Korunk kérdése a népszavazás után

A magyar demokráciának van alkotmányos váza, van érrendszere, de nincsenek a vázat mozgató ízületei, nincs az erekben zubogó, éltetõ energiát adó vér. Magyar demokrácia van, de nincs kisugárzó ereje.
Nem az a valódi politikai kérdés, hogy legyenek-e reformok vagy sem, szocializmust akarunk-e vagy liberális kapitalizmust, nemzeti felemelkedést vagy globális világállamot, populizmust vagy képviseleti demokráciát, reformokat vagy a meglévõ megjavítását. Tévúton jár az, aki ezekbe az ideológiai klisékbe szorítja a magyar politikai beszédet. Magyarországon – pusztán demokratikus eszközökkel – kettõs hatalom alakult ki. A fõhatalom a szocialista-szabad demokrata koalícióé, az önkormányzati hatalom a Fideszé. A fõhatalom a médián keresztül képes manipulálni a tömeget, a rendszerváltáshoz eszmeileg hû ellenzék – kihasználva a hatalmon lévõk mohóságát, gátlástalanságát és korruptságát – képes a közvetlen demokrácia eszközeivel megbénítani a fõhatalom akaratát. A posztkommunista progresszivista erõk folyton a világfolyamatokhoz való csatlakozást hangsúlyozzák, a Fidesz által képviselt nemzeti identitás erõi viszont az összetartozás, a közösségi lét tradicionalista elemeit hangoztatják. A posztkommunisták a folytonosság kiegyensúlyozottságát, a békülékeny hangnemet erõltetik. A polgári jobboldal viszont a kommunista múlttal való radikális szakítás igényét érvényesítette a politikájában egészen a 2008. március 9-i népszavazásig. Az ideológiaijelszó-keringõ és a politikai ötletbörze lehetõségei azonban kimerültek. Olyan politikai megoldásra van szükség, amely lehetõséget ad a nemzeti egység megvalósítására, a patthelyzet feloldására. Mert ha így haladunk, a demokrácia egyetemes fogalmából is magyar Hungaricumot fogunk elõállítani.

A radikális politika kudarca

A kormány megsértõdött. Ha nem kell az a sok jó, amit a kormány reformjai hozhatnak az országnak, akkor maradjatok abban a provinciális piszokban, amit 1989 elõttrõl hoztok. Hát igen, a posztkommunisták kommunistáznak. Pedig ez ugyanaz a nép, amely õket 2006-ban megválasztotta. A szocialisták elvesztették a fonalat, amit az is jelez, hogy Kóka szerint a korlátozott számú „nemek” a liberálisok erejét mutatják. De akkor ki szavaz a szocikra? A kormányoldali dilemma az, hogy vajon a mocsárban kétségbeesetten taposó ember helyzetében vannak-e, vagy annak a békáéban, amely addig kapálózik a tejszínes üvegben, amíg vajat nem köpül, hogy ki tudjon mászni. Egy dolog azonban biztos: megbukott az a radikális politika, amely szerint mindig csak egy út van, és egy élcsapatnak kell az emberekre kényszeríteni ezt az utat. Akár az emberek biztonságérzetének a fenyegetése révén. Itt nemcsak pénzrõl van szó, hanem egy progresszivista gondolkodásmód csõdjérõl, egy erkölcsi alapját vesztett politika bukásáról.
A népszavazás története akkor kezdõdött, amikor a Fidesz elnöke kijelentette, a kormány nem legitim, mert nincs felhatalmazása azokra a kormányzati lépésekre, amelyeket bejelentett. A demokrácia nem alapulhat nyílt és egyértelmû hazugságon, még akkor sem, ha utólag, a leleplezõdés után „nemes” hazugsággá próbálják felemelni. A jelenlegi koalíció jogi értelemben formális többséget szerzett, de gyõzelme pillanatában elvesztette a kormányzáshoz szükséges morális támogatást. Mindegy hogy éppen konvergenciaprogramot jelent be a kormány vagy egészségügyi reformot, a kormánynak nincs felhatalmazása. Ezért negatív az ellenzék magatartása, ezért támad mindent, amit a kormány tesz. Mivel a magyar alkotmányosság a stabilitást mindenek fölé helyezi, a kormány megbuktatása alkotmányos-jogi eszközökkel szinte lehetetlen. Marad a demokrácia újraértelmezése.

