Különös advent

Orosz meg román katonák ügyelték a rendet meg az utak forgalmát, valamiféle határőrség jelent meg a Szamos meg a Kraszna folyó mentén, akárcsak öt ével előbb, amikor ott Trianon nyomdokain határköveket kellett kerülgetni. Az élet kiáltott és harsogta, hogy ennem, innom melegednem kell! Erre csak az a válasz érkezhetett, hogy nincs!

A szükség pedig nagy úr. Elindít embereket, hogy a ninccsel szemben cselekedjenek. Ennek volt egyik módja, amit becsületesebbnek mondhattunk; átjárni a határon, árut vinni, pénzt vagy éppen más árut hozni. Este indultak hátizsákkal a terepet ismerők, aztán másnap éjjel tértek haza. Ezek a csempészlegények meg leányok aztán gyakran énekelték azt a nótát: „Nem messze van ide Csenger, oda csalja a sok embert. Viszik a nagy tehersókat, hozzák a sok milliókat.\"

A Nyírségben nagy hiánya volt a sónak, amit odavittek a csempészek és a nagy infláció nyomán felpörgött pénzromlás milliókká magasította az ellenértéket. Elérkezett az advent és a karácsony, és ha hiányosan is, de követelte a maga szokása szerint a terített asztalt meg a fenyőillatot. A határátlépések is szaporodtak, ám a határvédelem is szigorodott. A csempészek újabb versszakot toldottak a dalukhoz: „Én Istenem mit csináljak, elfussak-e vagy megálljak/ Ha elfutok, agyonlőnek, ha megállok, összekötnek!\"

Gedeon, a történelmi Márama­ros­ból származó valamikori körjegyző a Partium egyik határközeli városában élt. Mint valamikori máramarosi, anyanyelvén kívül beszélt románul meg ruténul is, ennek folytán a katonákkal meg tudta magát értetni. Orosz meg román tisztekkel hamarosan szót értett, és ezt követően ő is belevágott a határokon átívelő árucserébe, csakhogy ennek egy magasabb fokán. Katonai teherautó vitte Gedeont kevés, nem feltűnő csomagokkal, aztán a haszonból jó szokás szerint a sofőrösködő katonán kívül a tisztnek is jutott.

Advent utolsó napján Gedeon egy román teherkocsival Mátészalkáig igyekezett eljutni némi árut cserélni. A nap rosszul indult, technikai nehézségek késleltették az indulást, igazolódott: az „ember tervez, Isten végez\" közmondás. Aznap rövid menetet szándékoztak megtenni, mert este ünnepelni kell az érkezést, ahogyan Ady Endre írta: az Úr érkezését. Ám a Mátészalkáig tervezett útirányt Nyíregyházáig kényszerítette a szokás hatalma, az emberek előtérbe helyezték az ünnepi előkészületet, ami háttérbe szorította még a csempészést is.

Gedeon egyfolytában biztatta a sofőrt, hogy gyorsabban, de az akkor gidres-gödrös utakon bukdácsolva haladhatott a katonai kisteherautó is. A visszatéréskor a Nap már áthaladt a delelőjén, ami csak azért nem volt látható, mert az égboltot átfonta egy enyhe hóhullásba torkolló felhő. Az utak csaknem üresek voltak, ma már a szekerek is csak imitt-amott futkorásztak, csak egy-egy katonai jármű verte fel nagyritkán az utak csendjét. A falvakban a templom közelében lesték a járműveket az utazni vágyók, leginkább asszonyok voltak, a férfiak féltek a málenkij robottól vagy éppen az igazoltatástól, mert sokuknak semmi papírja nem volt, a háborúból ugyanis enyhén szólva „kiléptek\", amikor a visszavonuló magyar hadsereg a Kárpátok belső felében menetelt. Ezért inkább az asszonyok utazgattak, azoknak is főképpen az öregebbje, mert az orosz katonák előszeretettel közelítettek az általuk bárisnyának nevezett fehérnépekhez.

Az egyik falu templománál két asszony állta útját az autónak, csaknem elgázoltatták magukat, annyira integettek. Az egyik asszony szemmel láthatóan előrehaladott terhet hordott, ezért Gedeon odaszólt a sofőrnek: „Te Vaszilij, vegyük fel ezeket az asszonyokat.\" Ám Vaszilij nem volt hajlandó, arra hivatkozott, hogy katonai járművön ha civillel elkapják, abból neki baja eshet.

– Te Vaszilij, milyen vallású vagy te? – kérdezte Gedeon.
– Hithű ortodox vagyok, uram – és háromszor keresztet is vetett, miközben mormogott is valamit román nyelven.
– Akkor gondolj arra, hogy Máriát anyaságával együtt egy szamárháton vitte József Betlehem felé. Hát most éppen te vezeted ezt a szamarat teherautó képében. Ha itthagyjuk az asszonyt, és baja esik, akkor az Úr ezt nem bocsátja meg neked. No meg ma éppen az ő születésnapja van.
– Jó, akkor ezt az egy asszonyt felvesszük, de a másikat nem.

Mivel a kocsi elég szűkös volt, a kabinban nem fért el még egy személy, az asszonyt a hátsó raktérre emelték és elindultak. Az alig fagyott út kátyúit kerülgetve haladtak, amikor enyhe hóhullás indult meg. Alig haladtak egy vagy két kilométert, amikor egyszer csak egy nagy jajkiáltást hallottak a háttérből a kabinban utazók. Gedeon intette a sofőrt, hogy álljanak meg. Gedeon felmászott a raktérre, és megállapította, hogy bizony a jajkiáltás a szülés beindulásának a jele. Sürgős döntésre volt szükség; gyorsan el kell jutni legalább az első faluig, ahol fedett helyet és talán egy bábaasszonyt is lehet találni vagy valami segítséget keresni. Pár durva pokróc volt található a tehertérben, az asszonyt erre fektette, aki hamar lehúzta az alsóneműjét, és ekkor láthatóvá lett a világra kérezkedő csecsemő fejének búbja. Indulni kellene, de a kismama sírva-jajgatva mondta, hogy nem, mert itt van a...

A két férfi magatehetetlenül csóválta meg a fejét, most mit tegyenek? Erre sem nagyon volt idő, mert az asszonyon újabb fájdalmas sikoly vett erőt, és a fejecske félig már ezen az árnyékvilágon volt. Ekkor Gedeon letérdelt, megfogta a fejecskét, és hamarosan egy kislányt tarthatott a kezei között. No de most mit tegyen? Hallotta valamikor, hogy elkötés, meg paskolás, ezért Vaszilijt csakhogy nem parancsszerűen utasította: „A bicskádat, meg cérnát hozz!\" Bal kezével felemelte a kisdedet, jobb tenyerével megcsapdosta a kicsiny testecskét, és a gyermek sírni kezdett. Ez az élet jele – gondolta, és az asszony csomagjából némi ruhaneműt szedett elő, abba göngyölte az újszülöttet. Majd az asszonyt látta el úgy, ahogyan sebtében eszébe jutott, mit tehetne ilyen esetben.

Ismét parancsolóan szólt Vaszilijhoz:
– Előre, Vaszilij, az első faluig, de gyorsan!

A sofőr engedelmeskedett és elindultak, majd Gedeon bekopogott az első falu egyik házába, és kérte a háziakat, hogy segítsenek egy újszülött ellátásában. Bár már mindenki a karácsony előkészítésével volt elfoglalva, sült a beigli, takarítás volt az udvaron meg a ház előtt, a háziak készségesek voltak. Rögvest meleg vizet töltöttek egy nagyobb lavórba, ebben megfürösztötték a gyermeket, lemosták az anyát, majd adtak némi útbaigazítást afelől, hogy hol hagyhatnák biztonságos helyen az anyát a gyermekkel. Már a sötétség beálltával érkeztek a legközelebbi városba, ahol valamiféle kórház létezett, melyben sebesült katonákat is ápoltak. Oda behajtottak, és Gedeon keresett egy orvost, akivel tudatta, hogy mi járatban van. Az orvos kijött, megnézte a gyermeket meg az anyát, gratulált a bábának és egy ápolóval mindkettőt bevitette a kórházba. Vaszilij meg Gedeon pedig gyorsan igyekezett továbbállni, hogy még szenteste idejében hazaérkezhessenek.

Mit szállítottál a háborúban ezzel a kocsival, te Vaszilij?
Főleg muníciót ágyukhoz meg gépfegyverekhez.
No látod, te akkor a halált szállítottad, most pedig az életet vittük. Ez a gyermek lett most a mi szállítmányunk, ami az életet jelenti, ami egyben most a mi karácsonyi ajándékunk. Mert bár sem az asszonynak, sem a gyermeknek még csak a nevét sem tudjuk, azt sem, hogy hová valók, de most büszkék lehetünk, hogy valamiképpen hozzánk is kötődnek. Nem érzel valami melegséget a szívedben, te Vaszilij?
Uram, azt érzem, hogy az én Istenem küldött ma erre az utamra.

Mikor Gedeon hazaért, már senki sem járt az utcán, az emberek otthonukba húzódva a szerény, szegényes karácsonyestét ünnepelték. A szoba asztalán egy szerény, fonnyadt kicsiny fenyőt állt körbe a család, főleg a három gyermek, akik szorongva és türelmetlenül várták haza apjukat, hogy a szenteste kezdetét vehesse. Amint a családfő betoppant, a gyermekei ajkáról megszólalt a Mennyből az angyal...

Kis Kornél Iván