Románia és az 1735-ös ajánlás

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (ETPK) 2006. január 26-án elfogadott egy ajánlást a nemzet fogalmáról.
Ez több szempontból is érdekes, egyrészt, mert az RMDSZ egyik politikusa, Frunda György dolgozta ki, másrészt mivel ez volt a témája a hónap egyik leghangosabb, sajtó közvetítette politikai botrányának.
Az 1735-ös ajánlást a nemzet fogalmáról állította össze Frunda az ETPK felkérésére. Úgy tűnt, hogy a dokumentum elfogadása visszhang nélkül marad a hazai politikai közéletben, azonban egy héttel később, február 3-án, az egyik központi napilap Frundát támadva tálalta az eseményt. A botrány csúcspontját egy február 4-én elhangzott, szövegösszefüggéséből kiragadott és eltorzított idézet jelentette. A „Nem Romániát képviselem” mondat az egyik kereskedelmi tévéadó vitaműsorában hangzott el, egy telefonos bejelentkezésben. A félreértés abból eredt, hogy ebben az esetben Frunda nem Románia, hanem az Európa Tanács megbízottja volt, tehát az ajánlás kidolgozásában ennek felkérésére tett eleget.
Ezek után a hazai politikai színtér legtöbb szereplője – a Demokrata Párt (PD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Konzervatív Párt (PC), a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Kereszténydemokrata Néppárt (PPCD), a Nemzeti Kezdeményezés Pártja (PIN) – állást foglalt a kérdésben, elítélve a szenátort, és egyben támadási felületet keresve az RMDSZ-en. A vihar a Külügyminisztérium tisztázó nyilatkozata, illetve Frundának a parlament jogi bizottsága előtti magyarázata nyomán elcsitulni látszik, de még nem tekinthető lezártnak.

Hogyan reagált a sajtó?
A nyilatkozatokból kitűnik, hogy a vita Frunda György személye és a román nemzeti érdek kapcsolata körül zajlik. A Frundát nacionalista hangnemben támadó politikusok azt sérelmezik, hogy a szenátor szembement a román érdekkel, az RMDSZ pedig megvédi politikusát.
Egy másik fontos eleme a vitának Frunda György esetleges leváltása az ETPK-delegáció éléről. Az előbbi ellentétpárokra ráhangolódva komolyabb nyilatkozatpárbajnak lehetünk tanúi a koalíción belül is. Ezt az RMDSZ és a PD, illetve PC szembenállása jellemzi, a PNL óvatosabb nyilatkozatai mellett.
Az ajánlás és a margóján kialakult politikai vita jelen van mind a román, mind a magyar sajtóban, amelyek nagyobb teret szenteltek az ajánlás körüli vitának, mint magának a dokumentumnak és az arról készült jelentésnek.
Különbséget csak magához az ajánlás szövegéhez való hozzáállásban észlelhetünk. A román média nagy része szövegkörnyezetből kiemelve közöl részeket, melyek alátámasztják a nacionalista diskurzust, majdhogynem démonizálva a dokumentum jelentőségét. A hazai magyar média egyes képviselői hajlamosak voltak felül-, illetve alulértékelni az ajánlás fontosságát.

Az 1735-ös Ajánlás
A nemzet fogalmáról szóló 1735-ös számú ajánlás 17 cikkelyből áll, melyet Frunda jelentése és ajánlástervezete nyomán fogadott el az ETPK.
A dokumentum 1. és 2. cikkelye a magyarországi státustörvény nyomán fellángoló vitákra utal. Ezek hátterében a nemzeti kisebbség, illetve a nemzet fogalmának tisztázatlansága, átfogó, európai érvényű meghatározásának hiánya állt. Tehát szükséges a nemzetfogalom etnikai, nyelvi és kulturális vonatkozásának meghatározása, mert anélkül nem tárgyalható megfelelő módon a nemzeti kisebbségek jogainak kérdésköre.
A 3. és 4. cikkely a fogalom megragadásának nehézségeiről ad számot. A Jogi és Emberjogi Bizottság által harmincöt ország parlamenti küldöttségéhez eljuttatott kérdőívre adott válaszok, és egy jogászokból és politológusokból álló szakértőcsoporttal folytatott konzultációból az derült ki, hogy szinte lehetetlen mindenki által elfogadott, általános érvényű nemzetmeghatározást adni.
