2013. március 15., 09:382013. március 15., 09:38
Később a féltve őrzött és rejtegetett Orbán Balázs-könyvben olvashattam bővebben róla, amit Kiss Béláné evangélikus lelkész adott kölcsön. Egyetemi hallgatóként, baráti körömmel óvatosan megkoszorúztuk március 15-én Magyarváron az emlékművet, majd ezt tanárként diákjaimmal is megtettük. Az 1989-es rendszerváltás után szabadságharcunk ünnepi megemlékezésének zarándokhelyévé vált ez a szent hely. 2004. október 29-én a négyfalusi önkormányzat jóváhagyta Dávid István javaslatát, hogy a Bolnok alatti utcát Kiss Sándor ezredes utcának nevezzék. A papolci gyülekezet 2004-ben a református templom belső falára emléktábla elhelyezésével rótta le Kiss Sándor iránti kegyeletét. A táblán a következő felirat olvasható: „Kiss Sándor huszárezredes (1809–1849) 2004. III. 15. 2005-ben Bencze Mikolt megalapította a Kiss Sándor Barcasági Barantacsapatot, amely azóta is rendszeresen szerepel nemzeti ünnepeinken és a Szent Mihály-napi rendezvényeken, most már Fejér András vezetésével.
Ha diákjainktól megkérdezzük, ki volt Kiss Sándor, a semmitmondó válaszok csak elkeserítik a kérdező tanárt. Márpedig az a nép, amely nem ismeri és nem tiszteli a múltját, elvész a történelem színpadán. Kiss Sándor 1809-ben született a háromszéki Papolcon, egy kisbirtokos székely nemesi családban. Apja császári-királyi őrnagy volt a határőrezredben, ezért Sándor fia utásziskolát végzett a Bécs melletti Korneuburgban. Éles eszű tanuló volt, 1821-től már hadfiként szolgált a 15. székely határőrezredben. Az 1848–49-es szabadságharc idején augusztustól a délvidéki harcok egyik hőse, és így 1848 elején már alszázadosi rangot kap. Katonai karrierje gyorsan emelkedett, október 1-jétől főszázados lett a honvédséghez csatlakozó 11. huszárezrednél, ahol decembertől őrnagyosztály-parancsnokká léptették elő.
Kossuth 1848. december 1-jén az erdélyi honvédsereg élére Bem József tábornokot nevezte ki, akit a Székelyföld katonai állapotáról Kiss Sándor háromszéki huszár őrnagy és Gál Sándor csíki ezredes tájékoztatta. 1848 nyarán a háromszéki és csíki közös székely huszárezredet Magyarországra vezényelték, és ennek a lovasegységnek lett Kiss Sándor a parancsnoka.
Egysége és a háromszéki határőr-gyalogezred egyik, szintén Magyarországra vezényelt zászlóalja 1848 decemberében csatlakozott Bemnek Erdély felszabadítására induló hadseregéhez, ettől kezdve hónapokon át Bem seregében harcolt – és a Bem által legkedveltebb tisztek egyike lett. 1849. január 21-én a Nagyszeben melletti hősi csatában elért eredményéért alezredesi ranggal tüntették ki a 11. huszárezredben, és egyben az erdélyi hadsereg dandárnoka is lett. A március 11-én zajló második nagyszebeni csatában való helytállásáért ezredessé léptették elő, és a 11. huszárezred parancsnoka és hadosztályparancsnoka lett. 1849. április 8-án Bem tábornok érdemjellel tüntette ki Kiss Sándor ezredest. 1849 tavaszán Bem jónak látta Erdélyt hat katonai körzetre osztani, és a Brassó vidékéből álló hatodik körzet élére Kiss parancsnokot kinevezni, valamint a tömösi különítmény élére Szabó Nándor alezredest.
A Barcaságon egy 5330 honvédből álló dandár volt elhelyezve Kiss Sándor ezredes parancsnoksága alatt, amit célszerűen felosztott a Kárpát-kanyar védővonalán. Innen a Tömösi-szorosban harcoló és onnan visszahúzódó Szabó Nándor seregének segítségére sietett, ahol a több mint huszonnyolcezer fős orosz túlerővel és osztrák sereggel találta szemben magát. Brassóban volt a 86. honvéd zászlóalj két százada Vas István és László Károly századosok vezénylete alatt és egy osztály székely huszár Daczó Zsigmond őrnagy, Moján Dániel segédtiszt, Gábriáni József, Gyárfás Samu, Reznek Károly századosok és Popa hadnagy vezetése alatt.
