Mikor ér véget a marosvásárhelyi labdarúgás haláltusája?

A vezetőségi tagok és a haszonleső impresszáriók viszont, mintha semmi sem történt volna, továbbra is a csapat körül tevékenykednek, nem tanultak az eddigi hibáikból, hajthatatlanok. Mennek előre ebben a román labdarúgásnak nevezett fertőben, ahol szinte már nem is találunk korrupciótól mentes csapatot, ahol a börtöntöltelékek a legbefolyásosabb klubvezetők.

Ahol minden fellángolást gyors hanyatlás követ, a csapatok sikereit pedig általában pénzmosás kíséri. Most jön egy újabb külföldi edző, aki megint hoz új játékosokat, és közben mi itt maradunk a régi mentalitással, a nagyképű „sportvezetőkkel\", a nagy költségvetési teherrel.

A több éve tartó „sikersorozatuk\" nyomán nem maradtunk semmivel, amit értéknek nevezhetnénk. Ennek a csapatnak sosem volt egy olyan szurkolótábora, amely – jó értelemben vett – vásárhelyi lokálpatriotizmust, román-magyar barátságot, vagy sportszerűséget eredményezett volna. Egy eszköz volt a helyi önkormányzat kezében, amelyet nem a lakosság érdekében, hanem a városvezetők politikai játékszereként működtettek. Mint egy feneketlen kút, úgy nyelték a milliókat a játékosok és a csapat körül „serénykedő\" cégek, menedzserek.

A városi stadion felújítása és használata helyett egy tyúkketrecként is becézett futballpályát építtettek és működtettek, aminek természetesen jól meghatározott anyagi vonzatai voltak. Mások, mint a lakossági érdekek. És évekig pénzelték a „sportbázisukat\" is, miközben megtelt a város szeméttel, európai uniós gödrökkel, befejezetlen beruházásokkal, a felelőtlen gazdálkodás tárgyi következményeivel.

A szurkolótábor megfogyatkozott, az edzők elmentek, a játékosok szétszéledtek. A csapat nyeretlenségi rekordot döntött a rájátszásban, sőt egy büntetés alapján a következő bajnoki idényt mínusz hat ponttal kezdi. Fizetésképtelenség, lepontozás és zárolt bankszámlák. Ezek a hírhedt ASA legfőbb jellemzői. Lehet még ennél is rosszabb? Hát persze, hogy lehet. A fiúk nem adják fel olyan könnyen a küzdelmet. Megújult lendülettel haladnak tovább a lejtőn.

A város közvetlen támogatásával és az önkormányzati pénzekből gyarapodó cégek „önzetlen\" szponzorálásával. Hát nem veszi már észre valaki, hogy fölöslegesen tartják ezt a csapatot lélegeztetőgépen? Nem szól már valaki a „mitikáknak\", hogy csapatuk klinikai halála már régóta bekövetkezett? Ebben a felállásban semmi esélyük sincs a megmaradásra. Minden egyes beruházásuk egy fölösleges kiadás, minden egyes mérkőzésük egy újabb kudarc, minden egyes megnyilvánulásuk egy újabb szégyen a jobb sorsra érdemes városunkra nézve.

Ferencz Zsombor, Marosvásárhely