Hang-jegy: Köztes helyekről

Az első a 90-es évek közepére tehető, és sután britpopnak hívták, a „műfajt” a manchesteri Oasis és a londoni Blur tette világszerte népszerűvé. Célja az amerikai zeneipar termékeinek a visszaszorítása volt az akkori poppiacról, s nyilván leginkább az akkori felkapott grunge műfajt kritizálta (Nirvana, Pearl Jam, Soundgarden stb.). Míg a grunge zúzós, szétcsúszott káosz volt, addig a brit pop összeszedett, a britek ízléséhez igazított, valamivel vidámabb zenei irányvonalat képviselt. Az alapját természetesen a Beatles zenéje adta.

A második nagy sikerkorszak 1997 utánra, egészen pontosan az oxfordi Radiohead nagy hatású, szenzációs OK Computer című lemezének megjelenése utáni időszakra tehető. Az ezredfordulókor érkezett a nyilvánvaló U2 és Radiohead hatásokat mutató Coldplay, a Muse, a Travis és ekkor jelent meg a manchesteri Doves zenekar első, Lost Souls című lemeze is. Meséljünk most az utóbbiakról egy keveset: megérdemlik. A lehető legrosszabbul indult a basszusgitáros-énekes Jimi Goodwin és a Williams ikrek, a gitáros Jez és a dobos Andy együttesének a karrierje, a Doves megalakulása ugyanis egy szomorú baleset következménye. A 80-as évek végén létrehoztak egy Sub Sub névre keresztelt, abszolút fogyasztható elektronikus tánczenét játszó zenekart, és többéves kemény stúdiómunka után előrukkoltak egy Ain’t No Love (Ain’t No Use) című táncparkettslágerrel, ami megjelenése után azonnal a brit toplista harmadik helyén landolt.

Egy apró lépés választotta el őket a sikertől, amikor ’96-ban porig égett a stúdiójuk, odalett a teljes technikai berendezés is, így a Sub Sub-történet váratlanul befejeződött. Jimi Goodwin és a Williams ikrek azonban nem adták fel, és a méregdrága szintetizátorok, dobgépek és mindenféle kellékek helyett „tradicionálisabb” hangszereket vásároltak, felvették a Doves (Galambok) nevet és elkezdtek dalokat írni. Akkor már ’98-at írtak és az azóta eltelt időszakról mára úgy cikkeznek a ködös szigetországban, hogy a manchesteri trió alkotta meg az egyik legjobb zenekari életművet az ezredforduló után.

Tény, hogy nem nagyon volt a Dovesnál jobb olyan angol zenekar az elmúlt évtizedben, amely a brit pop-rock komolyabb hagyományait (Talk Talk, Radiohead, New Order, korai U2) kiválóbban ötvözte volna. Nyilván nem csak erről van szó, a Doves-lemezeken ugyanúgy találunk nagy ívű gitárpopos „megnyilvánulásokat”, mint a hagyományos értelemben vett rhythm and bluesos vagy elektronikus tánczenés hatásokat. A 2000-ben megjelent Lost Souls lemezt követően – melyért akkor majdnem megkapták az év legjobb brit zenei kiadványának járó Mercury-díjat – 2002-ben dobták piacra a lenyűgöző The Last Broadcast című korongot, ami meghozta a várt sikert: a brit lemezlista első helyén landolt. Hasonló sikert könyvelhettek el a harmadik, Some Cities című lemezzel is, majd tavaly megjelent a kiváló Kingdom of Rust is, melyről a Szempont hasábjain is írtunk már szépeket.

A zenekar áprilisban összeválogatta legjobb dalait és The Places Between címmel dupla válogatáslemezen adta ki. Az első korongon a legnagyobb Doves-slágerek kaptak helyet, egy mindig jobbra törekvő zenekar csúcsteljesítményeit. Görcsmentes, szemet kikerekítő, üdén kidolgozott, bőven trendek felett álló ötletparádét kapunk itt 70 percben olyan nótákkal, melyeket egyszerűen kár nem ismerni. A másik lemezen ritkaságok hallhatóak, melyek legalább annyira jók, mint a „nagyok”. Kiváló munkásságáttekintés ez, mely igencsak megérdemelne egy komolyabb közönségsikert mifelénk is. Hátha a rádiósok is olvasnak Szempontot…