NEVE Van… az, hogy Gogh

Igaz, a legkisebb fiúnakegyszerűbb dolga lehetett, hiszen csupán óriásokkal,sárkányokkal, egyebekkel kellett megküzdenie azaktív csodavárás során. Nem kellettpéldául belépőjegyet vásárolnia.Közeli emberek jó előre figyelmeztettek, hogy nem leszjegy, ajjaj, esélyem nincs, ha hét életem van,akkor sem. Persze a legkisebbhez hasonlóan azért nekemis akadt csodás segítőm, horribile dictu, szinténnem evilági. Az on-line jegyeladó tündérszámomra legalább annyira meseországi, mint abeszélő hangya vagy a nagyszakállú törpe.Egy szó mint száz, sikerült, noha virtuálisbelépőmet varázspálca híján(értsd, nyomtató) nem tudtam materializálni. Asiker ettől függetlenül teljes volt, a múzeumelőterében található elővételespénztárnál hosszabb vizslatás nélkülkiadták a belépésre feljogosítópapírszeleteket. És nincs tömeg, jegyeztem megmagamban, arra gondolván, hogy ennek a vangoghozásnakis nagyobb a füstje, mint a lángja. Aztánvégigsétálva egy hatalmas termen, elérkeztünka tulajdonképpeni kiállítóterem elé.Ekkor eszembe jutott az az animáció, amikor valakimegfog egy vékony farkat, amelyről kiderül, hogy egydinoszauruszhoz tartozik. Jelentős sor kígyózott egykapu előtt, amely az Enterprise űrhajó valamelyiknyílászárójára emlékeztetett.Mint később megtudtam, nem is tévedtem nagyot. Miutánaz ember kiállta a sort, hatodmagával belép azönműködő keszonajtón, amely bezárulmögötte. Ilyen lehet a Mennyország kapuja is.Láttam, amint az előttem utolsóként belépőtfenéken billentette. Hja, a Mennyben is rendnek kell lennie.Besétáltunk, álldogáltunk egy kicsit –valószínűleg láthatatlan kezek lemostak rólunkminden evilági szennyet, a nagy alkotó nagyalkotásaival való találkozás előtt –,majd kinyílt a belső ajtó, és beléphettünkaz égi mezőkre.
A Mennyben félhomály van.Ebben legalábbis az volt. És hatalmas tömeg.Mindenki az isteni Vincent művészetére volt kíváncsi.Nem lehetett csak úgy megnézni a kiállítottalkotásokat, ne adj’ Isten egy széken ülveelmerengeni az arles-i periódus egyik remekműve előtt. A sorodabent is folytatódott. Képről képre. Voltakolyanok, akik kiálltak, aztán olyanok is, akikbepofátlankodtak, míg mi, többiek, birkatürelemmelmentünk, balról jobbfele, ahogy az ilyen múzeumimennyországban szokás. Szerencsére egy profitársaságában álltam végig az égisort, aki bevezetett a Mester életművébe, illetve akülönböző karcok, grafikák, festményektechnikai háttérországának titkaiba.Hiányzott persze az önarcképek nagy része,az „őrült” korszak szinte minden alkotása, azösszhatás azonban ettől függetlenül lehengerlővolt. Ráadásként (az elődök kategóriában)láthattunk néhány Rembrandt-metszetet is. Ahalandó figyelem azonban még Isten színe előttis lankad. Figyelni kezdtem a látogatók félhomályosarcát, szavait. Kiderült, hogy itt tényleg sokan aMennyországban érzik magukat. Volt persze olyan, akigyengének (!!!) tartotta Vincent rajztudását,olyan is volt, aki szerint túl sok házat festett, dehát ezek apróságok. Engem egy virágcsendéletelőtt ért a pofon, de akkora, hogy egy miccre bukott angyalláváltam. Egy giccsfestményt néztem. SzignáltaVincent, persze. Röviddel ezután egy másikkeszonajtón át elhagytuk a Mennyországot.Álltunk a téren, megannyi Hős közt. Éseszembe jutott a következő kísérlet: odatesszükVincent giccsét féltucatnyi ügyes mesteremberhasonló portékája mellé (szignónélkül, vagy a többit is az ő nevéveljegyezve), aztán jöhetnek a mennybemenők tízezrei.Kíváncsi lennék, hányan vennékészre a csalást. Szerintem nagyon kevesen. A mennybelátogatók ugyanis nem akarnak látni. Tudniakarják, hogy ott vannak. Te mit szólsz ehhez,Vincent?! Szerintem magasról szarsz rá. Meg arra is,hogy sokan kinyalnák a segged utána. Õket megvalójában ez nem érdekli. Sőt te sem. Hullavagy. NEVED viszont van... az, hogy Gogh. Jó, mi?