Ír kilátás

Most, hogy visszagondolok, úgy tűnik, nagyon-nagyon régen volt az az este, amikor kolozsvári szomszédainkkal beszélgettünk, borozgattunk. Egy távoli, ártatlanabb időben.

Csak pár héttel ezelőtt történt, hogy négyen, három különböző nemzetiség és négy különféle felekezet tagjai kellemesen elbeszélgettünk. Még Nizza és a Brexit előtt történt, az isztambuli és bagdadi történések előtt, az amerikai republikánusok ohiói országos konvenciója előtt – ám most mégis úgy érzem, hosszú évekkel ezelőtt, nagyon régen. Egyik énem felteszi a kérdést: mindez, ami most történik, valóság-e vajon? Ennyire gyorsan és radikálisan változnak a dolgok? A legnagyobb újdonság számomra, hogy vadonatúj írországi útlevelem van. A dublini útlevélosztályra mentem igazolványt cserélni, az Upper Mount Streetre, ahol a jócskán hatvanas, nagydarab, nyugatír asszony úgy nézett végig rajtam, mintha egész életemben ismert volna.

– Visszatért? – kérdezte. Vissza – feleltem én. És ott kint telepedett le? Valamennyire igen – válaszoltam.

Három nappal később elkészült az új útlevelem. Ugyanaz az ír nő foglalkozik az ügyemmel ekkor is, amikor az új iratért jövök. Kedvesnek tűnik, ha mosolyog. „Találkozunk tíz év múlva\" – mondja, és rám nevet, tékozló ír fivérére. Mint a gyerek, aki megkapja élete első karóráját, két napon keresztül állandóan az új útlevelet nézegettem. Végiglapoztam elölről hátra, hátulról visszafelé, alaposan szemügyre vettem minden oldalát. Tudják, mi áll az útlevelemben? „It is the entitlement and birthright of every person born in the island of Ireland, including its lands and its seas to be part of the Irish nation.\" Vagyis: „Születésénél fogva megillet az ír nemzethez való tartozás joga minden olyan személyt, aki Írország területén született, beleértve a hozzá tartozó szigeteket és felségvizeket\".

Gyermeki énem azt gondolja, hogy ez a szöveg direkt nekem szól, hogy egyenesen rám gondoltak, amikor ezt a súlyos mondatot megfogalmazták. De öreg és felnőtt énem másképp látja. Elég egy szomorú pillantást vetni a hírekre, és máris szembejönnek a kőkemény tények. Brexit, Nizza, Bagdad, München, és most már hosszan sorolhatnám tovább. Az útlevél viszont rengeteget jelent számomra. Ennek köszönhetően akadálytalanul utazhatok Kolozsvárra, hogy román feleségem mellett lehessek. Senki sem kérdőjelezi meg az utazáshoz való jogomat. E tekintetben szabad vagyok, és ez nem kis dolog. Első gyermekünk novemberben születik. Senki sem vonja kétségbe azt, hogy jogunkban áll együtt lenni. Mily nagyszerű és rendkívüli dolog, hogy az embernek európai uniós útlevele van.

Az érem másik oldalán pedig ott van a piros pólós kisfiú, akit Törökország partjainál vetett ki a víz. És a katona elgyötört arca, amint karjaiban tartja a gyermek élettelen testét. „Jöjj, kis barátom, jöjj.\" És azon kapom magam, hogy ezt mondom: jöjj, kisgyerek, játssz az én gyermekemmel.

Martin Dolan

A szerző Kolozsváron élő írországi író

Fordította: Kiss Judit