Harmincéves a lengyel Szolidaritás

Az augusztusi megállapodásban a varsói kormány kötelezte magát többek között arra, hogy engedélyezi független szakszervezetek működését, korlátok közé szorítja a sajtócenzúrát és szabadon bocsátja a politikai foglyokat. Ezenkívül beleegyezett abba is, hogy széles körű társadalmi vita legyen a gazdasági reformokról, s hogy az áremelkedéseket fizetésemeléssel egyenlítsék ki. Úgy tűnt, Lengyelország rálépett az „emberarcú szocializmus” útjára. Az aláírás utáni hónapokban a Szolidaritás – amelyet hivatalosan szeptember 17-én alapítottak meg – szakszervezetből társadalmi mozgalommá vált. Elnöke Lech Walesa villanyszerelő, sztrájkvezér lett. A Szolidaritás pályájának csúcsán tízmillió embert tömörített, a kommunista államapparátus elvesztette a társadalmi élet megszervezésének monopóliumát. A lengyel „olvadás” azonban tiszavirág-életűnek bizonyult, a sajtó kampányt kezdett a Szolidaritás ellen, tagjait egyre-másra letartóztatták.

Kijárási tilalomtól kerekasztalig

Ezzel egy időben, 1981 nyarán, kiéleződött a gazdasági válság, sokasodtak a munkások tiltakozásai. A szükségállapot, a hadiállapot december 13-i kihirdetésével Wojciech Jaruzelski tábornok az illegalitásba kényszerítette a Szolidaritást. Ellenzékiek százait internálták, harckocsik dübörögtek a nagyvárosok utcáin, a bányászok sztrájkját a különleges egységek leverték. Este 23 órától reggel hat óráig kijárási tilalom volt érvényben, hivatalos engedélyre volt szükség ahhoz, hogy valaki az egyik vajdaságból a másikba utazzon. A polgári szabadságjogokat, ha ilyenek egyáltalán voltak az akkori Lengyelországban, felfüggesztették. Walesa 1982 novemberében szabadult, a rendkívüli állapotot 1983. július 22-én oldották fel. Az év végén a béke-Nobel-díj bizottsága is elismerte a lengyelek szabadságharcát: decemberben Walesa felesége, Danuta férje nevében átvette a béke-Nobel-díjat. Lech Walesa nem akart Oslóba utazni, mert attól félt, hogy nem engedik majd vissza. A társadalom nem hagyta magát többé megfélemlíteni. Rendszerellenes feliratok és jelek jelentek meg a falakon, az utcákon felforgató tartalmú röplapokat terjesztettek. Az ellenzék megmutatta erejét a népszerű pap, Jerzy Popieluszko temetésekor. Popieluszkót 1984 októberében titkosszolgálati tisztek gyilkolták meg, búcsúztatására Varsó központjában 600 ezer ember gyűlt össze.

1988-ban újabb sztrájkhullám bénította meg az országot. Februárban az ismert ellenzéki, Bronislaw Geremek tárgyalásokat javasolt az ellenzék és a kormány között. A vezető párt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) titkára, Józef Czyrek csak májusban, egy sajtóbeszélgetésen reagált pozitívan a javaslatra. 1988. augusztus 31-én, nyolc évvel a történelmi jelentőségű gdanski megállapodás után találkozóra került sor Czeslaw Kiszczak belügyminiszter és Lech Walesa között. Az ellenzéki vezető a sztrájkok beszüntetésére szólított fel, a kormány megígérte a tárgyalások megkezdését az ellenzékkel. 1988 szeptemberében a Varsó melletti Magdalenkában nem hivatalos megbeszélések kezdődtek, amelyek a kerekasztal-tárgyalásokat voltak hivatottak előkészíteni. A kerekasztal mellett két hónapon át, 1989. április 5-áig tárgyaltak a kommunista hatalmi apparátus, az akkor még illegális ellenzék és az egyház képviselői. A megállapodások kimondták a Szolidaritás működésének újraengedélyezését és az ellenzék hozzáférését a tömegtájékoztatási eszközökhöz. A Szolidaritás hozzájárult ahhoz, hogy félig-meddig demokratikus választásokat tartsanak, amelyeken a LEMP és a vele szövetséges pártok garantáltan megkapták a mandátumok 65 százalékát. Teljes egészében demokratikusak csak a felsőházi, a szenátusi választások voltak. A június 4-i választások az ellenzék diadalát jelentették. Az alsóházban, a szejmben megszerezte az összes fennmaradt helyet, 35 százalékot ért el, míg a száz szenátori mandátumból 99-et nyert el. 1989. augusztus 24-én, csaknem tíz évvel a gdanski megállapodás után Tadeusz Mazowieckit, a Szolidaritás jelöltjét az akkori keleti tömb első nem kommunista kormányfőjévé választotta a szejm.

Walesa eltávolodása és vesszőfutása

Az elmúlt években azonban alaposan megromlott a „gdanski hős”, a később államelnöki tisztséget is betöltő (1990–1995) Lech Walesa és az egykor általa vezetett Szolidaritás viszonya. Olyannyira, hogy Walesa nem vett részt a szakszervezet alapításának 30. évfordulója alkalmából Gdanskban tartott kongresszuson. „Nem akarok elmenni. A demokrácia megteremtése után azt javasoltam a Szolidaritásnak, hogy hagyjon fel a politizálással, ám a szervezet továbbra is ezt teszi, ahelyett, hogy szakszervezeti kérdésekkel foglalkozna” – nyilatkozta az esemény előtt Walesa az AFP francia hírügynökségnek. „Sajnálom, hogy a mai Szolidaritás már nem az én szakszervezetem” – tette hozzá, kiemelve, hogy a mozgalomnak annak idején 10 millió tagja volt, ma már viszont alig 700 ezer. A béke-Nobel-díjas volt államfő nehezményezte, hogy a Szolidaritás szakszervezet a nyári elnökválasztáson a konzervatív Jaroslaw Kaczynskit támogatta a liberális Bronislaw Komorowskival szemben. Walesa különben úgy véli, a világon még sokat kell változtatni, hogy megfeleljen a hidegháború utáni korszaknak. „A Szolidaritás véget vetett a megosztottság korának, megteremtette a feltételeket Németország és Európa egyesítéséhez” – állapította meg az egykori villanyszerelő, aki egyébként Tőkés László meghívására tavaly decemberben rendszerváltó politikusok, egykori állam- és kormányfők társaságában részt vett a romániai forradalom 20. évfordulója tiszteletére rendezett temesvári emlékhét keretében tartott ünnepi fórumon. Szerinte „megőriztük a régi világ struktúráit, amelyeket még át kell szervezni, és hozzá kell igazítani” az új világhoz. „Amennyiben ezt nem tesszük meg, idejétmúlt elképzelések alapján fogunk dolgozni, s a világ nem lesz biztonságos” – vélekedik a lengyel államférfi. Megemlítette a NATO-t, amelynek már nincs ellenfele, már nincs a Varsói Szerződés, s említést tett egy olyan kapitalizmusról, amely „túlságosan figyel a pénzre, nem pedig az emberre”. Ami az európaiakat illeti, nekik Walesa szerint meg kell érteniük, hogy nincs többé nemzetállam. „Számos területen, a környezetvédelem, az információk, a gazdaság területén nincs többé Franciaország, nincs többé Lengyelország” – vélekedett, hozzátéve: tarthatatlan, hogy minden államnak más-más legyen az egészségügyi rendszere, vagy a pénzügyi politikája. A 66 éves Walesa szerint az Európai Uniót ki kell bővíteni Törökországgal.

Lengyelországban egyébként jelenleg élénk érdeklődés övezi a Walesa állítólagos titkosszolgálati múltját firtató híreket. A gdanski körzeti bíróság a napokban úgy foglalt állást, hogy vizsgálható az a vád, amely szerint a Szolidaritás szakszervezeti szövetség 30 évvel ezelőtti alapítója annak idején feltételezések szerint együttműködött az egykori kommunista belbiztonsági szolgálattal (SB). A bíróság hangsúlyozta, hogy magával a váddal nem, csupán azzal foglalkozott, hogy az állítás vizsgálható-e. A Walesa elleni vád már jó ideje visszatérő téma mind a lengyel politikai életben, mind a sajtóban. A politikust először egykori harcostársa, Krysztof Wyszkowski vádolta meg azzal, hogy a lengyel kommunista titkosszolgálat ügynöke volt. Ugyanezzel a váddal állt elő második hivatali utóda, az azóta repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski államfő is, aki a nyilvánosság előtt 2008-ban ugyancsak azt hangoztatta, hogy Walesa Bolek fedőnéven együttműködött a kommunista belbiztonsági hatóságokkal. Lech Walesa kezdettől fogva a leghatározottabban cáfolta az ellene felhozott vádakat, pert indított Lech Kaczynski és Wyszkovszki ellen is, és mindkét esetben bocsánatkérést, illetve anyagi kártérítést követelt. A gdanski bíróság ezúttal a Wyszkovszky ellen indított per kapcsán foglalt állást, és úgy ítélte meg, hogy nem sértették meg a volt államfő személyiségi jogait. A testület ily módon zöld jelzést adott egy későbbi bírósági tárgyaláshoz, leszögezve: Walesának mint közéleti szereplőnek tudomásul kell vennie, hogy életének egyes fejezeteit vizsgálhatják.