Tömegdemokrácia és hazugság

A szocialisták két választási siker után elhitték, hogy nekik már elég áttérni az elitpolitizálásra, mert õk olvassák a nép gondolatait, ismerik a népet, amely tehetetlen, feledékeny, ingatag, hiszékeny és haszonlesõ. Csakhogy ez így nem igaz. A tömegnek önérzete is van. Nem lehet bármit megtenni a tömegemberrel. A hazugság addig hatékony, amíg nem leplezõdik le. Utána viszont pusztító. Ez a helyzet az Orbán Viktor ellen legalább egy évtizede folyó lejáratási politikával is. A népszavazásnak sok tanulsága van, például az, hogy a befeketítés politikája hosszú távon hatástalanítható: a Fidesz elnöke tavaly május óta egyre erõsebb és most már nemcsak a pártjában. Valójában – minden látszat ellenére – a szocialisták nem értették meg a demokratikus tömegpolitizálás lényegét: Gyurcsány belement a liberálisok „helyes” politizálásának zsákutcájába, mert hiú és sznob. Lord Acton írja 1877-ben: „Az egész nép abszolút akaratával szemben nincs fellebbezés, nincs megváltás, nincs menekvés, csak árulás.” Gyurcsány 2006-ban a hatalom megtartása érdekében vállalta az árulást. Nagy munkabírással, kapcsolatrendszerrel, szenvedélynek látszó eksztázissal kitanulta a hatalom mérnökségét, s megérezte a hatalom titkát, azt, hogy a hatalom korlátait lehet tágítani. Most azt is megtudta, hogy nem a végtelenségig.
A két nagy párt a tömegmanipulálásban versenyez, amelyben a Fidesz most fölénybe került, mert megértette a feladatot. Nem az eszmék nagyszerûsége a siker legfontosabb záloga, hanem az, hogy a tömeg mikor ismer önmagára. A kis pártok játszhatják a „mi a helyes politika” játékát, a nagyok azonban a demokrácia legkegyetlenebb küzdelmében vesznek részt: a tömegszavazat tömegpolitikát igényel. Az MDF és SZDSZ tehet úgy, mint minden elitista erõ, hiheti, hogy a demokrácia valójában nem a nép hatalma, hanem csak elitharc, de a két nagy párt nem járhatja ezt az utat. A kis pártok politikai mozgástere szûkül, ha a magyar demokrácia a közvetlen népakarati formák felé tolódik el.
Több értelme is van a Fidesz népszavazási kezdeményezésének, mint azt eddig sokan vélték. A közvetlen demokrácia az elmaradt forradalom pótlása: mivel a rendszerváltás a posztkommunisták fölénybe kerülését hozta, nem maradt más, mint az elitdemokrácia felváltása a demokrácia közvetlenné tételével, a régi rend híveinek leleplezésével, miszerint valójában nem akarnak mást, mint a privatizáció hosszú távú elõnyeinek politikai bebiztosítását. A „helyes politika” kórusa azonnal megszólal: a jobboldal populista, mintha a populizmus politikai oldalához kötõdne. Szerintük mindenki populista, aki elutasítja az értékrelativizmust, az elitkormányzást, s a közvetlen demokrácia eszközeihez nyúl. Svájcban 1990 óta a következõ ügyekben tartottak kötelezõ erejû népszavazást: nukleáris erõmûvek betiltásáról, új alpesi vasútvonalak építésérõl, új föderális alkotmányról, a bevándorlás szabályozásáról, a hadsereg megszüntetésérõl, az ENSZ-be való belépésrõl, rövidebb munkaidõrõl, az árampiac megnyitásáról. Többségük érintette a költségvetés helyzetét, tehát ez nem érv a népszavazás intézménye ellen.

A politikai patthelyzet feloldása

Hiába a két koalíciós pártelnök erõdemonstrálása, a kérdés az, hogy kormányozható-e így az ország. A Fidesz erkölcsi tõkét szerzett a népszavazással. Ezt kell a kormányzóképesség hitelességévé alakítania. Ehhez az kell, hogy a Fidesz folyamatosan kezdeményezzen, ne akciózzon. Meg kell mondania, milyen egészségügyet, oktatásügyet és gazdaságpolitikát akar. Bizonyítania kell, hogy a nemzet érdeke mindenek felett áll, a Fidesz kész egyéni érdekeit alárendelni a nemzetének. Lehet, hogy végig kell járnia a sok buktatóval járó utat a következõ választásokig, de napról napra, hétrõl hétre fokozatosan el kell mondania, mit gondol a kormányzásról, az államról. Elõbb-utóbb be kell mutatnia árnyékkormányát és annak programját. A Fidesznek egyre szorosabbra kell fûznie a civil szervezetekkel való kapcsolatát, csak így tudja teljesen felõrölni a koalíció társadalmi támogatottságát, harcolnia kell a korrupció és a nepotizmus ellen, az önkormányzatokon keresztül minimalizálnia kell a társadalmat ért károkat. Világossá kell tennie, hogy eljövendõ kormányzásának mi a társadalmi bázisa, hogy polgári-konzervatív politikája nem akar senkit szándékosan megsérteni, s hogy a nemzeti egység eszméje és az emberek biztonságát nem fenyegetõ politika vezérli.

Lánczi András

Megjelent a Heti Válasz 2008. március 14-ei számában

A szerzõ politikafilozófus, a budapesti Corvinus egyetem tanára