Könyvespolc: feltámadott, mert rátaláltak

Akkor az az alkotó vagy alkotók végképp rögzült(ek) az egyéni és – merem remélni – kollektív irodalmi tudatban. Dsida Jenővel – sajnos – még nem tartunk itt. Hozzám különösen közel áll – elnézést a személyes értékelésért –, ezért is örülök a Kriterion Könyvkiadónál 2009-ben megjelent Dsida Jenő emlékezete című, nagyon szép kiállítású emlékkönyvnek, alcímét pedig külön üdvözlöm: Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére.

A kötetet összeállította Sas Péter. Az összeállítással kapcsolatban lennének némi fenntartásaim. Félezernél kicsivel több oldalasra sikeredett a könyv – azért-e vajon, hogy hajazzon a Psalmus kezdősorára? Mert gondosabb, vagy mondjam úgy, hogy odafigyelőbb összeállítással a kevesebb sokkal több lett volna. Sas Péter megpróbál követni egyfajta időrendet, de aztán úgy tűnik, hogy kissé belegabalyodik önnön vezérfonalába. A fejezetcímek: Leselkedő magány, Nagycsütörtök, Psalmus hungaricus, Angyalok citeráján, Tóparti könyörgés, Arany és kék szavakkal. A „belezavarodás” nem abban áll, hogy nem marad meg a kötetcímeknél (szíve joga!), de az óhatatlanul nagyon sok ismétlődő értékeléssel elvész a logikai fonal és hígul a szöveg.

Az dicséretes, hogy közöl Dsida-prózát és verset is, nemcsak vele/velük foglalkozó pozitív/negatív értékelést, ám az egyes Dsida-versek kötetbe szerkesztésének elvére semmiképpen sem sikerült rájönnöm. Nagyon őszintén: végig az volt az érzésem, hogy Sas Péter nem is igazán olvasta el az általa beszerkesztett tanulmányokat-értékeléseket, s a Dsida-életmű sincs benne a kisujjában. Mintha csak rápillantott volna a címekre, afféle Google-kereső módjára, s ahol Dsida nevét látta, azt az írást betette. Nem értettem, miért kellett mind a két nagy ciklust, a Kóborló délutánt és a Viola-ciklust beszerkeszteni, ha a Tóparti könyörgés, illetve az Arany és kék szavakkal című fejezetekből épp a Tóparti könyörgés és az Arany és kék szavakkal című költemény hiányzik. Ráadásul ez utóbbi, ami a magyar irodalom egyik legcsodálatosabb szerelmes verse, semmiképpen sem műfordítói gondok rímbeszedése, viszont egy zömében ilyenszerű tematikájú fejezetnek kölcsönzi a címét. De a magam részéről hiányoltam például a szövegekben gyakran szereplő csodálatos A tó tavaszi éneke, az Esti teázás és mindenekelőtt a referenciaversnek mondható A költő feltámadása című költeményeket.

Ami viszont határozottan üdvözlendő, hogy a könyvön végigvonul, mintegy belecsempészve Láng Gusztáv Dsida-monográfiája, illetve posztmonografikus szövegei. Láng Gusztáv nem szorul az én dicséretemre, de nem hallgathatom el, hogy Dsidához nála jobban nemcsak hogy nem ért senki, de a véleményét sem sikerül senkinek világosabban megfogalmaznia. „A költő elbújik néha, mint a gyermek, és várja, hogy megkeressék” – írja Dsida Jenő a Hogyan kell verset olvasni című írásában. Láng Gusztáv nemcsak kereste, de meg is találta Dsidát. Ha nem ódzkodnék a pátosztól, azt mondanám, hogy az 50-es években megindult „ébresztgetést” ő fejezi be, igazi feltámadást rendezve Dsidának. Méltó feltámadást, amilyet Jékely Zoltán sürgetett. Vagy ahogy Tandori Dezső írja: „ha már rejtett értékeink bányászásába fogunk, nem kell-e egyszersmind saját irodalmi tudatunk eltemetettebb rétegeit, legszentebb öncsalásait is vizsgálat alá fognunk? Dsida is legyen erre ürügy.”

Nem szeretném, ha mentegetőzésnek tűnne, de meg kell mondanom, hogy az emlékkönyvvel kapcsolatos kifogásaim-fenntartásaim semmiképpen sem Dsida ellen, annál inkább érte szóltak. Hiszek abban, hogy túl immár a sokadik – hihetetlen, hogy ez a törékeny, majdnem gyerekember már százesztendős is elmúlt! – megemlékezésen, már nem az eltemetett mélyrétegekből kell a költőnek feltámadnia, vagy ahogy ő mondta: elrohannia „alkonyi fényben/ egy lángszínű lepke után.” De abban még nem vagyok biztos, hogy ha azt mondom: „Nem volt csatlakozás”, akkor arra össznépi kórus feleli: „Hat óra késést/ jeleztek és a fullatag sötétben/ hat órát üldögéltem a kocsárdi/váróteremben, nagycsütörtökön.” De hogy már teljesen ismeretlenül se szólnak ezek a sorok, ahhoz a Kriterion Dsida-emlékkönyvéhez hasonló kiadványok nagyon sokban hozzásegítenek. Minden kifogásolt hiányossága ellenére – ezért üdvözlendő a megjelenése.