Kisebbségvédelem vagy államvédelem?

Románia külügyminisztériuma, valamint a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) 2015. április 30-án konferenciát szervezett abból az alkalomból, hogy Románia húsz évvel ezelőtt ratifikálta az Európa Tanács keretében kidogozott és elfogadott Keretegyezményt a Nemzeti Kisebbségek Védelméről.

Meglátásunk szerint a konferencia megszervezésének körülményei, valamint az ott elhangzottak meglehetősen jól illusztrálják Románia kisebbségpolitikáját: miközben a román külügyminiszter modellértékűnek nevezte az ország kisebbségekkel kapcsolatos politikáját és hangsúlyozta, hogy annak lényege az érdekeltek bevonása a döntéshozatalba, a konferenciára meg sem hívták az ország legnagyobb nemzeti kisebbségének érdekvédelmi szervezetét, az RMDSZ-t. Hasonlóképpen nem küldtek meghívót a román állam kisebbségkutatással foglalkozó tudományos kutatóintézetének, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnek sem.

A konferencián felszólalt Gianni Buquicchio, az Európa Tanács (ET) független alkotmányjogászokból álló tanácsadó testületének, az ún. Velencei Bizottságnak az elnöke, aki – mielőtt a BBTE díszdoktorává avatták – kifejtette: bár az általa vezetett intézménynek nem feladata az egyes országok kisebbségvédelmi rendszerének monitorozása, úgy tapasztalta, hogy Románia kiemelten figyel a keretegyezménynek és más nemzetközi dokumentumoknak a betartására.

Bukarest adósságai

Gianni Buquicchio helyesen állapította meg, hogy a Velencei Bizottság tevékenységének homlokterében nem a kisebbségvédelem áll, ugyanakkor komoly kérdéseket vet fel az a megállapítása, hogy Románia példaértékűen figyel a vállalt nemzetközi kötelezettségei betartására. Az Európa Tanács keretében két, a kisebbségek védelmével foglalkozó egyezmény is született, a Keretegyezmény mellett a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját is ratifikálta Románia.

Ezek betartását külön erre a célra felállított bizottságok ellenőrzik, ezért szokatlan diplomáciai megoldásnak számít, hogy a Keretegyezmény Tanácsadó Bizottsága előadói minőségben nem képviseltette magát az általa ellenőrizendő egyezményről szóló konferencián, a Velencei Bizottság elnöke pedig – mintegy átvéve a Tanácsadó Bizottság szerepét –, sarkos véleményt fogalmazott meg az egyébként szűkebb szakterületén kívül eső kérdésben.

Amennyiben a Tanácsadó Bizottság képviselői is jelen lettek volna a kolozsvári eseményen, valószínűleg nem hagyhatták volna figyelmen kívül, hogy Románia már több mint egy éve késlekedik a Keretegyezmény végrehajtásáról szóló jelentésének leadásával és a legutóbbi monitoring során megfogalmazott számos ajánlást is figyelmen kívül hagyta. A Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának alkalmazása te­rén a helyzet még ennél is súlyosabb: az ország már több mint három éve késik a jelentés leadásával, miközben az ezzel kapcsolatos monitoring is háromévente lenne esedékes.

Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a Velencei Bizottság elnöke az ország kisebbségpolitikáját illető elismerő szavakkal – különösen azzal a megállapítással, hogy a román hatóságokat ténylegesen foglalkoztatja a keretegyezmény és az alkalmazandó sztenderdek tiszteletben tartása – gyengíti az Európa Tanácsnak a két kisebbségvédelmi egyezmény monitoringjá­val kapcsolatos tevékenységét, ezáltal megkérdőjelezi a Tanácsadó Bizottság munkáját.

Gianni Bu­quicc­hio figyelmen kívül hagyja továbbá az ET egyéb szerveinek a román kisebbségvédelemmel kapcsolatos megállapításait is. A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) tavaly publikált jelentése a nemzeti szimbólumok kapcsán rámutatott a román hatóságok következetlen gyakorlatára, a vagyon-visszaszolgáltatással kapcsolatos problémákra és a strasbourgi emberi jogi bíróság elmarasztaló ítéletei végrehajtásával kapcsolatban is egyre szembetűnőbb elutasító magatartásra Románia részéről.

Aurescu és az „etnikai” autonómia

Bogdan Aurescu román külügy­miniszter a konferencia felszóla­lójaként kifejtette, hogy az Eu­rópa Tanács különböző mo­ni­to­ringjelentései elismerték az ország kisebbségvédelmi rendszerének hatékonyságát. A valóság ezzel szemben az, hogy a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának legutóbbi monitoringja során a Szakértői Bizottság a közigazgatási nyelvhasználatot illetően az ország által vállalt 16 bekezdés, illetve pont közül csupán egyet minősített teljesítettnek a magyar nyelv vonatkozásában, kettővel kapcsolatban további információk szolgáltatására szólította fel az országot, a többit pedig csak részben látta teljesítettnek.

