Koppelmann Félix: ugyanúgy érdekel, ami lesz, mint az, ami volt

– A különböző emlékiratokban, visszaemlékezésekben mindig kiemelt helyet kap a tizenkilencedik–huszadik század fordulóján Nagyvárad fejlődését döntően befolyásoló tehetős zsidó polgárság szerepe. Az akkoriban kialakított, ma történelminek nevezett városközpont impozáns bérpalotáinak neve a legjobb tanúság erre: Ullmann-palota, Stern-palota, Sonnenfeld-palota, hogy csak a legismertebbeket említsem. Milyen volt a zsidóság aránya száz esztendővel ezelőtt, és milyen most?

– Száz évvel ezelőtt körülbelül a város lakosságának egyharmada volt zsidó származású, és ez a 30 ezres lélekszám 1944-ig, a deportálásig volt érvényes. Ma körülbelül 700 tagja van a hitközségünknek: Bukarest után a második legnagyobb közösség vagyunk.

– Ez a tetemes fogyatkozás csak a holokausztnak vagy a későbbi többszörös kivándorlási hullámnak is a következménye?

– Természetesen nagymértékben a kivándorlásnak is. Az 1950-es évek vége felé volt az első nagy emigrációs hullám, de a következő évtizedekben mondhatni állandóan folytatódott. Ma már az a helyzet, hogy a második, sőt harmadik generáció tagjai látogatnak haza. 1990 előtt is elég sokan jöttek látogatóba, de ’90 után sokkal nagyobb számban jönnek. Nem is annyira az emlékek vagy a nosztalgiázás utáni vágy magyarázza ezt, hanem az a vallási kötelesség, hogy legalább egyszer egy évben eljöjjenek a hozzátartozók sírját felkeresni. Amikor először jönnek, akkor itt nálunk, a hitközségnél érdeklődnek, hol vannak a sírok, és attól fogva maguk foglalkoznak a családjuk nyughelyével, illetve hozzájárulnak a temetők fenntartásához, gondozásához. A megyében összesen 81 temetőről kell gondoskodnunk, így a segítség mindig nagyon jól jön.

– Lassan egy éve lesz, hogy a helyi sajtóban olvastam az egyik néhai váradi zsinagógának hivatalos amerikai támogatással történő helyreállításáról, és benne egy múzeum kialakításáról. Kérem, elnök úr, beszéljen ennek az akciónak a hátteréről. Egyáltalán: honnan eredt az ötlet, és hogyan jutott el a konkrét segítségig?

– Az ötlet a hitközségünké volt, mert szinte napról napra ment tönkre a kb. 120 éve épült zsinagóga, egyike a háború előtt meglévő huszonkilenc templomnak és imaháznak. A Körösvidéki Múzeum vezetőségével beszélgettünk arról, lehetne-e valamiképpen úgy hasznosítani az épületet, hogy a város és megye érdekében és hasznára is legyen, s közben persze ne menjen tönkre. Így körvonalazódott egy múzeum létesítésének terve, ami bemutathatná ország-világ előtt a nagyváradi és Bihar megyei zsidóság két-háromszáz éves gazdasági, társadalmi és nem utolsósorban kulturális tevékenységét.

Amikor aztán 2010-ben a mandátumát nemrég befejező amerikai nagykövet, Mark Gittenstein meglátogatta a hitközséget, és a problémáinkról érdeklődött, elmondtuk neki ezt az ötletünket, nem hallgatva el azt sem, hogy a gyors megvalósításnak a pénzhiány áll az útjában. A magánlátogatáson lévő nagykövet akkor azt mondta, hogy körülbelül tíz éve az amerikai Kongresszus létrehozott egy alapot a kulturális emlékművek restaurálására, amelyet meg lehet pályázni, és jó lehetőség volna a mi tervünk megvalósításához is.

A nagykövetség irányításával megpályáztuk, a pályázatot elfogadták, a Kongresszus kiutalt az úgynevezett követségi alapra 130 ezer dollárt a kulturális emlékművek megmentésére és restaurálására, és ezáltal a kulturális örökség fejlesztésére. Ezt hozta el aztán tavaly Gittenstein nagykövet úr, és adta át nekünk. Egy-egy évben a különböző országokból csak egy pályázatot fogadnak el: nagyon megtisztelő, és nagy örömünkre szolgál, hogy 2012-ben Romániából a mi projektünket fogadta el a Kongreszszus. Érdekességként említeném, hogy ennek a tíz éve működő akciónak a során először utaltak ki alapokat egy zsinagóga restaurálására.

A munka máris megkezdődött, remélhetőleg két éven belül befejezhetjük, most már minden attól függ, hogy a Körösvidéki Múzeum önrészének finanszírozását mikor kaphatjuk meg. Cristian Puşcaş műépítész irányítja a munkálatokat, és már folyik az anyaggyűjtés is, hogy minél reprezentatívabb legyen a váradi és Bihar megyei zsidóság teljes tevékenységének a bemutatása, és hogy ez a létesítményünk minél hamarabb bekapcsolódhassék a kulturális, muzeográfiai és nem utolsósorban a vallásos „körforgásba”.

– Ezek szerint ha jól értem, nem a nagyváradi, Bihar megyei holokauszt lesz a múzeum törzsanyaga.

– Nem, a holokauszt-emlékmúzeumunk a szilágysomlyói zsinagógában működik.

– A már említett amerikai segítséghez hasonló izraeli támogatást kapnak-e?

– Izraellel nagyon jó kapcsolatunk van, egyénileg is, csoportosan is sokan látogatnak el hozzánk. Az is sokat számít, hogy Givataim testvérváros Nagyváraddal, tehát a két város adminisztrációja is kapcsolatban áll. Fontos a temetők, illetve a templomok, kegyeleti helyek karbantartásához, gondozásához való anyagi hozzájárulás szempontjából is.

– Mondhatjuk-e ezek után azt, hogy a hitközség vezetőségének a munkája mindenekelőtt a nagy hagyományú múlt ápolására irányul?

– Nem, semmiképpen sem csak a múltra koncentrálunk, illetve annyiban igen, hogy a múlt ismerete és emlékeinek ápolása nélkül nem lehet jövőt építeni. Minket legalább annyira érdekel az, ami lesz, mint az, ami volt. Az utóbbi tíz esztendőben megállni látszik a kivándorlási hajlandóság, úgy mondanám, hogy stagnál a taglétszámunk. Ezért is fektetünk olyan nagy hangsúlyt a kulturális központunk fejlesztésére, mert a jövőépítést nagyon fontosnak tartjuk. Óvodát működtetünk, vallásórákat tartunk, kórusunk van, klezmer zenekar, idegennyelv-kurzus, gitár- és tánctanfolyam, sporttevékenységek. Tulajdonképpen ezeket a széles körű aktivitásokat négy korcsoportra osztva szerveztük meg, van gyermek-, ifjúsági, középkorú, és ahogy mondani szokás, aranykorú csoportunk. És ami nagyon fontos, hogy mindenki számára nyitottak vagyunk, bármilyen valláshoz tartozók részt vehetnek a tevékenységekben. És jönnek is szép számmal, az előadótermünk soha nem üres, naponta ötven és százötven közötti látogatónk van.

– Milyen sajátos gondokkal szembesülnek a nagyváradi, illetve a különböző romániai hitközségek?

– Más hitközségek nevében nem szólhatok, de feltehetőleg általános gond, hogy a műemlékeink karbantartásához és restaurálásához szükséges pénz nem kifejezetten bőséges. Nem szeretnék panaszkodni, hisz manapság úgyis mindig mindenütt panaszt hallunk. Tagja vagyunk a Romániai Zsidó Hitközségek Szervezetének, illetve partnerkapcsolatban állunk a JOINT-tal, a zsidóság nemzetközi szervezetével. Vagyis közös erővel megpróbáljuk valahogy megoldani a gondjainkat. Sokat jelent, hogy mindig számíthatunk Aurel Vainer segítségére, aki nemcsak országos elnökünk, de parlamenti képviselő is, és hasonlóképpen jó a kapcsolatunk Izrael Sabaggal, a JOINT romániai igazgatójával.

– Az ingatlan-visszaszolgáltatás milyen stádiumban van? Ugyanis más felekezetek komoly restitúciós gondokkal küzdenek.

– A restitúcióval nem közvetlenül a hitközségek foglalkoznak, hanem egy alapítvány, a Caritatea. Ezzel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy sok visszaigénylésünk már megoldódott, amelyek pedig nem, azok folyamatban vannak.