Holokauszttagadás, nukleáris tagadás

Ahmadinezsád érzéketlenségét sérelmezve a nyugati világban néhányan megpróbálták holokauszttagadásának jelentőségét a lehető legkisebbre csökkenteni, és egy eltévelyedett fanatikus fellángolásaként beállítani (mintha az eltévelyedett fanatizmus egy ország elnökének járulékos tulajdonsága lenne). Itt azonban elsikkad a lényeg. A holokauszttagadás nem a múlttal, hanem a jövővel kapcsolatos okoskodás.
A holokauszttagadás célja megszüntetni az eredeti bűntetthez kapcsolódó tabut. A tagadók számára nem az a lényeges, hogy a holokauszt megtörtént, hanem hogy sokan ma is rossz dolognak tartják. Így Auschwitz kérdését félreteszik, mint „a történelem egy részletkérdését”, ahogy Jean-Marie Le Pen francia politikus sokatmondóan fogalmazott.
A holokauszttagadók legfőbb célja érvényteleníteni azt a gondolatot, hogy a náci bűntetteknek bármilyen kihatásuk lenne a jelenlegi nemzetközi kapcsolatokra, illetve a globális erkölcsi fogalmakra. Ahmadinezsád többször is kifejtette ezt az álláspontot a nyugati médiának adott interjúiban, valamint a George W. Bush amerikai elnöknek és Angela Merkel német kancellárnak írt hosszú leveleiben. Számításokat is végzett: hatvan év telt el a holokauszt óta, ötszöröse a németországi náci uralom idejének. Tehát itt az ideje, írta Merkelnek, hogy „megszüntessük a második világháború árnyékát”.
Nem meglepő, hogy itt Izraelre gondol. De Ahmadinezsád Izraellel kapcsolatos rögeszméje megakadályozza őt abban, hogy megértse, tulajdonképpen mi is történt Európa-szerte a második világháború idején, és hogy a jelenlegi Európát az utóbbi hatvan évben építették fel, válaszképpen erre a történelmi katasztrófára. Amikor Merkelnek ír levelet, egy olyan ország vezetőjéhez fordul, amelyet megtizedelt a náci uralom – halottak millióival, szétrombolt társadalommal és gazdasággal.
Ha a náci időkben lett volna politikus, Merkel egy koncentrációs táborban kötött volna ki. A holokausztra adott európai válaszra utalva Ahmadinezsád mégis arra kéri őt, hogy képzelje el, „milyen helyzetben lehetnének bizonyos európai országok, és milyen globális szerepet játszhattak volna, ha nem létezett volna ez a hatvan éves teher”.
Úgy tűnik, Németországnak nem ment túl rosszul e hatvan év alatt, de nézzük csak, miben áll ez a „teher”: erőfeszítés arra, hogy tartósan politikai kifejezést kapjon a jó és rossz erkölcsi fogalma, amit a nácik megpróbáltak megfordítani.
Politikaként a holokauszt a tagadásra épült – a náci Németországon belüli bármilyen jogos vallási, faji vagy politikai különbség fizikai tagadására. Ez a tagadás a lakosság zavaró részeinek – elsősorban a zsidóknak – a megsemmisítését jelentette, a könyörtelen társadalmi tisztogatás keretében. A bűntett szándéka annyira nagyratörő, célja annyira magasztos volt, hogy leírására egy új szó – a népirtás – jött létre.
Szerepe volt a modern médiának is azáltal, hogy terjesztette a haláltáborokról készült képeket, amelyek azonnal a náci romlottság mélységének jelképévé váltak. A holokauszt tartós hatása könyvek és filmek százaiban a nácizmust a gonosz abszolút kifejeződéseként körvonalazta. Ebben a kontextusban a holokauszt tagadása a gonosszal való modern társítás elvetését jelenti, és azt sejteti, hogy a holokauszt idején történtek beilleszkedtek volna egy más morális rendszerbe.
Ahmadinezsád azzal érvel, hogy nem a totális háború történelmi tapasztalata, hanem külső nyomás tartja életben a holokauszt emlékét Európában. Nem érti, hogy Auschwitz emléke ugyanakkor az angliai csata, a varsói felkelés, illetve Drezda bombázásának és Párizs megszállásának is az emléke. Auschwitz nem légüres térben jelentkezett – a legszélsőségesebb megnyilvánulása volt egy olyan katasztrófának, amely magában foglalta mindezeket az eseményeket.
Ha a holokauszt nem történt meg, vagy ha értelmetlen, akkor hogyan lehet megérteni a modern Európa történelmének többi részét? Ha nem történtek meg a bűntettek, akkor a nácik nem voltak bűnözők.
Ahmadinezsád érzi a történelem átírását kísérő hatalmat. Szereti gúnyolni a Nyugatot múltja miatt, amelyet ő tagad. Tudja, mit jelent a gonosz csábítása, a feledékenység vonzereje. Mindezen túl, ő egy gyakorlati ember. Ez pedig megnehezíti Európa dolgát abban, hogy olyan történelemértelmezést tartson fenn, amelyet ütköztetnie kell Iránnal.
Ahmadinezsád célja egyszerű: megtalálni a gyenge pontokat abban a kapcsolatban, amely Európát saját múltjával, ezen át pedig Izraellel és az Egyesült Államokkal összeköti. Európa választása ugyanilyen világos: elfogadni a feloldozást saját múltjáért Irán elnökétől, vagy megállapítani, hogy az általa a történelemre alkalmazott igazság-mérce ugyanaz, amelyet a nukleáris fegyverek esetében is használ.

A szerző a The Legacy Project alapítója,

Fordította: Fall Sándor
Project Syndicate, Krónika 2006.