Mítoszok alkonya

Az említett két bekezdés az autonómia gyors kivívásáról szóló mítosz hattyúdala. Ezek a kissé rezignált mondatok tulajdonképpen nem is a tartalmuk miatt fontosak, hiszen eddig sem volt titok például, hogy az EU nem fogja Románia csatlakozásának előfeltételévé tenni a Székelyföld területi autonómiájának törvény általi biztosítását. Tőkés László mondatainak újszerűsége az, hogy végső soron elismerik: nem folytatható tovább a diskurzusnak az a része, amely valamilyen külső instancia – az EU – remélt támogatására alapozott az autonómiaigény beteljesülése érdekében. Elismerik, hogy haszontalannak és önáltatásnak bizonyult az autonómiaharc egyik fő eleme, a nemzetközi közvélemény figyelmének felkeltése a probléma viszonylag gyors megoldása reményében.
Ezzel a felismeréssel tulajdonképpen elveszti vélt megalapozását az a feltételezés, illetve az erre épülő célkitűzés, hogy Románia küszöbönálló uniós csatlakozása előtt jelentősebb előrelépést lehet elérni az autonómia ügyében, és hogy ebben számítani lehet Brüsszel érdemi támogatására. Hiszen azzal, hogy az európai hivatalosságok egyértelműen kijelentették: az önkormányzatiság, a szubszidiaritás és az autonómia megvalósítása Románia belügye, amibe az EU-nak nincs közvetlen beleszólása, az önrendelkezési probléma megoldásának pályagörbéje gyakorlatilag visszakanyarodik a román vezetés hatáskörébe. Ezen belül pedig annak a parlamentnek az asztalára, amely eddig kétszer is érdemi vita nélkül, mondhatni reflexből vetette el a Székelyföld autonómiastatútumát, és amely hosszú hónapok óta eredménytelenül osztja-szorozza az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetét – nem a kérdés rendezésének célzatosságával, hanem a pillanatnyi hatalmi konjunktúra erőterében. A kisebbségi törvény tervezetének eddigi „pályafutása” azt mutatja, hogy a bukaresti hatalom csak a nemzeti kisebbségek helyzetének javításával kapcsolatos brüsszeli „puha kényszer” hatására hajlandó – formálisan – foglalkozni ezzel a tervezettel. És ez a hatalom ültette az államelnöki székbe Traian Bãsescut, aki egyértelműen kijelentette, Székelyudvarhely is épp olyan mértékű autonómiát fog élvezni, mint Craiova, és aki a teljes román politikummal összhangban szögezte le ellentmondást nem tűrően, több ízben is, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, amelyben sem helye, sem megvalósulási esélye nincs mindannak, amit az erdélyi magyar autonómiatörekvések célul tűztek ki.
Ezen a pályán, ezekkel az ellenfelekkel kell lejátszani azt a mérkőzést, amelynek a tétje az autonómia, és amelynek levezetésére nem sikerült külföldi bírót szerződtetni. A pályára lépés előtt azonban össze kell állítani egy olyan csapatot, amely nem csupán a labda megszerzésére képes, hanem tud is kezdeni valamit vele.
„Egy teljes értékű RMDSZ újraszervezésére van szükség”, amit emberközeli, közvetlen munkával kell kezdeni, mint 1990-ben – ez a kijelentés a Szövetség berkeiben, Verestóy Attila RMDSZ-szenátor szájából hangzott el március 18-án, a Szövetségi Képviselők Tanácsa, valamint a Szövetségi Egyeztető Tanács együttes marosvásárhelyi ülésén. Ez a mondat sem tartalmát tekintve fontos, hanem amiatt, hogy most már nemcsak a vélt vagy valós ellenfelek körében, hanem az RMDSZ csúcsvezetésében fogalmazódik meg. Nyilvános el- és beismerése annak, hogy romba dőlt egy másik meghatározó mítosz, amely az egyszínű és egységes magyar politikai képviselet diskurzusát működtette. És a feltétlenül szükséges válaszadási kísérlet tétje most az, hogy sikerül-e összeállítani azt a válogatottat, amely Bukarestben képes eredményesen játszani az autonómia ügyében.
Két, jelzésértékű megnyilvánulás ez a romániai magyar politikai barikád két oldaláról: olyan megnyilvánulások, amelyek kiválóan jelzik két, egymással ellentétesnek tekintett megközelítésmód csődjét, ugyanakkor – komplementaritásukból fakadóan – előrevetíthetik a romániai magyar politikai cselekvés egy új dimenzióját.
(A szerző lapunk munkatársa.)