Kétszáz lej csendháborításért

Címzett: jómagam a Borsos Tamás utcából, házszám elírva. Feladó: marosszentgyörgyi csendőrlaktanya, Máriaffy Lajos utca 7. szám. A személynevek helyesen írva, ékezetek nélkül. A JO1370457-es számú jegyzőkönyvet 2016. március 16-án 13 órakor töltötte ki N. Árpád törzsőrmester. A jegyzőkönyvben már (még) helyesen szerepel a lakcímem. A személyi adatok is. A jegyzőkönyv lényege egy kétszáz lejes büntetés kirovása az 1991/61-es számú törvény 2/25-ös cikkelye alapján, 2016. március 10-én 18 óra 5 perckor tanúsított csendháborító magatartásomért.

Az eredeti román szöveg a teljes hitelesség kedvéért: „În calitate de participant la marşul neautorizat de promovare a ţinutului secuiesc a fost depistat împreună cu mai multe persoane în timp ce tulbura liniştea locatarilor din zonă, respectiv de pe strada Revoluţiei.” (A székelyföldet – így, kis betűkkel – népszerűsítő törvénytelen menetelés résztvevőjeként más személyekkel együtt tetten érték, miközben a lakosok csendjét háborította a környéken, valamint a Forradalom utcában.) A megjegyzéseknél az szerepel, hogy operatív videofelvételek léteznek.

A jegyzőkönyv elolvasása után rohamosan romlott a közérzetem. Hiszen nem tartozik a kellemes életérzéseim közé szembesülni azzal, hogy kihágást követtem el, még akkor sem, ha egy... Románia... korifeusai és farizeusai rótták ki rám. Másrészt enyhén szólva nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé hadakozni a bürokráciával, az igazságot szolgáltató vagy nem szolgáltató szervekkel, fel-feltéve magamnak a költői kérdést: ki képes hatékonyan megvédeni jogainkat, amikor a hatalmak árnyékában zsönglőröznek mindazok, akár itthon, az Unióban vagy azon kívül, akiknek hasonló esetben a képviseltjeik védelme lenne a munkaköri leírásuk egy része? (Kincses Előd felvállalta a március tizedikei „zavargók” védelmét, ő maga is büntetettje lévén az aznapi megemlékezésnek. De melyik nem nyugdíjas ügyvéd vagy nem ügyvéd áll Kincses Előd mellé, és ki nem?)

Talán mondanom sem kell: ártatlan vagyok. Egyetlen marosvásárhelyi lakost sem zavartam meg amúgy csendórán kívüli tevékenységében. Nem kiabáltam, nem szidtam a rendszert, nem akartam országhatárokat módosítani, nem énekeltem, nem gesztikuláltam, nem hordtam hegyes zászlórudat. Csak gyalogoltam és beszélgettem a mellettem haladó ismerősökkel. És legalább tucatnyiszor belemosolyogtam a minket filmező kamerákba. Miközben néhány ezred magammal azon az úton sétáltam le a főtérre a székely vértanúk emlékművétől, amelyet kijelölt számomra is a hatóság. A rendkívül sűrű csendőr- és rendőrkordon között. Vagy mégsem mosolyogtam eléggé? Vagy elmondtam volna egy Ceauşescu-viccet a mellettem ballagó szovátai barátaimnak?

Hát egyáltalán nem hízelgő számomra, hogy megbüntettek. Igaz, mindkét nagyapámat börtönbe zárta a kommunista rendszer. A nagyszüleim rendszert veszélyeztető szervezkedései mellett az én csendháborító viselkedésem végül is elhanyagolható. Bár azt mondják, hogy aki kenyeret lop, az nagyobb bűntettre is képes. Jó lenne hát egyszerre letudni minden bűnömet. Kétszáz régi-régi lejt, azaz két darab kék Bălcescut rónék ki magamra (minimum), mert 1989. december 21-én a szekus sortűz elől menekültem, és ott hasaltam az egykori Bem-Bem épülete mellett.

1990. március 19-e miatt legalább egyhavi átlagfizetésre büntetném magam, mert fotózás miatt majdnem megvertek (úgy kellett nekem!), utána pedig az RMDSZ-székházból köveket dobáltam a békés tüntetőkre, sőt a padláson kiszabadulásomig aktív csendháborító tevékenységet folytattam. Végül, de nem utolsósorban, kétszáz dollárt megérne a három évvel ezelőtti tettem is, amikor szintén egy március tizediki napon a New York-i román nagykövetség előtt békésen lengettem egy székely zászlót. A zászlórúd végére már nem emlékszem. A nyuszika sapkájára sem...

Közben fokról fokra javulgat a közérzetem. Eszembe jut, hogy a kilencvenes években március derekán évről évre összegyűltek a „padláslakók”. Már aki el tudott jönni. Olyan volt, mint az érettségi vagy évfolyam-találkozók: névsorolvasás, beszélgetés, csak a buli hiányzott. Remélem, most is összeverbuválódik egy jó kis csapat! A hitelesség kedvéért még mulatság is lesz: tánc, kurjongatás – csendháborítás. Mert ha papírunk van róla, viselkedjünk annak tartalmához méltóan. Amint Faludy György elmesélte egyik könyvbemutatóján, mi több: eldicsekedett vele, hogy az amerikai hadsereg tagjaként kötelező módon kiállítottak a nevére egy papírt, miszerint normális. Amúgy kevesen tudnak felmutatni ilyen igazolást vagy éppen jegyzőkönyvet.

Csendháborításért járó büntetésemet szinte-szinte nagypénteken kézbesítette a postás. Közben Jézus feltámadott. Tamási Áron nevében üzenem a júdáskodó tamáskodóknak és a tamáskodó júdáskodóknak: Rendes feltámadást!

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár