Robbanásveszélyes megkülönböztetés

Úgy gondoltam, ezt akkor is érdemes megtennem, ha az újságírói tevékenységet abbahagyom. Mikor visszajöttem, eltanácsoltak, mert azt mondták, hogy meg fogom rontani a hangulatot a könyvtárban. Politikailag nem voltam megfelelő.
– Hogyan kezdődött kapcsolata a Pro Europa Ligával?
– Előbb a PEL lapjánál, a Gazeta de Mureşnél dolgoztam, s amikor 1993-ban az megszűnt, akkor létesült az emberjogi iroda, s oda kerültem. Ez pontosan a hadrévi romapogrom után volt, és akkor derült ki, hogy szükség van egy ilyen emberjogi irodára. Tizenhat évet dolgoztam folyamatosan a PEL-nél.
– Az emberjogi iroda vezetőjeként végzett munkájára nemcsak a bajba jutott emberek figyeltek fel, hanem a fővárosi emberjogi illetékesek is, hiszen az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetőségi tagja lett. Ez hogy történt?
– Még a kilencvenes évek végén több civil szervezet összefogott egy diszkriminációellenes törvény létrehozásáért. A PEL is közöttük volt. 2000-ben lépett életbe a törvény, s utána kialakult egy civil szervezeti csoport, amely a jogszabály folyamatos jobbításával foglalkozott. A kormány csak két évvel azután akarta létrehozni a diszkriminációellenes tanácsot, mint ahogy azt a törvény előírta. Mi sürgettük ezt. Másrészt az volt a célunk, hogy a tanács normálisan működjék. 2006 októberében végül sikerült a törvényt olyan szintre hozni, amely már kompatibilis az uniós elvárásokkal, s eszerint az igazgatótanács létszámát a korábbi 7-ről 9-re kellett emelni. A civil csoportnak arra a gyűlésére, ahol újabb tagokat jelöltek, én nem tudtam elmenni, éppen egy PEL-es tevékenység miatt. Távollétemben engem jelöltek. Meg voltam győződve arról, hogy a parlament nem fog engem megszavazni. Azt gondoltam, hogy egy államtitkári állást párton kívüli személy nem kaphat meg, másrészt a korábbi hét tag között ott volt már Asztalos Csaba és Gergely Dezideriu, ezért azt hittem, hogy egy Haller István nevű ember nem kerülhet be a csapatba. Harmadsorban a múltamból kiindulva tudhatták, hogy egyetlen politikai alakulatot sem fogok kiszolgálni. Mégis oda kerültem, nagyon kevesen szavaztak ellenem.
– Ameddig a PEL-nél dolgozott, gyakran, szinte folyamatosan bírálta a CNCD munkáját, azaz inkább a tétlenségét. Mikor oda került, mit talált a hivatalban?
– Most is folyamatosan bírálom a munkatársaimat. Szeretnék új munkastílust meghonosítani. Próbálom rendszerezni a munkát. Kialakítok egy táblázatot, amely alapján követni tudom a folyamatban levő ügyek intézésének menetét. Van olyan kolléga, aki már átvette tőlem ezt a munkastílust. Próbálom betartani a törvénynek azt az előírását, hogy 90 nap alatt meg kell oldani az eseteket. A bíróság többször olyan ítéletet hozott, miszerint ez ajánlat, és nem kötelező határidő. Én mindenképpen igyekeztem gyakoribbá tenni a döntéshozó üléseket. Ösztönzésemre létrehoztuk a marosvásárhelyi irodát. Az eseteket próbálom nemcsak jogi, hanem emberi szempontból is kezelni, mert a hozzánk fordulónak nem szabad azt éreznie, hogy leráztuk magunkról az ügyét. Másrészt folyamatosan részt veszek különböző tanfolyamokon, előadásokat tartok rendőröknek, bíróknak, tanároknak...
– Ezeket a tanács kezdeményezi, vagy pedig felkérik, hogy tartson előadást?
– Van, amit mi kezdeményezünk, s van, ami partneri kapcsolat keretében történik. A PEL-nek is voltak ilyen regionális szintű tevékenységei. Nem utolsósorban szabadidőmben tanulmányokat írok, amelyek emberjogi lapokban jelennek meg, legutóbb éppen a faji és etnikai diszkrimináció tárgykörébe tartozó, a CNCD által vizsgált ügyekről írtam. Korábban arról közöltem tanulmányt, hogy miként kezeli az Európa Tanács Emberjogi Bírósága a gyűlöletbeszéd tárgykörbe tartozó ügyeket. Egy most készülő tanulmányom tárgya az, hogy az oktatáshoz való jog miként jelenik meg az Emberjogi Bíróság döntéseiben és a hazai döntésekben.
– A romániai törvények tiltják-e a gyűlöletbeszédet, valamint a totalitárius rendszerek szimbólumainak a használatát?
– A tilalom létezik, csakhogy a törvényt nem alkalmazzák. Tudomásom szerint eddig egyetlen brassói személy ellen indult ilyenfajta eljárás, az Új Jobboldalnak dolgozott, náci szimbólumokat használt. Első fokon elítélték, másodfokon felmentették.
– Mostanában történnek ilyen kihágások Romániában?
