Live Earth – vakablak a valóságra

Csakhogy ha a globális felmelegedést tesszük meg a világ legfontosabb problémájává, akkor ezzel más sürgős feladatok lejjebb kerülnek a tennivalóink listáján. A klímaváltozás megállításának néhány aktivistája ezt el is ismeri: például Tim Flannery ausztrál szerző nemrég kijelentette egy interjúban, hogy az éghajlatváltozás „az egyetlen dolog, amiért aggódnunk kell a következő évtizedben”.

Magyarázzuk el ezt a négymillió éhen haló embertársunknak, a HIV/AIDS hárommillió áldozatának vagy a megfelelő ivóvízhez nem jutó milliárdoknak.

Az ember okozta klímaváltozás figyelmet érdemel – és ezt meg is kapja, Gore-nak, Flannerynek és másoknak köszönhetően. Még azelőtt, hogy egyetlen hangot is lejátszottak volna a „tudatosságnövelő” koncerteken, a fejlett világ nagy része tudta, hogy a globális felmelegedés bolygónk legnagyobb problémája.

De a világ számos más nagy kihívással szembesül. Tetszik vagy sem, korlátozott összegeket és figyelmet fordítunk globális ügyekre. Elsősorban arra kellene összpontosítanunk, hogy miként lehetne a legtöbb jót biztosítani a legtöbb embernek.

A Koppenhágai Konszenzus keretében elsőrangú koponyák, köztük négy Nobel-díjas közgazdász vizsgálta, mit lehetne elérni a bolygó „javára” szánt 50 milliárd dollárral.

Ezek az emberek megvizsgálták a jelenlegi kutatások legjobb eredményeit, és arra a következtetésre jutottak, hogy viszonylag kis beruházást igénylő projektek – élelmiszer biztosítása az alultápláltaknak, a HIV/AIDS megelőzése, tiszta ivóvíz biztosítása – jóval több eredményt hoznának, mint azok a dollármilliárdok, amelyeket a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére költhetnénk.

A káros gázok kibocsátása ellen harcoló aktivisták azzal érvelnek, hogy nagyon sok kedvező hozadéka lenne annak, ha kizárólag a klímaváltozásra összpontosítanánk. Hangsúlyozzák például, hogy a malária okozta halálesetek száma a hőmérséklettel együtt fog növekedni, mivel a gyilkos szúnyogok meleg környezetben szaporodnak. És talán igazuk is van. Csakhogy a helyzet nem annyira egyszerű, hogy a „harcolj az éghajlatváltozás ellen és szüntesd meg a maláriát” szlogennel leírható lenne.

Ha Amerikát és Ausztráliát arra ösztönözné a Live Earth koncertsorozat, hogy aláírja a Kiotói Egyezményt, a hőmérséklet valamelyest kisebb mértékben növekedne. A maláriafertőzés veszélyeinek kitett emberek száma 2085-re mintegy 0,2 százalékkal csökkenne. Miközben a Kiotói Egyezmény éves költségei elérnék a szédítő 180 milliárd dolláros szintet. Más szavakkal, a klímaváltozás ellen kampányolók úgy gondolják, 180 milliárd dollárt kellene költenünk évente, hogy megmentsünk ezer életet.

Jóval kevesebb pénzért 850 ezer életet menthetnénk meg minden évben. Tudjuk, hogy a szúnyogháló-biztosító és maláriamegelőző programok 2015-re felére csökkentenék a megbetegedések számát, évente 3 milliárd dollárból – ez a Kiotói Egyezmény költségeinek kevesebb mint a 2 százaléka. Melyik hát a jó választás?

Egyesek szerint az igazi probléma az, hogy a Kiotói Egyezmény nem elég szigorú. Csakhogy – mint azt megjelenés előtt álló könyvemben is hangsúlyozom – ha akár azonnal megállíthatnánk a globális felmelegedést, ami persze lehetetlen, 2085-re csak 3,2 százalékkal csökkenthetnénk a maláriás megbetegedések számát. Vajon nem kellene inkább a jelenlegi betegek 100 százalékára figyelnünk, akiken jóval hatékonyabban és olcsóbban segíthetünk?

Ha megnézzük a tényeket, újra és újra felfedezzük, hogy a világ legnagyobb problémáinak megoldásai nem azok, amelyekről a legtöbbet hallunk. Például jóval több életet menthetnénk meg, ha a viharálló építkezési szabványok szigorúbb követésére helyeznénk a hangsúlyt, mint ha a Live Earth által kitűzött célt követnénk, azaz a káros gázok kibocsátásának 90 százalékos csökkentését 2050-re. És ezzel sokkal könnyebben és olcsóbban lehetne jóval nagyobb jót tenni. A Koppenhágai Konszenzus szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy a Kiotói Egyezmény szellemét követő klímaváltozás-elleni küzdelembe befektetett minden egyes dollárral akár 120-szor több jót lehetne tenni számos más területen.

Dicséretes, hogy a Live Earth szervezői ennyire aggódnak a távoli jövőért, de furcsa, hogy a jóval rosszabb jelennel miért foglalkoznak oly keveset.

Senkit nem akarok lebeszélni arról, hogy figyeljen az éghajlatváltozásra, csak azt szeretném bátorítani, hogy lássuk perspektivikusan a helyzetet. Rengeteg jót tehetünk gyakorlati, megvalósítható módszerekkel, mint például a HIV/AIDS és a malária megelőzése vagy táplálék és ivóvíz biztosítása a rászorulóknak.

Ezt hangsúlyozom tehát: előbb a legjobb ötletekkel kellene foglalkoznunk. Sajnos, a múlt hétvégén nem ezt hallottuk.

A szerző a Koppenhágai Konszenzus szervezője, a Koppenhágai Üzleti Iskola oktatója.

Fordította: F. S.

© Project Syndicate