Kiegészítések ’56 erdélyi történetéhez

Következésképpen az 1990-es években többnyire visszaemlékezések és életpálya-interjúk jelentek meg, hozzá kell tenni azonban, hogy a forráskutatást a levéltárak anyagának  meglehetősen nehézkes elérhetősége is akadályozta. Egyfajta áttörés a Corneliu Lungu–Mihai Retegan szerző-, pontosabban kutatópáros nevéhez fűződik, akik 1996-ban a bukaresti Univers Enciclopedic kiadó gondozásában a korabeli román külügyminisztérium, a Securitate és a Román Kommunista Párt (volt Munkáspárt) levéltárából többszáz forrásértékű dokumentumot tettek közzé. 1956 Explozia. Percepþii române, iugoslave ºi sovietice asupra evenimentelor din Polonia ºi Ungaria (1956 A robbanás. Román, jugoszláv és szovjet reagálások a lengyelországi és magyarországi eseményekre) című kötetük már tartalmaz jónéhány támpontot további kutatásokhoz. 2003-ban a kolozsvári székhelyű Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja újabb dokumentumválogatással rukkolt elő. A Soros Alapítvány támogatásával dolgozó munkacsoport Andreea Andreescu, Lucian Nastasã és Varga Andrea szerkesztésében az Etnokulturális kisebbségek-dokumentumsorozatban a Romániai magyarok (1956–1968) címmel újabb, bukaresti, budapesti, kolozsvári, marosvásárhelyi és nagyváradi forrásokat tett közzé, ezeknek legalább egyötöde kötődik az 1956-os forradalomhoz.
Most, az 50. évfordulón néhány újabb munkával gazdagodott az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc romániai irodalma. A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld havi kulturális folyóirat bő háromszáz oldalas különszámmal jelentkezett, amelynek teljes terjedelme ’56-tal kapcsolatos, friss irodalmi alkotásokat, visszaemlékezéseket és levéltári forrásközléseket tartalmaz. A Korunk két kiadvánnyal is jelentkezett, az anyagok egy része azonban a forradalom 40. évfordulóján született írások újraközlése.

„Érvényesül a sztálinista vonal”…
A tudományos kutatás igényével született két kiváló kötet is. Stefano Bottoni kutató főszerkesztésében a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadó gondozásában Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959) címmel megjelent dokumentumválogatás a forradalom és szabadságharc előzményeit, történéseit és következményeit négy tömbbe osztja. Tekintve, hogy a forradalom vizsgálatából nem lehet kihagyni annak előzményeit, a kötet első fejezete a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusától a forradalom kirobbanásáig terjedő időszakba nyújt betekintést. A Román Munkáspárt (RMP) Politikai Bizottsága üléseinek, Jordáky Lajos egyetemi tanár, illetve Máthé János magyarhermányi autodidakta történetkutató naplójának, az RMP Magyar Autonóm Tartományi pártbizottsága dokumentumainak, belügyi, illetve magyar diplomáciai forrásoknak a részletei teszik láthatóvá a szovjet pártkongresszust követő, a magyar-, illetve a lengyelországihoz képest túl lassú romániai olvadást. A romániai párt- és államhatalom merevségét jellemzi Jordáky Lajosnak például az az 1956. augusztusi naplórészlete, miszerint „Az események gyorsan követik egymást a kommunista mozgalmon belül. Magyarországon erőteljesen folyik a Rákosi-féle sztálinizmus felszámolása. Lengyelországban ma közölték, hogy Gomulkát és barátait rehabilitálták. Kelet-Németországban Dahlemet s a régi emigráns vezetőket szintén rehabilitálták. (…) Csak nálunk érvényesül még teljes egészében a sztálinista vonal. A legvadabb és szűklátókörűbb sztálinizmus. Bár a kulisszák mögött itt is forr valami. (…) Még a tisztulás is dogmatikus és szektaszerű. Ez is bizonyítja, hogy mennyire vérszegény és gyenge, szektás és szűklátókörű a romániai kommunista mozgalom”. Nagyjából ezt a szűklátókörűséget és merevséget tükrözik a kötet második fejezetében az 1956. október 24-e és 1957. február 20-a közötti időszakból válogatott források. Egyebek mellett kiderül, hogy egy október 24-i ülésen marosvásárhelyi értelmiségiek (Sütő András, Hajdu Győző, Hajdu Zoltán, Gálfalvi Zsolt, Papp Ferenc, Antalffy Endre, Molter Károly, Nagy Pál és mások) aggodalmukat fejezik ki a Szovjetuniót a XX. pártkongresszus óta érő „rágalomhadjárat” miatt, s hogy az október 23-i, budapesti tüntetés nyomán vér folyt a pesti utcán. Míg Nagy Pál tanár egyetért a magyar ifjúság és munkásosztály békés tüntetésével és követeléseivel, Hajdu Győző ezzel szemben arról beszél, hogy Magyarország határain túl „élezik a fegyvert, nagyon sokan a nyugat-német fegyverektől várják a megoldást”. Az időszakot jellemzi Máthé Jánosnak egy 1956. novemberi naplórészlete: „Az október végén kezdődött magyarországi felkelés híre, mint becsapódó gránát érte a vörös pártkönyves társaságot és a körülöttük hajlongó salakot. Lélegzetvisszafojtva lesték a rádió minden zörrenését. A bérezelt vezérkar riadót fúvatott, október 28-tól kezdve éjjelenként tíz főből álló őrség kellett kiálljon, hogy amíg a kullancshad a paplan alatt pihen, vigyázzon a népi demokrácia vívmányaira. A magyarországi megmozdulás rendkívüli izgalmat váltott ki a nép körében. Szilárd volt a meggyőződés, hogy a Budapesten elindult lavina fejleményeként a leigázott európai államokban összeomlik a vörös pokol. (…) Letörve, elkeseredve, elcsüggedve hallgattuk a vörös hóhér brutalitásáról szóló híreket. Dermedtség feküdt újra az erdélyi magyarság lelkére” – írja Máthé János. Szilágyi Domokos pedig így fogalmaz családjához írt november 16-i levelében: „Az utóbbi két hétben, a magyarországi események hatására fölfordult az egész Bolyai (Tudományegyetem – B.L.). Persze, velünk minden nap gyűléseztek, hogy csillapítsuk a népet. Mélyen tisztelt felsőbb szerveink ugyanis szörnyen begazoltak, hogy nehogy kivonuljon a kolozsvári diákság tüntetni, úgy szép békésen (…)”.
A harmadik fejezetben kiderül, hogy mennyire rezelt be a hatalom. Itt már az 1957 első hat hónapjában végrehajtott letartóztatásokról, illetve az első kihallgatások jegyzőkönyveiből körvonalazódik a megtorlás, valamint a magyarságpolitika átalakulása, amit a negyedik, egyben zárófejezetben levő dokumentumok is tükröznek.

Magyar hurcolt meg magyart Erdélyben
Pál-Antal Sándor könyve az Autonóm Magyar Tartományban történtek összefoglalója. A marosvásárhelyi nyugalmazott főlevéltáros Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások az Autonóm Magyar Tartományban című, a Mentor kiadó gondozásában megjelent könyvének jellemzője, hogy végre a tudományos kutatás igényével foglalja össze a tárgyalt régióban történteket, s, hogy: könyörtelenül őszinte. Például abban, hogy ’56 romániai történései meg nem érdemelt módon váltak a kutatás meglehetősen kései tárgyává, és még mindig igen-igen sok a tisztáznivaló. Abban is könyörtelenül őszinte ez a munka, hogy a 77,32 százalékban magyarlakta, valamivel több, mint 731 ezer lakost számláló akkori tartományban a belügyi (milicista és szekustiszt, illetve altiszt-) állománynak több mint háromnegyedét kitevő magyarok feladatukat túlbuzogva hurcoltak meg több mint ezer embert, köztük asszonyokat és kiskorú gyermekeket is, és nem kevesebb, mint 826 személyt zárattak hosszú évekre súlyos börtönbe. Pál-Antal Sándor adatai igazolják: figyelembe véve azt is, hogy a magyarországival ellentétben Romániában, ezen belül Erdélyben csak elképzelt forradalom volt, arányaiban az itteni megtorlás súlyosabb a magyarországinál. Pál-Antal Sándor kötetének másik nagy érdeme, hogy a Polis kiadó gondozásában idén októberben megjelent 1956-os életrajzi adattárhoz hasonlóan külön fejezetben tartalmazza az összes erdélyi csoportos vagy/és egyéni politikai per tömör összefoglalóját, a legfontosabb adatokkal egyetemben. A Mellékletben pedig minden kétséget kizáróan elgondolkoztató, vitára, sőt, megkockáztatom: személyes sértődésekre is okot adó kordokumentumok kaptak helyet. A MAT korabeli napilapjából válogatott cikkekből kiderül, hogyan viszonyult a forradalomhoz eléggé el nem ítélhető módon a Vörös Zászló. A tartományi pártbizottság levéltárából előkerült gyűlés-jegyzőkönyvek, illetve más dokumentumok pedig azt örökítik meg, ahogyan magyar dolgozók és a párt mögé felsorakozó értelmiségiek (köztük jónéhányan a fennebb említettek közül) a forradalmat fasiszta banditák kalandjának minősítik, a Magyarországon  visszarendeződni látszó többpártrendszert a népi demokrácia és proletárdiktatúra elleni merényletként és „polgári restaurációként” értékelik. Az eredmény, azaz a hűségnyilatkozatok és a megtorlás egyre ismertebbek, ehhez szolgáltat újabb adalékokat Pál-Antal Sándor könyve mellékletének peranyag-válogatása.