Huszonöt éves az RMDSZ

A rendezvényen oklevelet adományoztak a Maros megyei szervezet alapító tagjainak, megköszönték mind az alapítók, mind a szervezet működését fenntartó és továbbvivő személyek áldozatkész szolgálatát. Egyperces néma csend illette az elhunyt alapítókat, köztük Sütő Andrást, az RMDSZ Maros megyei szervezete első elnökét.

Dicséretes a szervezők (Brassai Zsombor és Peti András) kezdeményezése, mondhatni a fiatalabbak tisztelete az egy nemzedékkel ezelőtti szervezetalapítók előtt, a „vissza a gyökerekhez!\" jelszó hangoztatása. Csak a hitelességgel és az egész rendezvény hangulatával volt gond...

Markó Béla az egyedüli a felszólalók, a ma is aktív marosvásárhelyi politikusok közül, akik az alapítók igen vegyes világnézetű közösségébe tartozik. Ünnepi beszédének lényege: az RMDSZ az egyedüli (üdvözítő) út, példa az egész Kárpát-medence magyarsága számára, és a szervezetnek köszönhető, hogy ma már van mit veszítenie az erdélyi magyar embernek; ezért nem mindegy, hogy kire szavazunk.

(Megjegyzésem: negyedszázaddal ezelőtt egyesek az életüket, azóta elég sokan a becsületüket veszítették el. Keresztyén emberként inkább azt mondanám: életünket és jelen helyzetünket elsősorban szüleinknek és saját hozzáállásunknak, munkánknak köszönhetjük, esetleg a Jóistennek, a világban végbemenő változásoknak, sőt adott helyzetben akár a közösségi és politikai hatalmat gyakorló RMDSZ-nek is.)

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének időrendi sorrendben második elnöke, Borbély László kampánybeszédében büszkén felemlegette azokat az időket, amikor „megalapítottuk az RMDSZ-t\". Tény, hogy neve nem szerepel az első Intéző Bizottság tagjai között, a rendszerváltás idején tervezett magyarországi kitelepedésével volt elfoglalva, csak január derekán kapcsolódott be a munkába.

Újabb két Maros megyei RMDSZ-elnöki beszéd következett. Kelemen Atilla 1989. decemberi amerikai élményeiről számolhatott be, dicsérte az RMDSZ-t (az már a múlté, amikor nyíltan szidta), és – előre borítékolható módon – felemlegette az őseit is. Brassai Zsombor politikusként, és nem papként szólt a közösség szolgálatáról, felelevenítve a Furtunii utcában betöltött utcafelelősi, falufelelősi, ügyvezetői és elnöki feladatvállalásainak sokszínűségét.

Az ünnepi szónoklatok sorát Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnök zárta, aki felhívta a figyelmet az egyre erősödő magyarellenes hangulatra, és mélységes felháborodását fejezte ki amiatt, hogy egyesek be akarják tiltani himnuszunk eléneklését, legalábbis bírságolnak emiatt. Munkájukat megköszönve, az RMDSZ elöljáróiról szó szerint kijelentette: „soha nem a személyes érdeket nézték, mindannyian büszkén és bátran küzdöttek\".

(Úgy gondolom, a keresztyén gondolkodású ember még önmagáról sem jelentheti ki, hogy sohasem tévedett. Emberek vagyunk és nem félistenek. Ráadásul már számos RMDSZ-es politikust elmarasztaltak az állami szervek, ami jogi szempontból is megcáfolja az elnöki kijelentést.)

A szónoklatok sorából logikailag kimaradt Kincses Előd egykori Maros megyei RMDSZ-elnök felszólalása, akit meghívtak ugyan az ünneplésre, de – nála kivételt téve – beszéd tartására már nem kérték fel. Utóbbi esetben valószínűleg elfogadta volna a meghívást. És elérkezhetett volna az annyit hangoztatott, de nem gyakorolt belső megbékélés pillanata. Mert az igazsághoz tartozik, hogy 2000-ben Kincsestől azért vonta meg a bizalmat az RMDSZ-vezérkar, mert a választók által megszavazott tanácsosi jelöltlistát preferálta a pártlista helyett.

A névjegyzék a mostani ünneplésen is hibádzott. Bár előzőleg felolvastatott az egykori-mai Népújságban megjelent és bármikor újraolvasható listája az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottságának Marosvásárhelyen, és kijelentetett, hogy azon alapítók kapnak oklevelet, akik jelen vannak (!), mégis három személlyel bővült az oklevelek száma. Többek között Borbély László is kapott, hogy „igaza legyen\".

Az ünnepség egyébként Györffy András színművész szavalatával kezdődött, és azzal ért véget. Az egész együttlétből hiányoltam a legalább adventkor esedékes lelki-vallási jelleget, sőt még az alázatot is. Azt sem értem, kormányt bíráló szavak helyett (nemrég benne voltunk, törvényeket hoztunk) miért nem énekeltük el közösen a magyar himnuszt az RMDSZ megalakulásának huszonöt éves évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen... Templomainkban nincs olyan karácsony, hogy ne zendülne fel a 346. énekünk, nemzeti imánk!

Személy szerint a meghívásnak eleget tettem, az oklevelet elfogadtam. 1989 decembere és az azt követő „hőskor\" kitörölhetetlen, meghatározó és mindenkor vállalt része az életemnek. Amiként börtönviselt nagyapáim igazsága, közösségüket szolgáló szüleim példája, erdélyi magyar értelmiségi létem szókimondásra kötelez.

Hazafelé menet csak azon morfondíroztam, hogy a megemlékező ünnepségen jelenlevő sok tucat meghívott közül hánynak tűntek fel a megemlített visszásságok, és vajon a hiányérzet másokban is megfogalmazódott-e vagy sem.

Isten, áldd meg a magyart / Jó kedvvel, bőséggel!

Ábrám Zoltán

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár