Miért ne féljünk a Fidesztől?

A geopolitika általában nem foglalkozik az egyes államok belpolitikájával, különösen, ha olyan kis országról van szó, mint Magyarország. Most azonban olyan helyzet állt elő Európában, amelyben igenis lehet bizonyos geopolitikai relevanciája annak, hogy Budapesten jobboldali vagy baloldali kormányzat kerül-e hatalomra.
Magyarország három európai válságövezet metszéspontjában helyezkedik el.
Mindenekelőtt az Európai Unió alapító tagállamai vannak válságban, mivel polgáraik egyre kevésbé érzik magukénak azt az uniós intézményrendszert, amely sem a gazdaság- és szociálpolitikában, sem a külpolitikában nem képes kellő autoritással és határozottsággal fellépni, a globális folyamatok bábjaként és foglyaként viselkedik, ahelyett, hogy megpróbálná – legalább a saját térfelén és befolyási övezetében – befolyásolni, sőt irányítani azokat. Sem Németország, sem a német–francia kettős önmagában nem tudja kimozdítani a holtpontról Európát. Ehhez a határozott cselekvés és az európai egység mellett elkötelezett államok közös fellépésére van szükség. Magyarországnak – Ausztriával, Belgiummal, Luxemburggal, Szlovéniával, Finnországgal és más úgynevezett kis államokkal együtt – amellett kell érvelnie, hogy a döntő szempont itt nem az egyes országok nagysága, mint Nicolas Sarkozy, a 2007-es francia elnökválasztások egyik nagy esélyese gondolja, hanem eltökéltsége és cselekvőképessége. A jobboldali-liberális Fidesz-kormány nagyobb eséllyel vehet részt ebben a „nemzetek közötti szolidaritáson” alapuló, most kialakulófélben lévő európai koncertben, mint, a politikai voluntarizmusban mindig veszélyt szimatoló baloldali-liberális kormány.
A legközvetlenebbül természetesen a délkelet-európai térség válsága érint bennünket. Koszovó kicsiben reprodukálja az önrendelkezési jog 20. századi diadalának minden kétértelműségét. Az albánok az „ország” egész területét akarják, és nem ismerik el a szerbek önrendelkezési jogát, azaz jogukat saját területükhöz, vagy ha ez nem lehetséges, az élet minden területére kiterjedő autonómiához.
Ugyanakkor a sajátjaikhoz körömszakadtáig ragaszkodó szerbek természetesen hallani sem akarnak a dél-szerbiai muzulmánok és a vajdasági magyarok koszovói típusú vagy belgrádi kifejezéssel élve „szubsztanciális” autonómiájáról. A montenegróiak és a Montenegróban élő szerbek, a macedónok és a Macedóniában élő albánok egy „államban” élnek, de lényegében semmi közük egymáshoz. (Boszniát most hagyjuk.) Ebben a zűrzavarban csak egy olyan új „berlini kongresszus” tudna rendet teremteni, amely azonos mércével mérné a többség és a kisebbség önrendelkezési jogát. És ha ezt nem lehet – mert nem lehet – belső megegyezéssel elérni, akkor ki kell kényszeríteni, különben beáll a bellum omnia contra omnes állapota. A magyar külpolitikának azon kell fáradoznia, hogy az Európai Unió – Amerikával és Oroszországgal együttműködve, és a saját „birodalmi” érdekeit szem előtt tartva – ezt a geopolitikai káoszt megakadályozza. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz erre nagyobb hajlandóságot érezhet, mint az MSZP és az SZDSZ.
Végül a harmadik, velünk szintén határos válságövezet Oroszország és kelet-európai szomszédsága. Az a fajta nagyhatalmi, vagy ha úgy tetszik, birodalmi politikai aktivitás, amely az Európai Unióban most még csak készülődni látszik, itt már javában működik. Persze sokkal könnyebben (ha nem is kifejezetten könynyen) megy egyetlen állam birodalmi felépítése és kelet-európai befolyási övezetének megteremtése, mint a nyugat-európai konszenzusos Leviatán megszületése. Az orosz hegemónia a posztszovjet térség kelet-európai szakaszán tény, az EU és Oroszország közötti geopolitikai „gyepűn” pedig többé-kevésbé legitim orosz ambíció.
Ennek az ambíciónak nyilvánvalóan határt kell szabni, de nem úgy, ahogy a lengyelek szeretnék, vagyis Moszkva és Brüsszel természetes geopolitikai érdekeinek szuverén semmibevételével. Az EU az orosz stratégiai partnerség nélkül nem lehet globális geopolitikai tényező, ugyanakkor nem engedheti meg, hogy Oroszország Kelet-Európában túl messzire menjen. Ebben a geopolitikai libikókában Magyarország – nemcsak földrajzi helyzeténél fogva – szintén fontos szerepet játszhat, különösen, ha Lengyelországot meg tudja győzni arról, hogy ne akarja eljátszani a németek és az oroszok között az amerikaiak trójai falovának a szerepét.
Mivel a Fidesz nem a lengyel Jog és Igazság Pártjának (PiS) a megfelelője, hanem a keresztény-nacionalista PiS és a konzervatív-liberális Polgári Platform (PO) egyetlen pártszövetségbe tömörítve, egyáltalán nem a jelenlegi lengyel belpolitikai katasztrófát reprodukálná Magyarországon, hanem éppenséggel hozzásegíthetné a lengyel jobboldalt ahhoz, hogy a jobb- és baloldali szélsőségesektől elhatárolódva megteremtse a jobbközép pártok nélkülözhetetlen koalícióját.
A fentiekkel nem azt akarom mondani, hogy a Fidesz biztosan élne a jelzett geopolitikai lehetőségekkel, az MSZP pedig biztosan nem. De ismerve a két párt eddigi működését, nagy valószínűséggel állítható, hogy Magyarország és Európa valós geopolitikai érdekeinek az érvényesítése szempontjából nem a Fidesz lenne a rosszabbik megoldás.
(A szerző politológus, geopolitikai szakértő.) Molnár Gusztáv