Külön érdekesség, hogy a konferenciának otthont adó város, Kolozsvár kirívó példája annak, hogy az ország nem tesz eleget a Szakértői Bizottságnak a 20 százalékos nyelvhasználati küszöb leszállítására vonatkozó felhívásának, ezáltal a 16 százalékban magyarok által lakott városban nem érvényesülhetnek a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályok. Sőt, a város vezetősége még a kétnyelvű településtáblát sem hajlandó kihelyezni a város bejárataihoz, ennek érdekében még a bírósági eljárástól sem riadt vissza.

Bogdan Aurescu arról is beszélt, hogy az etnikai alapú területi autonómia nem lehet jó megoldás a kisebbségvédelemben. A politikus ezzel a román közbeszédben meglehetősen gyakran alkalmazott szókapcsolattal azt a látszatot keltette, hogy a Romániában élő magyarok etnikai alapon kérnének területi autonómiát, miközben a területi autonómia értelemszerűen nem lehet „etnikai”, hiszen egy területre vonatkozik, nem pedig egy etnikai csoportra.

A fogalmi zavar mellett azonban mindenképpen ki kell emelnünk, hogy amennyiben a tárcavezető a területi autonómia intézményére gondolt, úgy az európai példák éppen azt mutatják, hogy az hatékony konfliktuskezelő eszköz a kisebbségvédelemben. Ezt ismerte el legutóbb az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése is a Kalmár-jelentésként ismert dokumentum megszavazásával (amely az ET keretében elfogadott korábbi határozatokra és ajánlásokra épít), ám úgy tűnik, hogy Románia ezt a jelentést sem tekinti iránymutatónak maga számára.

Bár a konferenciára nem kapott meghívást, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kelemen Hunor levélben jelezte fenntartásait a Velencei Bizottság elnökének. Ebben kifejtette, hogy „ez a hozzáállás teljes mértékben sértő és antidemokratikus, és nagyon komolyan megkérdőjelezi a romániai kormányzat elkötelezettségét a nemzeti közösségekkel folytatott párbeszéd és együttműködés terén”.

Az RMDSZ elnöke levelében 14 pontban foglalta össze a nemzeti kisebbségeket ért jogsértéseket. Hasonlóképpen vélekedett a konferenciáról és annak üzenetéről Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is, aki elmondta: „ezen a konferencián sok szép dolgot mondtak, épp csak a valóságról nem esett szó”. Az SZNT elnöke egy listát is átadott Bogdan Aurescunak és Gianni Bu­quicchio munkatársának, amelyben pontszerűen felsorolták, hogy Románia hogyan szegi meg a keretegyezmény előírásait.

Kevésbé fontos a kisebbségi probléma?

A Velencei Bizottság elnökének, valamint a román külügyminiszternek az értékelése a román kisebbségvédelmi rendszerről már csak azért sem lehet helytálló, mert – amint arra a két szervezet is rámutatott – számtalan ügy jelenleg is megoldatlannak tekinthető, sőt, még a meglévő jogszabályok betartása terén is súlyos gondok merülnek fel.

Gianni Buquicchio a konferenciát követően egy interjúban is kifejtette nézeteit a kisebbségi kérdésről, amelyben leszögezte, hogy a kisebbségi probléma egyre kevésbé fontos Európában. Ezzel kapcsolatosan utalnunk kell rá, hogy a Velencei Bizottság elnökének véleményével ellentétben az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetére való odafigyelés fontosságát az Európai Parlament legnagyobb frakciójával rendelkező Európai Néppárt is felismerte, sőt, épp az elmúlt hetekben szervezett nyilvános közmeghallgatást a kérdésben. Ezen az eseményen a kérdés nemzetközi szakértői és a kisebbségi közösségek képviselői is úgy vélekedtek, hogy óriási szakadék tátong a jogi szabályozások és a gyakorlati tapasztalatok között.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a Románia területén élő őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének értékelése során az adott közösségek megmaradásának, az identitás megőrzésének és újratermelésének szemszögéből ajánlatos megítélni a folyamatokat. Ebben a tekintetben a kisebbségi közösségek képviselői által megfogalmazott meglátások és igények mellőzése rendkívül súlyos hiba.

A hasonló kicsengésű konferenciák az érintett közösségek jogos felháborodását váltják ki, hiszen hivatkozási alapul szolgálhatnak a kormányok számára. Összességében megállapítható, hogy a meglévő jogszabályok szelektív, esetleges végrehajtásával, valamint a többség-kisebbség közötti rendszeres és mindennapos konfliktusaival terhelt román kisebbségvédelmi „modell” a legkevésbé sem nevezhető mintaértékűnek, a kolozsvárihoz hasonló konferenciák – abban a formában, ahogyan azt megszervezték – sajnos nem járulnak hozzá a kérdés megfelelő kezeléséhez és a többség-kisebbség viszony rendezéséhez.

Budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet