Kedves, lásd, ez más világ

Rendhagyó, ám sikeres színházi kísérlet a szöveg és a mozgás ötvözésére a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának legújabb bemutatója, a Timúrra várva. Pontosabban ősbemutatója, hiszen az előadás Aczél Géza irodalomtörténész, a debreceni Alföld folyóirat főszerkesztőjének szabadversére épül. A rímes versbeszéd hatását felerősítő vagy éppen annak ellentmondó koreográfia és a rendezés Demcsák Ottót dicséri, aki a Győri Balett alapítói közé tartozik, 1999 óta pedig örökös tagja az intézménynek.

Timúr elment...

A váradi stúdiószínház lépcsőházában fekete rózsákat döf a korlátba Timúr (Kardos M. Róbert), miközben távozik. A néző nemcsak a játéktérbe, hanem egy átlagos tömbházlakásba is belép, miközben szól a Nothing Else Matters, a Metallica metálballadája. Hétköznapi tárgyak, fotel, szekrény, szék, asztal és persze a számítógép, bármelyikünk lakása lehetne, melynek egy falát lebontották azért, hogy kívülről szemlélhessék életünket. A két lány (Gajai Ágnes és Ababi Csilla) életében állandóan jelen van a titokzatos Timúr, fényképe vagy éppen képernyővédőként feltűnő arca nem enged szabadulást. A két fiú (Szotyori József és Dimény Levente) is színre lép, tánclépéseik közé a kata (karateformagyakorlat) elemei keverednek.
Párbeszéd vagy duett formájában szólnak a verssorok, ahol már nincsenek szavak, ott a mozgás válik uralkodóvá, kifejezővé.

A szereplőket olykor a zuhanyzó függönye mögötti árnyjáték vagy a pamlag mögül feltűnő kezek és talpak helyettesítik. Neve, rangja, személyes ismertetőjegye senkinek sincs az ezredvégi panellétben, minden és mindenki felcserélhető és esetleges. A bútorok helye éppúgy, mint a partnerek. A bútorokat elmozdítják a tánc során, a szereplők párt cserélve folytatják ugyanazt az értelmetlennek tűnő létezést. A finom erotika és a nyílt szexualitás éppúgy jelen van, mint a létezés értelmét boncolgató, ám válasz nélkül maradó szavak. Egyetértést vagy éppen ellentmondást, békét vagy haragot, hódítást és behódolást láthatunk a szűnni nem akaró várakozásban, melyet a szeretkezés, az alkohol vagy a cigaretta is csak időlegesen függeszt fel.

Megjön Timúr

Timúrról már-már megfeledkeznénk, hiszen a játék magával sodor, ám fényképe – akár valamilyen pogány istenség bálványa egy primitív törzs életében – megkerülhetetlen. Nézegetik, vagy éppen rámájába dobnak egy újabb fekete rózsát, újra és újra felidézik titokkal teli figuráját. Nem derül ki, hogy ki vagy mi is Timúr, ám mégis ő jelenti a végső választ. Érkezése után uralni kezdi a teret, a szereplők életét és a nők halálát is. Gyengéd és kifinomult gyilkos, aki fekete rózsával döfi le, és fehér selyemsáljával takarja be a két nő arcát. Csend és sötétség. Az intenzív élmény után a néző hitetlenkedve veszi tudomásul, hogy alig több mint egy óra telt el életéből.

Azt, hogy mi lesz a darab sorsa, nem tudjuk megjósolni, de tény, hogy érdemes megnézni az előadást. Dicséret illeti a színészek teljesítményét, hiszen alig öt hét állt rendelkezésükre ahhoz, hogy megtanulják a szöveget és koreográfiát, mégis színvonalas teljesítményt nyújtottak. A néző pedig elgondolkodhat azon, hogy saját, hétköznapi létezésében nem Timúrra vár-e.