Kuba – a változás szele?

Ám a kissé erőltetett poénokon túl valóban ott a kétségtelen tény: Castrónak, annak az embernek, aki 47 éve megszakítás nélkül áll az egyik utolsó kommunista ország élén, egészségi okokból át kellett adnia a hatalmat. Igaz, hogy a hivatalos közlemények szerint csupán ideiglenes intézkedésről van szó, és amint fölépül a gyomorműtétjéből, ismét töretlenül irányítja a karibi szigetországot a szocializmus felé vezető úton. Ám már csak azért is, mivel saját tapasztalatunkból is ismerjük a kommunista hatóságok hivatalos közleményei és a valóság között fennálló viszony igencsak képlékeny voltát, nem csodálkozhatunk, ha a világ politikai műhelyeiben máris elindult a találgatás: vajon valóban csupán egy egyszerű gyomorfekély miatt kellett kórházba vonulnia a Comandanténak, vagy súlyosabb kór, gyomorrák támadta meg? Várható-e, hogy most kinevezett helyettese, Raúl, aki egyben öccse és régi harcostársa is, még az idén véglegesen is átveszi az ország irányítását? A legégetőbb kérdés azonban természetesen az, hogy várható-e valamilyen nyitás, esetleg a kommunista rendszer bukása a vezér esetleges halála után, vagy minden marad a régiben?
Az optimista verzió szerint a kubaiak megelégelték az állandó ostromállapotot, az amerikai gazdasági szankciók és a Szovjetunió széthullása nyomán nyakukba szakadt nélkülözést, és – esetleg a zömmel Floridában élő, nagyszámú emigráns, valamint a washingtoni vezetés háttérből nyújtott segítségével – megpróbálják megdönteni az 1959 óta fennálló rendszert.
Kétségtelen tény, hogy az Egyesült Államok a havannai kommunista rendszer megalakulása óta több alkalommal is megpróbálkozott a Castro-rezsim megdöntésével, ám kísérletei rendre kudarcba fulladtak. Az 1962-es rakétaválság óta pedig – amikor a Szovjetunió nukleáris töltettel felszerelt rakétákat kívánt a szigetre telepíteni, mire az amerikai flotta blokád alá vette Kubát, a küszöbönálló nukleáris háborút pedig végül Kennedy és Hruscsov egyezménye akadályozta meg, amelynek értelmében a szovjetek letettek szándékukról, az amerikaiak pedig békén hagyták Castrót – ez a szándék alábbhagyott. Ráadásul most az Egyesült Államok kapacitásait nagymértékben leköti az iraki háború, és nem valószínű, hogy az egyre inkább elhúzódó közel-keleti konfliktus rendezésére tett kísérletek mellett a washingtoni illetékeseknek jutna idejük egy kubai rendszerváltás „levezénylésére” is. Ráadásul az emigráns csoportok sem kellőképpen szervezettek, sőt gyakran egymással is konfliktusban állnak, a kubai belső ellenzéket pedig továbbra is hatósági megfélemlítésekkel, besúgókkal, végső esetben pedig börtönnel tartják kordában.
Az esetleges nyitás egyik letéteményese sokak szerint maga az 1997-ben hivatalosan kijelölt, az országot jelenleg irányító utód, Raúl Castro lehet. Annak ellenére ugyanis, hogy Fidellel együtt vett részt a kubai forradalom kirobbantásában és levezénylésében, és védelmi miniszterként az ország második számú vezetőjének tisztségét is betöltötte, állítólag a gazdasági nyitás híve, igaz, nem a tobzódó kapitalizmus, csupán annak lightos, Kína által megvalósított verziója mellett tenné le a voksát. Ennek egyik jele lehet – amellett, hogy az általa felügyelt hadsereg közvetve az ország egyik legjövedelmezőbb iparága, az idegenforgalom egyik legjelentősebb üzemeltetője, több szálloda és üdülőközpont is a tulajdonában van –, hogy az országban jelen lévő külföldi befektetők között egyre több érkezik Kínából. A világ legnépesebb, ráadásul kommunista országa elsősorban a kubai cukor iránt érdeklődik, de egyre jelentősebb befektetéseket eszközöl a kőolajiparban is. A másik jelentős gazdasági partner egyébként az Egyesült Államokkal szintén meglehetősen feszült viszonyt ápoló Venezuela, amely évente mintegy 4–500 millió dollár értékben vásárol kubai árut, ráadásul kedvezményes áron szállít kőolajat.
Raúl Castro hatalomátvételére egyes, meg nem erősített értesülések szerint egyébként már el is készült a forgatókönyv, állítólag a Fidel mostani műtéte miatt decemberre halasztott születésnapi ünnepségek alkalmából (a Comandante e hónap 13-án tölti be nyolcvanadik életévét) adná át véglegesen a hatalmat. A gond csupán az lehet, hogy más források szerint maga a 75 éves Raúl sem egészséges. Sőt egyenesen olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint mentális betegséggel küzd, alkoholista, nőbolond és könnyen befolyásolható. Az elmélet hívei szerint az ő igazukat bizonyítja az a tény is, hogy Raúl Castro kinevezése óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt.
Kubát illetően tehát csupán a bizonytalanság biztos, főleg annak fényében, hogy a legfrissebb hírek szerint a szigetországban megkezdődött a tartalékosok mozgósítása, és egyelőre semmilyen hivatalos közleményt nem bocsátottak ki azzal kapcsolatosan, hogy milyen okból.
(A szerző lapunk főmunkatársa)