A Bodza- és Ósánci-szorosokba, ahol a támadás szintén lehetséges volt, nem jutott több mint a 85. zászlóalj két százada Hengel Béni és Vatán századosok vezénylete alatt. A Törcsvári-szorosban: Krasznay Pál őrnagy parancsnoksága alatt egy újonc honvéd zászlóalj, és a hétfalusi zászlóaljból három század Mircse Dénes, Dávid Lajos századosok, Szőcs Dániel főhadnagy, Vén Ferenc és Orbán János hadnagyok vezetése alatt. A Tömösi-szorosban, ahol Szabó Nándor alezredes volt a parancsnok, a következő csapatok álltak: négy század a 85. zászlóaljból Mara Gábor őrnagy vezetése alatt, segédtisztje volt Székely Dénes; századosok: Bereczky László, Botár Ödön, Medveczky Béla, Nagy Károly; hadnagyok: Balogh József, Paskó Antal, Kis György, Könczei Albert, ilyefalvi Lőte József, Gergely Ferenz és Biró Ferenc. Ezen négy századon kívül ott volt az Udvarhelyszéken alakult 7. határvéd zászlóalj, melynek őrnagya Jánosi József; századosok: Sebestyén Sándor, Frank József, Ugron József, Lázár Mihály, Gyulai Ferencz, Bajkó András; főhadnagyok: Derzsi János, Bereczky Zsigmond, Fodor Károly, Sándor János, Bajkó József, Haricska József, László János; hadsegéd Barabás József; főorvos Szakács István.
Egy század Borbáth-huszár, melynek századosa volt a csapatot alakító Borbáth László; hadnagyok: Gidófalvi Lajos, Gidófalvi Gábor, Benedek Ferencz és 120 fős legénység. A tüzérségnek mindössze hét ágyúja volt Semsey Tamás tüzér százados parancsnoksága alatt, hadnagyai voltak: Bora István és Molnár József.
Eleinte még a Tömösön volt a 86. honvéd zászlóalj két százada is, Tuzson János őrnagy, Dávid Péter és Szász Dániel századosok vezénylete alatt; de ezen két század már a csata előtt a Tömösi- és Törcsvári-szorosok közt levő siboti állomás megszállására rendeltetett, ahol Tuzson János parancsnoksága alatt e két század gyalogság, egy lovasszázad és két kis hegyi ágyú képezte az oroszok elleni erőt. A tömösi őrsereg állomása a határszéli Predeal-tetőnek egy, a Právoda völgye felé kirúgó és a Predealra feljövő utat uraló hegyfokán volt. Az előőrsön levő udvarhelyszéki határvéd zászlóalj a Borbáth-huszárokkal kezdték meg és folytatták – ritka bátorság és rettenthetetlen hősiesség közepette – a négy napig tartott előőrsi csatározásokat, mely folyton az oroszok visszaűzésével végződött, amire nagy befolyást gyakorolt Molnár József tüzér hadnagy oroszlánbátorsága, aki négy kis ágyújával roppant öldöklést vitt végbe az ellenség között.
Június 17-én hajnalban Alekszandr Nyikolajevics von Lüders gróf, orosz gyalogsági tábornok, a cári intervenciós csapatok hadseregparancsnoka közelgett Erdély határaihoz, melyet az osztrákoknak bedoldolgozó Józsika János áruló magyar százados vezett. Június 18-án reggel már az előőrsök a szkid kolostornál összetűztek, ami az orosz előcsapat visszaűzésével végződött.
