Helynevek születése és eltűnése

Belemélyedve ebbe a több mint hatszáz oldalas tudósmunkába, az Erdély fővárosára vonatkozó helynév- és településtörténeti információk rendkívüli gazdagságában „navigálva”, egyre inkább körvonalat nyer a felismerés: nemcsak hozzáértés, hanem elhivatottság s lankadatlanság kell egy ilyen, évszázadokat átfogó, elágazó és időigényes munkához. Asztalos konok kitartással, bizonyított szakértelemmel kutatta fel, vette tüzetes vizsgálat alá, rendszerezte, kommentálta, s mutatta fel a kolozsvári „utcák, terek, kertek, betelepült határok, vizek, intézmények és más létesítmények” helyneveit és ezek változását. Gyakran felelevenítette a velük összefüggő történeti adatokat is.
Az úttörést Szabó T. Attila valósította meg, aki Kolozsvár települése a XIX. század végéig (Kv. 1946) című kötetében közrebocsátotta értékes levéltári gyűjtésének idevágó, feldolgozott részét. Asztalos Lajos már könyve elején felhívja a figyelmet előtte járó nagyjainkra. Fejet hajt a felejthetetlen professzor és fia, Szabó T. Ádám emléke előtt, köszönetet mond Kiss András főlevéltárosnak, Bálint István Jánosnak és másoknak a megjelent vagy kéziratos munkáikba, följegyzéseikbe való betekinthetőségért, valamint a számtalan kolozsvári, s innen elszármazott néhány magyarországi, hollandiai, svédországi adatközlőnek. Beszédes a könyvben szereplő rövidítések jegyzéke is, amely fölér a felhasznált források bibliográfiai sorolásával. Itt találkozunk a már említett személyiségek mellett Balogh Jolán, Csetri Elek, Debreczeni László, Gaál György, Herepei János, Jakab Elek, Kelemen Lajos, Kiss András, Mikó Imre, Murádin László, id. Pataki István, Pillich László, Rettegi György, Szamosközy István, Tatár Zoltán és több olyan hajdani-későbbi-jelenlegi krónikás, a kincses várossal (is) foglalkozó írástudó nevével, akinek műve hozzásegítette a szerzőt kitűzött célja megvalósításához. Mindez azonban csupán szerényen sejteti azt a széles körű kutatómunkát, amelyet, a helyszíni tájékozódás, gyűjtés mellett, levél- és könyvtárakban végzett.
Habár Asztalos eredeti szándéka a város helyneveinek minél hiánytalanabb összegyűjtése volt (ábránd az abszolút teljesség), menet közben telt erejéből Kolozsvár múltjának a helynevek mögött rejlő adataira támaszkodó megvilágítására is. Könyve egységes fölépítésű, világosan megírt történeti fejezettel indít (Kolozsvár előzményei, A város kialakulása), mely egy időben igazítja el a laikust, és hívja fel a szakember figyelmét újabb adalékok tükrében végezhető kiegészítésekre.
Tanulmányértékű névtani fejezet követi az előbbit, hasznos eligazító munka, amelyben a szerző a helynevek alakulására, csoportosítására helyezi a hangsúlyt. Fényt derít arra, miként befolyásolták ezek változását a (koronként, időszakonként más-más fontossági sorrendben jelentkező) gazdasági, társadalmi, politikai tényezők. Találkozunk itt hegy-, víz- és helységnevekkel, amint a helynevek belterületi csoportját alkotó utca- és köztérelnevezésekkel is. Kialakulásukra, rövidebb-hoszszabb létezésükre, majd eltűnésükre, illetve megváltoztatásukra vonatkozóan Asztalos Lajos számos adalékot sorakoztat fel (nemegyszer általa fellelt bizonyítékot), új érveket mutat föl ott, ahol a régebbiek kiegészítésre, pontosításra szorulnak.
Asztalos nemcsak helynévgyűjtő, hanem avatott helynévmagyarázó is. Nem egy esetben feltárja a szóban forgó nevek eredetét, a névadások okát. Bizonyság erre a könyve gerincét képező több ezer szócikket felölelő Adattár számos példája. A címszók glédába állítása a teljes magyar betűrendhez igazodik, így kikeresésük könnyű. Mivel az idézett nevek, szavak, szövegrészek a korabeli írásmódot követik, szinte azonnal nyomon követhető értelmezésük.
A „beszélő” vagy „néma” helynevek mögött meghúzódó információkból egy helyrajzi, birtok- és közjogi vagy egyháztörténeti, művészettörténeti és – miért ne – földrajzi, történelmi stb. szempontból is teljesebb kép (újabb könyv?) sarjadhat ki majdan Kolozsvárról. Addig azonban kétségtelen, egy (helynév)történeti keretben bemutatott város elevenedik meg Asztalos művében. Műemlékeivel, embereivel, históriájával, középkori falaival, kapuival, utcáival, már nem létező vagy most is látható épületeivel. Álljunk meg pár pillanatig az utóbbiaknál, hiszen számot tartanak a mindenkori érdeklődésre.
Kolozsvár gótikus lakóházai közül talán a legközismertebb Mátyás király szülőháza, de az unitárius püspöki lak, a főtéri római katolikus plébániaház, a csúcsíves ízlés kiemelkedő alkotása sem idegen sokak számára. Asztalos könyvében az érdeklődő könnyen rátalálhat a reneszánsz főtér (Wolphard – Kakas-ház), a Belső-Közép, a Belső-Magyar, a Belső-Szén, a Belső-Monostor utca – hogy csak ezeket említsük – emlékeire is. Építészeti remekművekkel, mesterekkel, műpártolók nevével is találkozhat. A barokk korai képviseletében a hajdani piarista rendház épületével, aztán a késői barokk jegyében emelt Bánffy-palotával, de egyszerű polgárházakkal s beszédes környékükkel, a rokokó, illetve a klasszicista építészet kolozsvári műemlékeivel. Mindezek csak egyetlen „mellékes” részhalmazát képezik a kötetében szereplő helynevekkel kapcsolatos adatsokaságnak. Fellelhetők még közelükben kevésbé a maradandóságnak készült épületekkel – kis cukrászdákkal, kávéházakkal, örömtanyákkal, fürdőkkel, elenyésző ipari, kereskedelmi székházakkal stb. – összefüggő, de mindenképpen följegyzésre érdemesült színes elnevezések is, hiszen valamikor ezek is hozzátartoztak Kolozsvárhoz.
Környezetünk folyamatosan változik. Helynevek születtek, tűntek/tűnnek el, de egy ideig még fellelhető (volt) emlékük. A Piacon (Nagypiac, Kispiac, Főtér, Lábasház, Ószer, Plébánia-szer, Tanácsház szere, Matyi tér – ma: Piaþa Unirii) hajdan Varga Pál uram emelte magasba az itallal teli butykost: „A’ki szomju,/ Sohajt, de fú,/ Majd ha meg-kostolja” (Felvinczi György: Kolo’svár le-irása 1706-ban). Hová lett a kincskereső Varga Pál, s mit szólna vajon a főtér új elnevezéséhez?
A helynevek, akárcsak az emberek, mulandóak. Gyűjtésük, megmentésük sok fáradsággal, de ugyanakkor felbecsülhetetlen tanulsággal, értékkel jár. Asztalos Lajos eleget tett önszabta feladatának, túlzás nélkül mondhatjuk: könyve életmű. A kezdetben különálló Kardosfalva, Kolozsmonostor és Szamosfalva helynévkincse sem maradt ki belőle. A több eligazító, korabeli térképpel ellátott könyvet Gaál György, Janitsek Jenő és Kiss András lektorálta, és ifj. Krisztya Imre művészi tollrajzokkal illusztrálta. A kiadásért Dávid Gyuláé az érdem, aki azonnal felismerte e munka jelentőségét.

Asztalos Lajos: Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár, Kolozsvár Társaság – Polis Könyvkiadó 2004 (2005) Huber András