezdettõl fogva vonakodtak szembenézni a múlttal. A diktatúrában szocializálódott, sokszorosan manipulált posztkommunista társadalmak szintén hajlamosak „fátylat borítani\" a múltra, sõt többszörös egymásutánban maguk segítették újból hatalomra régi elnyomóikat, illetve azok jogutódait.

De a fasizmus fölött példásan ítélkezõ demokratikus világ kommunizmushoz való viszonyáról sem mondhatunk lényegesen jobbat. „Európa hallgat, újra hallgat\" – állapíthatjuk meg, Petõfi Sándort parafrazálva.

Erdélyi Református Egyházunk – példának okáért – kiábrándultan tapasztalja, hogy nemzetközi felekezeti és ökumenikus szervezeteink közel két évtized múltán is adósok az ateista kommunista diktatúra bûntetteinek elítélésével. Ahhoz is több mint másfél évtizedre volt szükség, hogy az Egyesült Államok elnöke világos érték- és erkölcsi ítéletet mondjon – Vilniusban – a szovjet kommunizmus rémtetteirõl és saját országának e téren hordozott felelõsségérõl. Ugyanennyi idõbe telt az is, hogy Washingtonban A Kommunizmus Áldozatai Emlékmûvének a felállításával tavaly végre megkövessék a totalitárius világrendszer százmilliónyira becsült halálos áldozatainak emlékét.

Sajnos azonban a rossz példáért nem szükséges ilyen messze mennünk. Annyi évvel a bolsevista diktatúra bukása után ugyanis még az Európai Unió is adósa a világnak, a kommunizmus mártírjainak és túlélõinek, nem utolsósorban pedig önmagának azzal, hogy mértékadó határozatban foglaljon állást a kommunizmus ellen. Ebben a tekintetben változatlanul érvényes az Igazság, Igazságosság és Megbékélés EP-munkabizottság kezdeményezõinek azon indítványa, hogy az Európai Parlament – az Európai Néppárt 2004-es kongresszusához hasonlóan – határozati úton mondjon ítéletet a totalitárius kommunizmus felett.

A Parlament épületében a minap megnyitott lengyel dokumentumkiállítás a jó példa erejével figyelmeztet bennünket arra, hogy végre szakítanunk kell a „kettõs mérce\" használatának képmutatásával, és a német nácizmus, valamint a szovjet kommunizmus egy tõbõl fakadó embertelenségét azonos elbírálásban kell részesítenünk.

A „keresztény Európa\" történelmi távlatából nézve az elmúlt években okkal és joggal érezhettük úgy, hogy keresztény gyökereink, hagyományaink és értékeink európai alkotmányból való kimaradása mindnyájunk közös veszteségének számít. Az igazi baj viszont nem annyira az alkotmányos megfogalmazásokban keresendõ, hanem sokkal inkább abban az erkölcsi válságban, mely európai társadalmainkat és kultúránkat jellemzi – melyrõl az alkotmányozással kapcsolatos viták is árulkodtak.

A II. világháború, a fasizmus okozta mélységes válságon Európa – ez utóbbi elítélése által – még képes volt felülemelkedni. Ezzel szemben viszont kommunista múltjával nem tud mit kezdeni, és a tovább élõ múlttal saját válságát hosszabbítja meg.

Mindezeket figyelembe véve, világosan kell látnunk, hogy a kommunista múlttal való szembenézés, a totalitárius kommunizmus bûneivel való leszámolás nem csupán az érintett országok, hanem egész Európa jövõje szempontjából is parancsoló erkölcsi kérdés.

Közel húsz éve tartó kitérés, bizonytalankodás és veszteglés után a kommunizmus – történelmi, politikai – perét ideje végre újból felvennünk, és itt az ideje, hogy a végére járjunk.

A XX. század történetét bemutató Paul Johnson a mögöttünk hagyott korszakot „a nagy hazugságok századának\" nevezte. Végre végére kell járnunk az öldöklõ XX. század jelenkorunkat is megmételyezõ hazugságainak, hogy ezt az új századot - ameddig még nem késõ – „tiszta lappal\" folytathassuk.

„Hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását – panaszkodik Jeremiás próféta. – Azt mondják: Békesség, békesség, és nincsen békesség\" (Jer. 6,14)

Európában is megérett az idõ az igazság kimondására. Békéjének és biztonságának csak ez lehet a szilárd alapja. Mert úgy igaz, amint Ésaiás próféta mondja: „És lesz az igazság mûve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké\" (És. 32, 17). Úgy legyen! (Ámen)