Semseynek a Predeal-kolostornál elhelyezett ágyúi és a székelyek hatalmas sortűze az előrenyomult oroszok közt nagy pusztítást végzett. Dyck tábornok husz ágyúja mellé még másik húsz érkezett, és Lüders serege előrenyomult, a bekerítéstől tartó kis székely sereg a Predeal-tetőn levő második védsánc mellé húzódott vissza. Szabó Nándor délután 3 órakor elrendelte a visszavonulást, mert az oroszok elfoglalták a Predeal-tetőt. Egész haderőnk a Magyarvárhoz vonult vissza. Ekkor érkezett meg Kiss Sándor a Daczó Zsigmond által vezényelt székely huszárosztállyal, s a parancsnokságot maga vette át. Kiss egy kétségbeesett utolsó erőfeszítés után, átlátva, hogy a Predeal-tető visszafoglalása a rendelkezésére álló csekély erővel és tüzérséggel lehetetlen, megkezdte visszavonulását a Magyarvárhoz, az egykori Hammas-bérchez.
Lüders a magyar sereg reggeli támadó harca alapján belátta, hogy mily bátor, elszánt, s a visszahúzódásból megítélhetően milyen jól vezényelt haderővel van dolga. Ezért Dyck osztályának nyomában ő maga is harcra készen tört előre a sereg zömével. Kiss Sándor alól kilőtték a lovát, és egy szikláról visszapattanó kis golyó megsebezte a lábát; de ő másik lóra pattant, és vágtatott az előretörő negyedik rohamoszlop felé.
Az oroszok számára bevehetetlen volt a Magyarvár. Tavasszal a Tömös völgyébe látogató Bem tábornok a kézdivásárhelyi Szász Dániel mérnökkari századost bízta meg, hogy a szorost egy sáncerődítménynyel zárja le. 1849. április–májusban, mindössze hat hét leforgása alatt igen jól megépített erődítményt emeltek. Ám a Gebauer nevű brassói áruló szász erdész, ismerve a rejtett hegyi ösvényeket, a Posztovár völgyében levő csempészek ösvényén nehány zászlóalj muszka gyalogságot fölvezetett, majd lekalauzolta őket az Alsó-Tömös alatt húzódó Drága völgyén. Ezek hátulról, az orosz sereg zöme pedig szemből és oldalt támadta meg a kis honvédsereget. Iszonyú élethalálharc kezdődött, melyben egy harcolt 25 ellen.
A megmaradt honvédek Szabó Nándor vezénylete alatt a hátulról támadókon átvágták magukat, a megmentett ágyúkkal a Kőhavas erdőségein és Hétfalun át elmenekültek, hogy június 27-én a kökösi hídnál újra szembeszálljanak, és győzelmet arassanak a Tömösnél betört muszkák felett.
Karján és lábán megsebesülve, Kiss Sándor leesett a lováról. Az út mellett mindenütt halmok emelkedtek, s a hétfalusiak Orbán Balázs idejében még szám szerint meg tudták mondani, hogy itt ennyi, ott meg annyi honvéd van eltemetve, akik drágán adták életüket. Amúgy a szomszédos „oroszhalmokban” mindenütt három-négyszer annyi halott nyugszik. Tömösön ismert volt az a kert, ahol Kiss Sándort elfogták. A hős vezér vérvesztesége miatt elalélt, de nem halt meg, s midőn seregét elvonulni látta, utolsó erejét összeszedve kapaszkodott egy gazdátlanul száguldó lóra, s rohant, hogy honvédeit beérje, megállítsa. De amikor azok elhúzódtak, és a haza védsorompóit áttörve, a vad ellenséget mindenfelől győzelemittasan előretörni látta, akkor belophatta volna magát az erdőkbe, de egymaga megállt, s addig harcolt az őt körülzáró kozákokkal, míg újabban kapott sebei következtében ájultan esett le a lováról, és élve jutott az ellenség kezébe. Ezen a helyen a hétfalusi legenda szerint forrás tört fel, amelyet azóta is Sándor-forrás néven ismernek.
A cári sereg elfogatta, majd átadta Kiss Sándort az osztrákoknak, akik Csernovicba szállították, és figyelmesen ápolták, hogy egy újabb akasztott magyarral rettentsék el az utókort a szabadság eszméjétől. Az egyik legenda szerint Kiss Sándor a brassói Langer orvostól az attilája gombjába rejtett méreggel 1849 júliusában végzett magával, hisz neki a magyar szabadság életcélja volt, és nem szeretett volna osztrák kézben, megalázottan meghalni. Egy másik változat szerint viszont a csata helyszínén halt meg. Ez volt a barcaságiak thermopülai ütközete, és így lett Kiss Sándor a barcasági Leonidasz.
Emlékét a helyszínen egy róla elnevezett forrás, illetve a Magyar Mérnök- és Építészegylet által a csata helyén 1879. szeptember 25-én állított emlékmű őrzi, melynek avatásán a brassói magyar dalárda is énekelt, és amelyen Koós Ferenc egykori brassói tanfelügyelő 1848–49-es huszárként vett részt. Kiss Sándorról egy régi rajz után Bellony László elkészíti portréját (akvarell, színezett litográfia, 21×28 cm). Kissé elszomorító, hogy a hétfalusi lelkészek és tanítók nagy része a szabadságharcban részt vevő hétfalusiakról és a környékbeli csatákról kevés adatot mentett meg, pedig ők lettek volna a legilletékesebbek, hogy ezt a rengeteg információt nekünk átadják. Szerencse, hogy Orbán Balázs 1873-ban A Székelyföld leírása hatodik kötetében mindezeket megmentette.
Az 1867-ben Szibériából amnesztiával szabadult lengyel foglyok hozták az első hírt Petőfiről, közülük Wiszniewskynek a neve megtalálható a csitai levéltárban. Jókai Mór megkezdte a Petőfi sírját kutató expedíció megszervezését, ám hiába interpellált a parlamentben, a belügyminiszter elutasította. Az első világháború után a Bajkál-tó mellé deportált hadifoglyok számoltak be 80-90 éves, eloroszosodott egykori magyar 1849-es szabadságharcosokkal való találkozásukról. Svigel Ferenc hadifogoly egy sírtábla képét is elhozta „Alekszander Sztepanovics Petrovics, vengerszkij maior i poet” sírjáról.
A. Tjivanyenko és E. Djomin, valamint Vaszil Pagirja elkezdtek kutatni a magyar hadifoglyok után a burját fővárosban. Illyés Gyula is írt egy 1936-os újságcikk nyomán a szovjet írószövetségnek, és kérte, hogy kutassanak Petőfi után. Zilahy Lajos is írt világháborús hadifoglyok kinti 48-asokkal való találkozásairól. Csák Gyula író és a magyar származású A. Herskovics szovjet irodalmár jártak is a barguzini temetőben, Eliaszov professzor hagyatékában fantasztikus elbeszélést találtak Petőfiről. Közben megtörtént a hivatalos magyar expedíció is Barguzinban, de a mai napig nem tisztázódott Petőfi sírja és csontváza. Kéri Edit könyvet is írt az elért eredményekről.
Az 1990-es évek után kezdtek előkerülni az addig elérhetetlen levéltári adatok. Andics Erzsébet 1965-ben megjelentetett egy háromkötetes forrásgyűjteményt az 1848-as forradalomról. Ebben az egyik német nyelvű irat kelte: 1849. május 14., Bécs. Tartalma: minisztertanácsi jegyzőkönyv, amelyben Schwarzenberg herceg, osztrák külügyminiszter előterjeszti – a bécsi orosz nagykövettel való előzetes megbeszélés után –, hogy az oroszok, akik nagy sereggel segítenek a magyar háborút letörni, transzportálhatják a magyar foglyokat Észak-Ázsiába, Szibériába és Kamcsatkába.
Ezt június 3-án írta alá Ferenc József császár. A segesvári csatában harcoló Lüders tábornok jelentésében több mint kétezer fogoly Bukovinába történő átirányításáról ír: „A tiszteket elkülönítettük… Bem adjutánsa… és intendánsa, Kiss és Becsei, akiket mint fontosabbakat, Bukarestbe fogunk küldeni…”. Ez nagyon fontos adat, hisz Kiss Sándort öngyilkosnak, Becsei Edét pedig hősi halottnak tartja a magyar történelem. Ezen a történelmi vonalon tovább kell nyomozni, mert megtörténhet, hogy Kiss Sándor és Becsei Ede szibériai rabként fejezte be az életét, és ott nyugszanak valamelyik szibériai temetőben.
Bencze Mihály
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok