Kritikus vagyok - klinikai eset

� Ön a budapesti Műcsarnok vendége, július 27-étől három óriási termet rajzol tele, padlótól a plafonig, a látogatók interaktivitására számítva. Honnan származik az akciókiállítás ötlete?
� Kíváncsiságból fakad. Sosem csináltam ilyesmit, a Műcsarnok kiváló hely egy kiállításmegnyitónak, amelynek az alkotásai még nem készültek el. Évek óta foglalkoztat a rajz(olás) fogalmának forradalmasítása. Nálam a rajz élő entitás: reagál, és a szociokulturális kontextus függvényében módosul.
� Az 1999-es Velencei Biennálén a karikatúrák padlóra kerültek, onnan törlődtek, a látogatók számolták fel a kiállítást. Más híres múzeumokban a falakról, pénzért, egyenként tüntethették el a figurákat. Ezúttal milyen döbbenetre számíthatunk?
� Az én művészetem összetettebb, nem húzható rá a karikatúra vagy a graffiti elnevezés. Kézenfekvőbb sima rajzról beszélni. Műveim nem pénzért törölhető alkotások, hanem csak arról van szó, hogy költségvonzatok mentén jönnek létre, mint bármilyen modern művészeti munka. És az akció után a falakat vagy a padlót újrafestik. Rajzaim ott vannak a fehér festékrétegek alatt, az összes világmúzeumban, ahol felléptem, csak nem látszanak. Azért rajzolok a falakra, mert a Műcsarnok újjáéledő intézmény. Nem próbálok senkit letaglózni, csak a művészeti projektről alkotott képet szeretném kissé megingatni a Műcsarnok látogatóiban. És ne feledjük: projektem párhuzamosan fut egy nemzetközi hírű magyar-szír művész, El-Hassan Róza retrospektív kiállításával, valamint a New York-i e-flux kezdeményezésével. Tőlük hatszáznál több művészvideót lehet ingyen kikölcsönözni a tárlat ideje alatt. Hármas kiállításunk gyűjtőcíme: Konfliktus. Kiváló társaságba kerültem.
� Mennyire ismeri Magyarországot, s hogyan informálódik, amikor többé-kevésbé ismeretlen világba kerül?
� Dilettánsként gyűjtöm az infót. Semmi értelme, hogy öt nap vagy akár öt év alatt egy város, netán az egész ország megismerésével kísérletezzünk. Hiába élek 1990 óta Bukarestben, sok mindent ma sem tudok a városról. Mindenhol elvárások nélkül, nyitottan fogok hozzá dolgozni. Mint minden ember, én is megbámulom a turisztikai �izéket�. Nyakalom a kávét meg a sört, leállok dumálni és pletykálni a helyiekkel, lapozom az újságokat, internetezem, bekapcsolom a tévét. E masszából és a bennem eleve meglévő sztereotíp adalék keveredéséből születik a csak rám jellemző vizuális diskurzus. Magyarországról tudok egyet s mást, még a nagyváradi periódusomból. De a román értelmiség révén is � főleg a 22 alapján. Az informálódásban a CEU-s barátok is segítettek. Ennél direktebb módon: romániai magyar művészek és kurátorok, akik Budapesten telepedtek le. Angel Judit volt az 1999-es Velencei Biennálén a kurátorom, neki óriási hatása van a romániai művészeti életre. Évek óta Budapesten él...
� Megvan még a Románia-tetkója, vagy került szponzor, aki a performanszként felvitt műalkotást performansz-ként eltávolítja?
� Nem minden válik művészetté, ahogyan nem akárki lehet művész. A lehetőség persze adott. A modern művészet ugyanolyan változatos és meglepetésekkel telített, mint a jelenlegi világ. Ebből él, a feed-back is innen származik, az öszszes vitát ez a világ gerjeszti. A művészet a társadalom legszabadabb sávja, éppen ezért távolságtartással, beleélés nélkül képtelenség megérteni. Eltűnt a tetoválás, lekerült rólam egy lézeres művészeti akcióban, amit a kasseli Fridericianum Műcsarnok támogatott. Románia-betegségemből 2003-ban kigyógyultam. Azóta jóban vagyok a hazámmal, normális viszonyt ápolunk, vagyis kritizálom, de szeretem. Immár nem érzem magam úgy, mintha megbélyegzett marha volnék.
� Kicsoda végső soron Dan Perjovschi? Akcióművész vagy alkotó, aki kifejti véleményét környezetéről, de tudja, hogy a mentalitást nehéz megváltoztatni?
� Nem értem, mi a különbség. Az akcióművész nem mondja el a véleményét? Rizikós a mentalitások módosításával játszadozni. Akiben ez megfogalmazódik, annak már kiforrott a jó mentalitása. Én szerényebb vagyok. Olyan lényegre törő rajzokat készítek, amelyek néhány vonallal komplex helyzetet mutatnak be. Vizuális rezüméket állítok elő. És megnevettetem az embereket. Kacarásznak, utána pedig gondolkodóba esnek. Ennyi a célkitűzésem: nevessenek, majd gondolkodjanak el afölött, amit kaptak.
� Tehát mellékes, hogy a művész képes vagy sem befolyásolni a valóságot?
� A pénzről művész, politikus, tudós bámul ránk. Sehol egy focista képe. Vagyis: a művészek változtatják meg a világot. De a változás a művésznél kezdődik. Csak a jelentős művészekre érvényes ez, nem a koppintókra és a középszerűekre. A világ megértési folyamata csak ritkán brutális vagy forradalmi aktus. Miközben a változás sokkal jelentősebb, mint a politikusok által kiagyalt törvény, mert ez elfogadása pillanatától kezdve arra kötelezi az egyént, hogy kizárólag jobbra vagy balra haladjon. Én a művészetben és fenomenális közvetítő-közelítő erejében hiszek.
� Mi a legextrémebb önkifejezési mód?
� Mindenki rekedtre üvölti magát, a forradalmakat copyright védi, a Lázadó pedig nem más, mint egy papucscég... A legradikálisabb hozzáállás az, hogy végzem a magam dolgát.
� Létezik-e tabu, amit nem szabad lábbal tiporni?
� Akármit tennék, igyekszem nem zavarni � senkit. Nem a pusztítás, hanem az építés a létformám. Persze vannak tabuim. Meggyőződésem, eltérően a román értelmiségtől, hogy a politikai korrektség üdvözlendő platform volna Romániában. Ugyanakkor tiszteletben tartom az etnikai, nemi és vallási kisebbségek jogait, de ez nem azt jelenti, hogy elnézően viselkedem. Kritikus vagyok � klinikai eset. De empátiával szemlélődöm.
� A végeredmény, a mű nem teljes a megalkotás, illetve a felszámolás folyamata nélkül?
� Értéke ugyanaz, mint a színházé, a táncé, a cirkuszé. Művészetem nem a felszámolás hirdetője. Állandóan módosul, olyan, mint a koncert. Nem mindegy, hogy előadóteremben vagy autóbuszon kapjuk: fülhallgatóból. Rajzaim hat nyugati könyvben is hozzáférhetőek. Egy dolog lapozgatni, s egészen más, amikor a lapok körbeveszik az embert, az egyén benne él e világban. Elmúló eseteket, kontextusokat örökítek meg. Lecseng a politikai cirkusz, ami kiváltotta a rajzot: egy pisztoly tanknak álmodja magát. Aztán a rajz is átadja helyét újabb történeteknek. Csak ne essünk túlzásba! Mindössze részegység a falfirka: �proiect temporar� (ideiglenes projekt), amit �permanent markerrel� követek el. Más dolgokkal is foglalkozom, olyanokkal, amelyekből valami megmarad, hagyományos módon is értékelhető: rugalmas szobrok, rajzinstallációk papírra és ehhez hasonlók.
� Mi a különbség a magyar és a román művészek között? Vagy csak a problémáik eltérőek?
� A földrajzi határ csalóka. Vannak magyar művészek, akik közelebb állnak a román művészekhez, mint magyar honfitársaikhoz. Ugyanez érvényes nyugat�kelet, észak�dél, közép�távol viszonyában. Vulgárisan: a magyar művészeknek a gulyáskommunizmus nagyobb szabadságot biztosított, mint nekünk a dákosított román neosztálinizmus. Ennek vége. Ha most körülnézünk, mindenhol ugyanabba botlunk. A világon mindenütt köldöknézés folyik, és közben nyávognak az emberek, hogy nincs pénz. Lásd Frankfurtot vagy Barcelonát.
� Kiket ismer a mai magyar karikaturisták közül?
� Én intellektuális karikatúrát rajzolok, ezt múzeumokban művelem, nem karikatúrafesztiválokon. Ez nem értékítélet, hanem csak a koncepcióról beszélek. Közelebb állok Warholhoz, mint Saul Steinberghez, habár első ránézésre pont ennek az ellenkezője tűnhet igaznak. Budapesten a Ludwig Múzeumban bárki megnézheti, hogyan alkotok. Egyetlen magyar karikaturistát sem ismerek, viszont elég sok magyar művészt igen.
� Nyugati civilizáció-e kulturális és művészeti téren Magyarország, vagy pedig Románia és Bulgária társa, netán holmi elő-Balkán?
� A művészetnek kizárólag pénzügyi vonatkozásban lehetnek �válogatott klubjai�. A kolozsvári IDEA szolidabb és a kínálata is jobb, mint a budapesti Balkoné. Ez utóbbi pedig ütősebb, mint húsz pocsék, ám piacképes nyugati publikáció. London, Berlin, Bázel, Frankfurt, Zürich és az újabban felzárkózó Párizs mellett minden egyéb: monoton.
� Belgrád izgalmas, ahonnan a megnyitó előtt érkezett Budapestre?
� Ott csoportos kiállításon vettem részt. A címe Postcards, és a Modern Művészetek Múzeumának két kurátora hozta össze. Egybegyűjtöttek néhány projektet, amely kritikusan kezeli a kulturális ipar, valamint a tömegturizmus gondolatát.


Dan Perjovschi
1961-ben született Szebenben, jelenleg Bukarestben él. A 22 című politikai-gazdasági-kulturális hetilap szerkesztője és illusztrátora. A kolozsvári IDEA vendégszerkesztője.
Fontosabb kiállításai: rEST, Velencei Biennálé, Román Pavilon, 1999; Naked Drowings, Ludwig Museum, Köln, 2005; First Class, Fundacio la Caixa, Barcelona, 2006; The Room Drawing, Tate Modern, London, 2006; May First, Moderna Museet, Stockholm, 2006. Szabó Géza