Kovács Géza „talált tárgyai”

Meglepett a látványosságával, gazdagságával. Valamiféle nosztalgiát is érez a néző a művek láttán. Csupa-csupa, az elmúlt időkre emlékeztető vasdarab, beépítve kompozíciókba. Beszélnek magukról külön is a vasak, mint emlékeket idéző kovácsolt darabok, és beszélnek a művön belül, mint a kompozíciós egység részei  Régi szerszámok – ásó, kapa, villa, vagy azok maradványai, darabjai –, lószerszámok – zabla, hámokat összekapcsoló gyűrűk –, szekérvasak, vasalások tömkelege; valamikor a farészeket borították, mind-mind csupa kézi kovácsmunka. Aztán „újabb”, nagyipari  hulladékok is, betonvasak, vasrácsok, fogaskerekek, esztergált hengerek, kerékpár-alkatrész. Vashengerek, vasrudak, minden-minden behelyezve az érzékeny, jól komponáló alkotó által megteremtett új „rendbe”, az öntörvényű műbe.
Igen, jó háromnegyedszáznyi, több elemből álló kompozíciót láthatunk itt. Mindenik külön-külön is látvány, megépített konstrukció. Mert Kovács Géza építkezik az anyagából. Van néhány jellegzetessége ennek az építkezésnek. Sok a horizontális szerkezet, de nem hiányznak a felfele törő, csúcsosodó építmények sem. A darabok egyensúlya mindig biztos, soha nem érzünk hiányérzetet, lyukasságot, és nem érzünk zűrzavart sem.  Érzi az egységet, még a kölönbözőségekét is. Szereti a szilárd alapokon álló nyugodt kompozíciókat.  Az építkező elemek változatosak egy művön belül, egyenes formák, hajlított formák, gyűrűs vagy hengerformák, áttöréses szerkezetek, rácsok vagy rácsszerű elemek alkothatnak egységet.  És mindig ott a kifejezés vágya is a műben. Talán ezért is kap minden darab címet.  És érezni néha visszahúzó, visszarántó erőt is ezekben a címekben. Néha fölöslegesen magyaráznak a címek. Az ilyenek, mint: Itt bújjatok át, Fanatikus, Megfigyelés alatt, Büszkeség, Feltápászkodás,  Más hátán vagy Osztozkodás – túlzottan  epikusak az eleve nem epikus művek mellett. Maga  a konstruktivizmus is épp az epika tagadásaként jött létre. Ám a címek mégis jellemzőek az alkotóra, bemutatják lelkületét, gondolkodásmódját (is). Kovács Géza a „történések”, néha az állapotok oldaláról látja a világot, s kevésbé a „tiszta plasztika” megközelítéséből.
Maga a „műfaj”, a „talált tárgyak” művészete – a  már meglévőt új funkcióba, új szerkezetbe helyezni – régi, már a 20.  század elején felfedezett lehetőség. Éltek vele sokan és jócskán,  Marcel Duchamptól Calderig, az orosz konstruktivistákig (Rodcsenko, Tatlin, Medunszkij), Gonzalesig és Picassoig, ki-ki a maga módján. Az ő utódjuk, követőjük Kovács Géza.  Úgy érzem, akkor  szerencsésebbek és jobbak az alkotásai, amikor be is avatkozik anyagába, vágja, szeli, hajlítja, hullámoztatja – sokszor igen érzékenyen – a vasat, s ezzel sajátos mozgást visz beléjük.  Valós mozgást – mint Caldernél látni – nem engedélyez, a részeket, még a láncok szemeit is masszívan összehegeszti. Néha színez, de ez is fölöslegesnek tűnik.  Akkor jó, amikor a formák – és kifejezetten csak azok – beszélnek.

Gazda józsef