Ne mindig higgyünk a szemünknek

A tárgyakról a szemünkbe érkező fénysugarak az ideghártyán képpé egyesülnek. Ez a kép azonban még nem tartalmaz minden információt, amit vizuális környezetünkről tudnunk kell. A többit, a kép további feldolgozását agyunk végzi el. Az agykéreg a szem felől érkező fizikai információkon kívül korábbi tapasztalatainkra is támaszkodik, és következtetéseket von le arra vonatkozólag, vajon mi is van a környezetünkben. Az agy következtetései legtöbbször nagyon pontosak, néha mégis félrevezetnek bennünket. Ez a helyzet az optikai csalódások vagy illúziók esetében is. Évszázadok óta ismert jelenség például a Hold látszólagos méretváltozása: emelkedése közben, amíg még a horizont közelében van, sokkal nagyobbnak tűnik számunkra, mint amikor már magasan jár. A valóságban persze soha nem változik a mérete.
A Washingtoni és a Minnesotai Egyetem kutatói ennek mintájára olyan optikai csalódást alkottak, amelyben a látott tárgy méretét eltérőnek észleljük a különböző távolságokban. A képen két azonos, sakktáblamintás gömböt helyeztek el egy messzeségbe tartó téglafolyosó elején és végén. A szemlélőnek úgy tűnik, mintha a távolabbi tárgy a látótér nagyobb részét foglalná el, azaz nagyobb méretűnek észleljük azt. A kutatók egy speciális képalkotó eljárás, az ún. funkcionális MRI segítségével egészséges látású embereket vizsgáltak, miközben ezt a képet mutatták nekik. Arra voltak kíváncsiak, hogy az agy miként regisztrálja az optikai illúzió által keltett méretkülönbséget. Azt találták, hogy már az elsődleges látókéregnek nevezett – az ideghártyából közvetlen információkat kapó – agyi terület működését is befolyásolja az észlelt különbség. Annak ellenére, hogy a két egyforma méretű gömb képe a valóságban a retina azonos méretű területét foglalja el, a hátsó, nagyobbnak érzékelt gömb képe kb. 20 százalékkal nagyobb látókérgi agyterületet hozott ingerületbe, mint az elöl elhelyezkedő, kisebbnek tűnő párja. Az agyműködésben tapasztalt eltérés pontosan egybevágott a két tárgy méretében észlelt különbséggel, hiszen a vizsgálat résztvevői a kutatók kérdésére válaszolva éppen 20 százalékkal becsülték nagyobbnak a hátsó gömböt.
Sikerült tehát kimutatni, hogy a szem felől érkező információ már az agykéreg elérésekor, az emberi látórendszer alsóbb szintjén is inkább környezetünk tárgyainak észlelt, és nem tényleges méretét tartalmazza, és az agy a továbbiakban már ezt dolgozza fel. Az első hangzásra egyszerűnek tűnő felfedezés valójában nagy jelentőséggel bír. Mostanáig ugyanis az volt az elfogadott tudományos álláspont, hogy a látórendszer hierarchikusan épül fel, amelyben a korai területek kizárólag a szem felől érkező információ regisztrálására szolgálnak, tehát az elsődleges látókéregben egyszerűen a tárgyak ideghártyán létrejövő képe jelenik meg, a fizikai valóság pontos leképezéseként. Ennek alapján eddig úgy gondolták, hogy az információk feldolgozása, a végleges vizuális élmény kialakítása csak a későbbi agyterületek működése során történik meg. Ennek ellentmondani látszik az új eredmény, amely arra utal, hogy a környezetünkről kialakított következtetések létrehozása már a látórendszer nagyon korai területén megtörténik.