Furcsa világ

Azt hittem, kődarab, hiszen tulajdonképpen azért kell lomtalanítani és bontani, mert a csűr összevissza repedezett falai omlanak, isten őrizz, hogy valami baj essen. Na, üsse kő azt a leesett követ, igyekezzünk a munkával, mert nyakunkon az este. Gondoltam én, amikor feltűnt, hogy az a szénamurvába leesett valami nem szürkéssárgás, mint a vistai mészkő, hanem barna. Mi lehet, mi lehet, s hát egy bőrtok. Benne egy pisztoly. S két tár. Tele töltényekkel. S egy ezerkilencszázötvenes évekbeli tejleadási nyomtatványba csomagolva újabbak. Na, akkor itt a munka azonnal leáll, és irány a rendőrőrs.

A biztos, szép szál fiatalember, éppen befejezte a favágás utáni zuhanyozást, valószínűleg éppen indult volna hazafelé vagy buliba, mert mindez szombat este vala. S akkor erre mi beállítunk, hogy biztos úr, elnézést a zavarásért, de hoztunk egy kis ajándékot. S hogy mi az? Hát egy pisztoly. Pisztoly? Az. A felirata szerint Belgiumban gyártott Brownings. Töltényekkel együtt. Nem, nem, a műanyag zacskó nem ott volt, az a miénk, mégsem lógathattuk keresztül a falun a pisztolyt, táskástól, töltényestől, mit gondoltak volna a népek? Hogyne, hogy megint szájára vegyen a falu.

Mert egyszer megjártam. Az úgy történt, hogy a leánykák segítettek kipakolni a kocsiból, elnézést, a dácsiából a falunapi régiség-kiállításra vitt ketekutát, s hazafelé a két kicsi kukac manó olyan vidám éneklésbe kezdett, hogy a négykerekűt muszáj volt megringatni egy kicsit. Egyet jobbra, egyet balra, de csak vagy háromszor és finoman, s hát másnap a Vistapress nevű csepűportálon nem az terjedt el, hogy az újságíró részegen kanyargózott fel azon?... Na ezért tettük műanyag zacskóba az arzenált. Értem, mondta a biztos úr, s hozzátette, hogy az ötvenes években csakugyan nem létezhetett billás reklámszatyor, mifelénk semmiképp. Tehát akkor a pisztoly.

Teszi-veszi, ki a tárat, be a tárat, ki a töltényeket, be a töltényeket, a cső nem füstös, tehát lövés nem volt, s hogy uram, ez valóban hatharmincötös Brownings, méghozzá kitűnő állapotban, működőképes, nézze, a golyók is milyen fényesek. S hogy felelősségteljesen, öntudatos honpolgárok módjára jártunk el, amiért a talált fegyvert azonnal leadtuk. De hogy jelentenie kell. Jelentse. S ad egy bizonylatot, hogy a fegyvert leadtuk. Adjon. S hogy másnap ki kell szállnia a helyszínre, mert ez a szabály. Szálljon. Jött, felmérte a helyszínt, egyéb semmi, minden rendben, jegyzőkönyv aláírva, de a falu hírtoplistáján azóta hedlájn, hogy az újságíróéknál fegyvert találtak...

(Ezt a szenzációt még az sem körözi le, hogy minap a nagy vihar kidöntött egy termetes vén vackorkörtefát, pont az egyik tehénkére, akit nem ölt meg, de a hátgerincét elroppantotta. Úgyhogy a jószágot bagó ötszáz lejért be kellett adni a húsfeldolgozóba.) Az egyik, hogy miért adtam le, mert annak még hasznát vehettem volna. Legalább célba lövés végett. A másik, hogy mindig sejtették a bennvaló néhány esztendeje örök vadászmezőkön járó volt tulajdonosáról, ki foglalkozására nézve erdész volt, hogy van rejtegetnivalója. S a harmadik, hogy szilveszterkor a falu szélén tüzet lehetett volna rakni, bele a töltényeket, hogy puffogott volna, s mind leadtam-e a golyókat? Le. Mind a tizenkilencet? Mind a tizenkilencet, csak ezt a kettőt nem adom.

No, s hogy a nagy lomtalanítás abba ne maradjon, vagy két nap múlva a környezetvédelmi hivatalon volt a sor: hoznék maguknak egy kis ajándékot. Mit? Ként. Ként? Azt. Hat zsákkal, vagy háromszáz kiló. Háromszáz kiló?! Annyi. A bennvaló néhány éve örök vadászmezőkön járó volt tulajdonosa, aki erdész volt, na ő hagyta a pajtában. S hogy ők ilyesmivel nem foglalkoznak. Már elnézést, de nem önök a veszélyes hulladék-részleg? De igen, csak ilyesmivel nem foglalkoznak. Nem szállítják el? Nem. De elviheti a hulladékégető-telepre, saját költségén. Vagy elszállíthatja valamelyik cementgyárba. Szintén a saját költségén. Mint egy felelősségteljes, öntudatos honpolgár. Ugye viccelnek? Nem. S ha kidobom, és ezzel veszélyeztetem a környezetet, bírságra számíthatok? Igen. Akkor mit lehet tenni? Hogy ők nem tudják.

Ugye, milyen furcsa ez a világ? A szemét senkinek sem kell, de a fegyver igen.
Azóta szőlősgazdát keresek. Három mázsa kénpor csak megér egy has bort...