Éppen ezért az ajánlás a nemzet fogalmát igen hajlékony fogalomként írja le.
Az 5. és 6. cikkely a fogalom különböző jelentéseit összegzi, illetve járja körül. Az ET egyes tagállamaiban a nemzet fogalmát az állampolgársági jogviszonyból vezetik le. Ebben a felfogásban minden állampolgár a nemzet része, etnokulturális hovatartozásától függetlenül. Más ET-tagállamokban viszont a nemzet fogalmán természetes közösséget értenek, amelynek tagjai ugyanazt a nyelvet beszélik, és hasonló kulturális és történelmi hagyományaik, illetve múlt- és jövőszemléletük van.
A 7. bekezdés a nemzet és az állam viszonyáról szól. A nemzetépítés, illetve a nemzetállamok létrejöttének összetett folyamata során az európai államok vagy a polgári, vagy a kulturális nemzetfelfogásra alapozták legitimitásukat. Jóllehet néhány tagország alkotmányában ez a különbségtétel a mai napig fellelhető, a nemzetállamok fejlődésének általános iránya azt mutatta, hogy a kizárólag etnikai vagy etnocentrikus államok fokozatosan polgári államokká válnak, a polgári államok pedig multikulturális államokká. Multikulturális államon itt olyan államot értenek, amelyben nemcsak a személyek számára ismernek el bizonyos jogokat, hanem a kulturális vagy nemzeti közösségek egésze számára is.
A 8. cikkely a nemzeti kisebbség fogalmát tisztázza, és azért nagyon fontos, mert erre mindeddig nagyon kevés próbálkozás történt. Az óvatosan megfogalmazott vonatkozó rész csak annyit mond, hogy a nemzetállamok kialakulása, illetve a határmódosítások következtében az ET szinte mindegyik tagállamában léteznek olyan csoportok, amelyek egyszerre állampolgárai az illető államnak, és tagjai egy attól különböző kulturális nemzetnek. A nemzeti kisebbségek tulajdonképpen ezek az etnokulturális jegyeiket tekintve a többségtől eltérő, számbelileg kisebb csoportok.
A 9. és 10. cikkelyek a nemzeti kisebbségek jogairól és jogállásáról szólnak. Itt is hangsúlyozzák, hogy a nemzeti kisebbségeket a nemzetállamok alkotórészének és társalapító entitásainak kell tekinteni, tagjaik az állam egyenjogú polgárai. Azonban megállapítja, hogy ezek nem rendelkeznek jogi személyiséggel, nemzetközi jogi értelemben nem számítanak szerződésképes feleknek, de megilleti őket a kollektív védelem. Tagjaiknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy mind egyénenként, mind társulva jogi személyiséget nyerhessenek nemzeti identitásuk és kultúrájuk védelme érdekében. Ezen joguk nem területi elvű vagy területhez kötődő, elismerésük és védelmük pedig jogilag garantált kell hogy legyen.
A 11. és 13. cikkely a nemzeti kisebbségek hazájának számító államok kötelezettségeiről, illetve az anyaország felelősségéről szól. Ezek kimondják, hogy a haza szerepe a legfontosabb a nemzeti kisebbségek védelmének szempontjából, de elismerik az anyaország jogát is, hogy kisebbségei védelmében egyoldalú intézkedéseket hozzon, amennyiben ezek tiszteletben tartják a másik állam törvényeit, nem sértik annak területi szuverenitását, az államok közti jó viszonyt, vagy nem eredményeznek diszkriminációt. A közgyűlés ajánlja minden tagállamának, hogy részesítse pozitív megkülönböztetésben nemzeti kisebbségeit, különös tekintettel arányos képviseletükre mind a központi, mind azon térségek decentralizált intézményeiben, ahol a kisebbségek élnek.
A 12. cikkely az identitásválasztás szabadságáról szól. Minden európai polgár számára lehetővé kell tenni, hogy ahhoz a kulturális nemzethez tartozzon, amelyikhez kíván, akár az állampolgárságra, akár a nyelvre, kultúrára vagy hagyományokra alapozza identitását.
A 14., 15., 16. és 17. cikkely a nemzeti kisebbségek védelméről és annak tendenciáiról szól. Hangsúlyozzák az Európai Unió egyes szerveinek felelősségét, felhívva a figyelmet a területi autonómiáról és nemzeti kisebbségekről, illetve a speciális státusról szóló korábbi ajánlásokra.
