Százmillió éves pókok borostyánkőben

A hálószövő pókok már akkor rovarokra vadásztak ragacsos csapdájukkal, amikor még a dinoszauruszok lépteitől dübörgött a föld. A pókok fennmaradása és különleges fajgazdagsága hálószövési technikájukat dicséri. A valaha előkerült legősibb hálószövő pókoktól származó maradványokra az észak-spanyolországi Álava ásatási helyszínen találtak rá, az korai kréta időszakban megszilárdult borostyánkőbe ágyazódva. Már maga a környezet is különleges értékkel bír az entomológusok, azaz a rovarkutatók számára, hiszen az korai kréta időszakból csak igen kevés olyan borostyánkő-lelőhelyet ismerünk, amely fosszilis maradványokat őriz.
A borostyánkő a fákból származó gyanta, amely az évmilliók során megkeményedett, így konzerválva és egyben védőburokba zárva a benne rekedt növényeket, rovarokat és apróbb élőlényeket. A most talált pókokat a feltáró brit, illetve spanyol paleontológusok egy új fajba sorolták (Mesozygiella dunlopi). Az, hogy a hálószövő pókok több mint 100 millió éve élnek bolygónkon, méghozzá ilyen fajgazdagságban (ma 2847 fajukat ismerjük), azt jelenti, hogy spirális hálójuk rendkívül jól működő csapda. A háló készítése jellemző módon a külső, körbefutó fonállal kezdődik, amelyhez a pók sugarasan rögzíti a fonalak vázát, majd jöhet a spirálisan végigfuttatott hálószövet. A háló két különböző fonállal készül, a koncentrikus, illetve sugaras váz erős, szilárdabb fonálból, a spirális forma viszont gyengébb, ugyanakkor ruganyosabb, ragacsos anyagból. Ez teszi lehetővé, hogy a háló felfogja a nagy sebességgel nekiütköző rovarok ütését, és kiállja a csapdába esett préda heves vergődését.
A fent leírt konstrukció azonban csak alapminta a hálószövő pókok számára, egy-egy faj a rá jellemző módon kisebb „módosításokkal” él – mutat rá David Penney, az álavai lelet egyik felfedezője, a Manchesteri Egyetem munkatársa. Az „alaphálóhoz” csatolva egyes fajoknál láthatunk például egy hálónyúlványt, ami létra módjára feszül a hálótest alatt. Ez a hálófüggelék a lepkék befogására szolgál. Hogyan? A lepkék szárnyát hímpor-réteg borítja, így amikor a lepke egy átlagosan szőtt hálóba kerül, teste nem tapad oda, csak a hímpor pereg le, s a lepke tovaszáll. A súlyuk miatt a vergődő lepkék egyre lejjebb kerülnek a hálóban, és itt jut szerep a háló alsó nyúlványának: a „létrával” felszerelt hálóból a lepke nem tud kiszabadulni, mert ahogy lefelé vergődik, odalent a háló alatt feszülő nyúlvány várja őt. Végül a lepke hímporrétege annyira megsérül, hogy a rovar beleragad a hálóba. A kutatók szerint a hálószövő pókok nagy fajrobbanása a kréta időszakban történhetett. A virágos növények elterjedésével óriási bőségben jelentek meg az őket beporzó rovarfajok, amely viszont a velük táplálkozó pókszabásúak elterjedéséhez vezetett. Az Álavánál felszínre került hálószövő pókok leletei nem a legkorábbi ismert pókfosszíliák – azok a 350–420 millió évvel ezelőtti devon időszakból származnak, jóval korábbról, minthogy a dinoszauruszok megjelentek volna Földünk felszínén 230 millió évvel ezelőtt.