– Igen. Vannak olyan szélsőjobboldali szervezetek, a Legionárius Mozgalom és az Új Jobboldal, amelyek ellen eljárást kellene indítani. A PEL-től folyamatosan feljelentéseket küldtünk ezek ellen, de választ nem kaptunk.
– Mit tesz, tehet a tanács, ha jogos az önökhöz forduló személy panasza?
– Pénzbírságot róhat ki a vétkes személyre, intézményre. Ha valaki a bírósághoz fordul, akkor az igazságügyi szerv kötelező módon szakvéleményt kell hogy kérjen a tanácstól, amely alapján ítélkezik.
– Van-e kézzelfogható, biztos eredményük?
– Bizonyos jogsértő, megkülönböztető törvények esetében módosítást értünk el. Például van egy olyan törvény, amelyik a bírók és ügyészek jogállására vonatkozik. Eredeti formájában lehetővé tette, hogy az ügyvédek versenyvizsga nélkül bírókká váljanak, de a jogtanácsosoknak nem volt meg ez a lehetőségük. Ezt a mi javaslatunkra módosították. Sok esetben a bíróság a mi szakvéleményünk alapján állapította meg a diszkrimináció tényét. Sokszor fordult elő az is, hogy miután a sértett fél hozzánk fordul, az a személy, aki őt megkülönböztette valamilyen szempontból, helyrehozta a dolgot, s a sértett viszszavonta a panaszt. Ez főleg a munkajogi eseteknél fordult elő.
– A vállalkozónak nincs meg az a joga, hogy kikösse például: csak fiatal lányokat alkalmaz, ha – teszem azt – táncos mulatóhoz keres munkatársakat? Egy ilyen álláshirdetés megkülönböztetésnek minősül?
– A megkülönböztetés nem mindig diszkrimináció. Csak akkor válik azzá, ha nincs valós, objektív oka. Ha egy színes bőrű férfit akarok felvenni, az önmagában diszkrimináció, de ha azért akarok alkalmazni egy színes bőrű férfit, hogy eljátssza Nelson Mandela szerepét, akkor nem diszkrimináció. Mindig elemezni kell, hogy van-e oka a megkülönböztetésnek.
– Ön nemrég kijelentette: a hazai magyar ajkú állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy az orvosokkal anyanyelvükön értekezhessenek. Erre a véleménynyilvánításra mi adott alkalmat?
– Panasz érkezett hozzánk, egy Hargita megyei esetről volt szó. Ennek kapcsán elemeztük a hazai törvénykezést, másrészt a Románia által aláírt nemzetközi egyezményeket. Megállapítottuk, hogy anyanyelven is biztosítani kell az orvosi ellátást, vagyis ezt intézményi szinten meg kell oldani. Egy másik panasz Marosvásárhelyről érkezett. A panasz az volt, hogy egy idős nővel csúnyán beszélt az orvos, nem kezelte megfelelően, mert nem tudott románul. Végül a dokumentumokból az derült ki, hogy a hölgy megfelelő kezelést kapott, a szóbeli sértésre meg nem volt bizonyíték. Állítólag az orvos azt mondta neki, hogy ha nem hajlandó románul beszélni, menjen Budapestre. A szem- és fültanúk közül azonban senki nem volt hajlandó vallomást tenni.
– Mi a véleménye az olasz kormánynak az Itáliában élő, romániai eredetű romákkal szembeni eljárásáról? Ugyanakkor tesz-e lépéseket a román állam azért, hogy ezek a roma családok itthon maradjanak, itt boldoguljanak?
– A román állam abból a szempontból hibás, hogy az 1990-es évektől nem vette komolyan ezt a problémát. Akkor, amikor megszületett a hazai úgynevezett romastratégia, a kormány egyetlen lejt sem rendelt a program mögé. De az EU-tól elvárja, hogy pénzelje a roma programokat. Amióta Bukarestben vagyok, két olyan ülésen vettem részt, ahol az egyes minisztériumok képviselői azon a véleményen voltak, hogy ha segítjük a romákat, az diszkriminációnak számít. Ám a pozitív lépések nem számítanak diszkriminációnak. Másrészt az olasz kormány nem volt hajlandó szembenézni a romaproblémával akkor, amikor létrejöttek a romatelepek. Akkor kellett volna kezelni ezt az ügyet, amikor még számbelileg kezelhető volt. A jelenlegi olasz kormány úgy gondolja, hogy megtehet olyan lépéseket, amelyek egyértelműen diszkriminatívak a roma lakosság szempontjából. Az Unió ezt nehezményezi, de nem lép fel határozottan az alapító tag ellen. Sajnos az olasz Vöröskereszt is részt vesz az akcióban, így legitimálja azt. Előbb-utóbb ez az ügy robbanni fog.

Haller István
1962. augusztus 7-én született Marosvásárhelyen. Kolozsváron szerzett geológusi képesítést. Pár évig a Székelykeresztúr környékén levő szondákhoz ingázott. 1990-től a marosvásárhelyi Új Élet utódjánál, az Erdélyi Figyelőnél újságíróskodott, utána a Pro Europa Ligához (PEL) került, az emberjogi irodát vezette. Jelenleg államtitkári rangban az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetőségi tagja.