Ismét az íreken Európa szeme

Írországban azért szavaznak újra október 2-án az EU reformszerződéséről, mert a lakosság többsége tavaly egyszer már elutasította azt. A támogatás életbevágó az Unió számára, hiszen az amszterdami szerződés óta húzódó intézményi átalakítások az időközben 15-ről 27 tagúra bővülő közösségben lassan lehetetlenné teszik a döntéshozatalt.

Az ír szavazókat ez azonban hidegen hagyja, akárcsak a tavaly június 12-én rendezett első referendumon, amikor 53,4 százalékuk elutasította az alapszerződést. Annál többet nyom a latban a nehezen kivívott függetlenségükhöz való ragaszkodásuk – többnyire ezzel magyarázzák, miért sikerült a lisszaboni szerződés ellenzőinek a közösségi hatáskörök kiterjesztéséről szóló passzusokkal meggyőzniük a választók többségét.

Dublinnak júniusban sikerült a tagállamoktól engedményeket kicsikarni Írország számára olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint az ország semlegessége, a művi terhességmegszakítás és az ír EU-biztosi poszt megőrzése. Az írek nemzeti hatáskörben tarthatják az adókulcsok meghatározását, rendelkezhetnek katonai semlegességükről, illetve a társadalombiztosítás és a családjog területén (beleértve az élethez való jogot) sem kell tartaniuk magukat az európai uniós rendelkezésekhez.

Ezek a biztosítékok – hasonlóan a maastrichti szerződést elutasító dán népszavazás után elfogadott, a skandináv ország számára a monetáris unióból való kimaradás jogát garantáló rendelkezésekhez – beépülnek az alapszerződésekbe is. Brian Cowen ír miniszterelnök csodát nem, de a belső problémák megoldását, elsősorban országa megroggyant gazdasága stabilizálásának erősödését reméli egy határozott igentől.

Egyelőre úgy tűnik, Cowen kívánsága valóra válhat: a legutóbbi közvélemény-kutatások a támogatók táborát 55–68 százalék közé teszik, míg a határozott elutasítók aránya mindössze 17–27 százalék körül mozog. A kormányfő különben a napokban leszögezte, az Európai Unió reformszerződéséről kiírt megismételt írországi népszavazás az utolsó ilyen voksolás az íreknél, s ha a lakosok ismét leszavazzák a dokumentumot, annak hátrányos következményei lesznek az európai integrációra nézve.

„Nyilvánvaló, hogy a leszavazás esetén rendkívüli bizonytalansággal szembesülünk, és kialakulhat a kétsebességű Európa” – jelentette ki Cowen, arra célozva: a jelenleg érvényes nizzai szerződés is megengedi, hogy a tagállamok egy szűkebb csoportja bizonyos területeken szorosabb integrációt valósítson meg. Egy ír igen viszont elvileg megnyithatja az utat a még hiányzó cseh és lengyel elnöki beleegyezéshez, ezzel együtt ahhoz, hogy a szerződést mind a 27 tagállam ratifikálja. Az EU-ellenességéről híres Václav Klaus és Lech Kaczynski legalábbis ehhez kötötte aláírását.

A lisszaboni szerződés fő célja egyébként, hogy sok tagú, 21. századi szervezetté alakítsa az EU-t, amelynek mostani intézményrendszere hosszú távon nem alkalmas arra, hogy a jelenlegi (vagy annál is magasabb) taglétszámmal működjék. A szerződés korszerűsíti a 27 tagállamot tömörítő Unió döntéshozatali mechanizmusát, és kötelezővé teszi a tagállamok számára az alapvető jogokról szóló EU-charta elfogadását és alkalmazását. Az eddigi féléves, soros elnökségek rendszere átalakul. A szerződés értelmében a tagállamok legfőbb vezetőit tömörítő Európai Tanács választja meg két és fél éves időszakra a tanács (lényegében az EU) elnökét, aki képviselni hivatott az Uniót nemzetközi színtéren, és előkészíti az Unió csúcsértekezleteit.

Egyesítik emellett az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, illetve a külkapcsolatok biztosának posztját. Az Európai Bizottság – az EU nem választott végrehajtó szerve – a hatékonyság növelése érdekében 2014-től csökkenteni fogja biztosainak számát. A szerződés növeli továbbá azon területek számát, amelyeken az Európai Parlament választott képviselőinek kell a tagállamokkal együtt jóváhagyniuk az EU új jogszabályait. A nemzeti parlamentek is beleszólást kapnak az EU jogszabályalkotásába. A szerződés új szavazási rendszert vezet be az EU döntéshozó intézményében.

Mindezektől a változtatásoktól azt várják, hogy egyszerűsíti, gördülékenyebbé teszi az Unióban a döntéshozatalt, egyszersmind a lakosság szemében követhetőbbé, érthetőbbé és izgalmasabbá a szervezet munkáját. Az Unióval szembeni ellenszenv egyik fő oka ugyanis az, hogy Brüszszelt az átlagemberek jelentős része vízfejnek, jogszabálydzsungelnek tartja, és működését meg sem próbálja megérteni (ez a vélemény tükröződött a kudarccal végződött korábbi népszavazásokban is). Az új szabályok bevezetése egyértelműen növelné az Unió belső összeforrottságát, egységét is.

Ez nem elhanyagolható szempont egy gyorsan bővülő, immár 27 tagú nemzetközi szervezet esetében. Feltétele egyébként a reformok életbeléptetése annak is, hogy folytatódjon az Unió bővítése. Az EU svéd elnöksége különben arra készül, hogy pozitív eredményű ír szavazás esetén a tagországok állam- és kormányfői már a következő találkozójukon, október végén meghozzák a reformszerződés életbeléptetésével járó döntéseket, mindenekelőtt a személyi természetűeket. Ebben valószínűleg csak az akadályozhatja meg őket, ha az ír igen után a lengyel vagy a cseh elnök kivár a szerződés nemzeti megerősítésének aláírásával.