Kisebbségi jogok

Borislaw Geremek tekintélyes lengyel liberális európai képviselő, korábbi külügyminiszter így figyelmeztetett egy Zeit-interjúban: „Ha nem sikerült a polgárok politikai érzelmeit a demokráciába integrálnunk, máris elvesztettük a játszmát. Minden kormány megítélése abbéli képessége alapján történik, hogy a legerőtlenebbek és a legszegényebbek életét javítani tudja.”

Gazda Árpád

2007. február 02., 00:002007. február 02., 00:00

Ez pedig nem csupán a társadalmiigazságosságról, hanem a kisebbségijogokról is szól, kiváltképp, ha arragondolunk, mennyire veszélyesek a populistáknacionalista megnyilvánulásai SzerbiátólRomániáig, SzlovákiátólLengyelországig és Magyarországig. Helyesenmutatott rá a lengyel polgárjogi mozgalom hajdanielőrelátó képviselője arra is, hogy apolitikai és történelmi alapú nacionalizmusKözép-Kelet-Európában többségigyakorlat.
Az európai egyesülésfolyamatának kezdete óta a nemzeti kisebbségekkelés etnikai csoportokkal való bánásmódtöbbé nem kizárólag a nemzetállamokügye. Az ENSZ, az EU, az EBESZ és az Európa Tanácshatározatai és irányelvei mindenüttérvényesek. A Koszovó jövőjérőlszóló vita sem csupán az albán többségönrendelkezéshez való jogáról szól,hanem a tartományban még ottmaradt szerbek kisebbségijogairól is.
Jugoszlávia iskolapéldájatúl közel van ahhoz, hogy látszólagjelentéktelen viszályokat egy államnemzet ésegy nemzeti kisebbség között – különösen,ha ez utóbbi számíthat anyanemzeténektámogatására – félvállrólvegyünk.
Ezért az erdélyi,mindenekelőtt a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem(BBTE) egyetemi oktatói és diákjai körébenmegnyilvánuló nyugtalanság is nemzetközifigyelmet érdemel. Noha Románia összlakosságának6,6 százaléka magyar (mintegy 1,5 millió lélek),a magyar diákok aránya csak 4,4 százalék,és pusztán 1,6 százalékuk tanulhatanyanyelvén. Nyolcvan világhírű tudóstámogatásával, hivatkozva hasonlófinnországi, svédországi, spanyolországi,macedóniai és szlovákiai kisebbségifelsőoktatási intézmények működésére,a magyar oktatók és diákok követelik a nagymúltú Bolyai Egyetem visszaállításáta mintegy 6 ezer magyar diák számára. A BolyaiEgyetemet a kommunista rezsim 1959-ben megszüntette, illetve„egyesítette” a román Babeº Egyetemmel.
Két fiatal docenst, a fizikusHantz Pétert és a matematikus Kovács Leheltnemrég átlátszó ürüggyelazonnali hatállyal elbocsátották állásukból,mivel tiltakozó akciókat szerveztek. Formáliselbocsátási okként a fiatal egyetemi oktatóknakazt vetették a szemükre, hogy az egyetem többépületében magyar feliratokat helyeztek el.
A két megregulázottdocens nemrég Bécsben is bőségesbizonyítékokkal támasztotta alá, hogy azEU-tagsághoz méltó „multikulturalizmusról”és „háromnyelvűségről” a BBTE esetébenszó sem lehet, a magyar egyetemi oktatók ésdiákok egyenjogúságát éskisebbségi jogait nem tartják tiszteletben Kolozsváron(és máshol sem).
A BBTE szimbolikus jelentőségűesete és a bátor polgárjogi aktivistákrendreutasítása nemcsak terheli a román–magyarkapcsolatokat, hanem rossz fényt vet az újdonsültEU-tag Romániára is.

Paul Lendvai

Megjelent a Der Standard, 2007. január25-i számában
Fordította: F. S.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei