Könyvespolc: Csataterek Petőfije

A háromszéki község leghíresebb szülötte, a szabadságharc legfiatalabb tábornoka, Bem tábornok vezérkari főnöke, majd a szabadságharc után Buenos Airesben az argentin Katonai Akadémiának negyedszázadon át az igazgatója maga is gyakran találkozott Bem főhadiszállásán Petőfivel, noha ennek sem Czetz, sem pedig a költő részéről nem maradt írásos nyoma.

Pedig a Csataterek Petőfije című kötet szerzői, dr. Kedves Gyula alezredes, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatóhelyettese és Ratzky Rita irodalomtörténész alaposan tájékozódtak nemcsak a könyvtárnyi Petőfi-irodalomban, de – és ez a költő halálának 160. évfordulójára megjelent ünnepi díszkiadványuk egyik fontos nóvuma is – szaktörténészekként a fennmaradt dokumentumokra hivatkoznak, a teljes szövegek mellett a kötet bőséges illusztratív anyagát fénymásolatokkal is gazdagítják.

Elsősorban Petőfi katonai pályafutását kíséri nyomon a kötet, s amit már a könyv címében is ígér, a csatatereket számos korabeli haditérképen és napjainkban készült fotográfiákon is megismerhetjük. De nem panaszkodhatnak az irodalomkedvelők sem, teljes egészében olvashatják azokat az emlékezetes költeményeket is, amelyek keletkezésükkor hihetetlen mozgósító erőt képviseltek, igazi harci riadók voltak.

Kedves Gyula könyvbemutató előadásából a szervezők és az érdeklődők, a helyi csillagőrzők, a hasonnevű hagyományőrző egyesület lelkes fiatal tagjai és idősebb szimpatizánsai nyomon követhették március 15. első számú vezetőjének és a fehéregyházi-héjjasfalvi ütközet hősi halottjának szabadságharcos mindennapjait.
Sem az idealizálás, sem napjainkban divatos ellenpólusa, a demisztifikáció nem jellemzi a szerzőket. Ők elsősorban informálni akarnak. A fennmaradt dokumentumokat faggatják, a bizonyítható tények rekonstruálása foglalkoztatja őket, csak azután a szubjektívebb vélemények, emlékezése.

Nem térnek ki a kényesebb témák taglalása elől sem, ilyenek a költő és egyes tábornokok konfliktusai. Több oldalról is megvilágítják a témát, igyekeznek nemcsak Petőfi, de a vele összeakaszkodó hadfiak érvelését, logikáját is nyomon követni. Petőfi honvédtiszti megítélését a zajos konfliktusok sokáig beárnyékolták. Bő másfél száz esztendőnek kellett eltelnie, amíg a higgadtabb, körültekintőbb, szakszerűbb megközelítések ideje elérkezett.
Mint tudjuk, Petőfi Sándor szabadságszeretete nehezen egyezett a hadsereg mint tekintélyalapú, hierarchikus szervezet értékrendjével. Márpedig, olvassuk dr. Holló Lajos altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójának ajánlásában, „egy működőképes hadsereg alapja a fegyelem, ami egyformán vonatkozik tisztre és közlegényre, a profi katonából lett tábornokra és a népvezér költőből lett önkéntesre is”.

Kevesen ismerték fel, Bem tábornok közéjük tartozott, hogy a „nehéz emberként” számon tartott „koszorús költőt”,ahogy a nemzetőri listán foglalkozását feltüntették, nem kezelhették szokványos esetként. A hadseregbe már eleve „sztárolva” érkezett, a honvédség imázsát döntően alakította, s hogy folytassuk a lényegében történelmietlen, kortárs terminusainkat, mai értelemben vett igazi „piárosa” volt a forradalmi hadseregnek.

Miközben a verseit ontotta, megélhetéséről, családjáról is gondoskodnia kellett. Röpke fél év alatt fia született, szüleit eltemette, és Segesvár is vészesen közeledett. Ahol az egykori soproni kiskatona, a rendfenntartó nemzetőrség választott századosa fokozatát a honvédségbe is átviszi, ott az őrnagyi rangot is előbb kiharcolja, majd sértődötten lemond róla. Petőfi Sándor az utolsó, végzetes csatában fegyvertelenül, mindenfajta katonai rang és feladat nélkül vesz részt, így néz szembe a kegyelmet nem ismerő cári lovasokkal.

Szerző: Krajnik-Nagy Károly