Az ajánlás ugyanakkor rámutat a nemzeti kisebbségek védelme szempontjából fontosnak ítélt szerződések ratifikálására, és felkéri az ET tagállamait az etnikai homogenizálás, az állam etnikai alapú igazgatására irányuló próbálkozások elutasítására. Felveti, hogy a tagállamok módosítsák alkotmányukat oly módon, hogy a kortárs európai elvárásokhoz igazodva biztosítsák összes állampolgáruk integrációját egy polgári és multikulturális entitásban, és vessék el az egyoldalú nemzetszemléletet, akár a polgári, akár az etnokulturális szemléleten alapuljon is az.
Következmények, következtetések
A konfliktus kirobbanásának magyarázata elméleti megközelítésből a következő: a nemzetközi szervezetekbe delegált diplomata elméletileg az országát képviseli, azonban minden olyan esetben, amikor magának a szervezetnek a felkérésére tevékenykedik, általános érdekeket és egyetemes elveket tart szem előtt.
Az első szempont alapján Frunda György nem tévedett, amikor azt mondta, hogy ő az ajánlás kidolgozásánál nem Romániát, hanem a feladat kiíróját, az ET-t képviseli. Ugyanakkor, gyakorlati megközelítésben, a kontextusból kiragadott Frunda-nyilatkozat jelentése legitimizálhatja a román pártok képviselőinek kirohanásait. Azonban az ajánlás elfogadása és a sajtóvisszhang között eltelt idő arra utal, hogy a konfliktus mesterségesen gerjesztett és ellenőrzött. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy az ajánlás létezése nem volt titkos, hiszen a Rompress hírügynökség még január 26-án tudósított az elfogadásáról. Tehát a diplomata feladatának elméleti és gyakorlati értelmezései közötti különbség nem lehet a konfliktus okozója.
Az ügy következményeit elemezve több lehetőséget is felvázolhatunk. Az egyik lehet a már klasszikusnak tekinthető nacionalista kártya kijátszása, amely Romániában még mindig reális lehetőséget jelent a szavazatszerzésre. A másik pedig az, hogy a koalíciós partnerek kipróbálták, meddig mehetnek el az RMDSZ-szel szemben. Ez utóbbira abból következtethetünk, hogy a Frunda leváltása körüli vita meddő időhúzás, hiszen egy ilyen típusú döntéshez koalíciós konszenzus szükséges. Erre pedig az RMDSZ semmi szín alatt nem mutatott hajlandóságot.
A vitát ugyanakkor fel lehet úgy is fogni, mint az előrehozott választások felé tett újabb lépést, hiszen míg a PD várhatóan erősítette a választókkal szembeni pozícióit, addig gyengült a szavuk a koalíción belül a liberálisok óvatosságának köszönhetően.
Az ajánlás hivatkozásai nem egyértelműek. Például hivatkozik a területi autonómiára, mint lehetséges megoldásra (16. cikkely), de egy előbbi cikkelyben (10.) kimondja, hogy a megadott jogok nem feltétlenül területi elvűek. Mindent összevetve az ajánlás fő érdeme az egyes kérdések – mint például nemzet, anyaország, illetve kisebbségek – jogi tisztázása.
Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy az ajánlás azon nemzetek számára előnyös, amelyek államisággal rendelkeznek, ugyanakkor a nemzet részének tekintett kisebbségeik élnek más országokban. Ebből a megközelítésből a román nemzet is haszonélvezője lehet az ajánlásnak, hiszen jogi eszközt adhat Romániának a határain kívül élő románok identitásának fejlesztéséhez. A legfontosabb ilyen eset a transznisztriai románok kérdése, melynek rendezésében Románia szeretne aktív szerepet vállalni.
Tehát Bukarest hasznát vehetné az ETPK 1735-ös ajánlásának. Más kérdés az, hogy mit tart fontosabbnak: támogatja ugyan a határain túl élő nemzettársakat, itthon viszont folytatja a saját kisebbségeit asszimiláló politikáját, vagy pedig segíti a határon túli románokat, de tiszteletben tartja saját kisebbségeinek jogait is. Ez utóbbi magatartást azonban más államok részéről is el kell fogadnia.

(Bognár Zoltán – politológus, Toró Tibor – szociológus)